Utcasarok a Magdolnában. Keresztúton © Stiller Ákos

„Mondtuk nekik, ha tényleg ezt akarják, segítünk abban, hogy elmenjenek tévéhez, rádióhoz, hogy elmondhassák, miért elégedetlenek velünk, végül azonban sikerült megbeszélni a dolgot” – meséli Alföldi György, a józsefvárosi Magdolna negyed rehabilitációjáért felelős Rév8 Zrt. vezérigazgatója egy közelmúltbeli „cég kontra lakók” konfliktusra emlékezve. A negyedben élők bevonásával folyó bérházfelújításban résztvevő lakók ugyanis összefogtak, és elégedetlenkedtek a projekttel. A „révesek” és a bérlők találkozóján aztán kiderült, azt szeretnék, ha a cég munkatársai segítenének rendezni a lakók közti konfliktusokat is. „Át kellett gondolnunk, jók-e az eszközök, amikkel kommunikálunk, és tisztázni kellett, hogy mit várnak még tőlünk az itt élők” – mondja Alföldi.

A szociális rehabilitációként elhíresült „modellkísérlet” kapott hideget, meleget 2005-ös indulása óta –  amellett, hogy azt mindenki elismeri: a kezdeményezés helyes, az ötletek jók, a szándék dicséretes, és nem szabad hagyni, hogy a terület végérvényesen elgettósodjék, így a főváros legnagyobb összefüggő szegénynegyede legyen. A kormány a Magdolna-rehabilitációt a kiemelt programok közé emelte az európai uniós pénzek elosztásakor, s így néhány hete pályázat nélkül ítélte oda azt a kétmilliárd forintot, amely lehetővé teszi a második szakaszra tervezett programok megvalósítását. A megvalósítást illetően azonban vannak kritikai észrevételek a negyeden belül és kívül is: van, aki az együttműködés hiányára panaszkodik, más a pénz elosztásában talál kivetnivalót, és olyan is akad, aki a módszerekkel nem ért egyet.

Miért Magdolna?

A Magdolna negyed a Józsefvárosban a Nagyfuvaros utca - Népszínház utca - Fiumei út - Baross utca - Koszorú utca - Mátyás tér által határolt terület. A negyed elnevezését igyekeztek többször és több helyen megfejteni, a legnépszerűbb a bibliai utalás feltételezése volt. Eszerint a mostoha sorsú negyedet és lakóit legalább annyira nem tudja és nem akarja befogadni Budapest, ahogy Mária Magdolna is számkivetett volt a szentírás szerint. A valóság ennél prózaibb: amikor 2004-ben a kerületet – a 15 éves kerületfejlesztési stratégia alapján – tizenegy önálló arculatú területi egységre osztották, a pályázati azonosításokhoz nevet kerestek a kerületrészeknek, s az érintett utcák közül a Magdolnáé tűnt a legkedvesebbnek.

A Magdolna-program első négy szakaszába (2005-2008) 821 millió forinttal vágott bele a Fővárosi és a Józsefvárosi Önkormányzat tulajdonában lévő Rév8. 2006-os elszámolásuk is jelzi, hogy melyikkel hogyan haladtak az első szakasz elején: épületfelújításra 31 milliót terveztek be (ebből 15 milliót használtak fel), bűnmegelőzésre 16 milliót (3 milliót használtak fel), közösségfejlesztésre a betervezett 7 millió egészét, míg a – tervek szerint eredeti funkciójáról Kesztyűgyárra keresztelendő – közösségi ház kivitelezésére 246 milliót szántak, de a munka elhúzódása miatt akkor csak 3 millió forintot használtak fel. Bár volt terv az ütemezésről, ám egyes alprogramok (mint például a közösségi ház) csúszásban vannak. A szkeptikusok éppen ezt kritizálják. Meg persze mást is.

Virág Tamás, a Magdolna negyedben élő szociálismunkás-újságíró, aki a programot egyik publicisztikájában bírálta,  például a rossz kommunikációt olvassa a „révesek” fejére. Virág szerint célzottabb és hatékonyabb közlésre lenne szükség, a közösségi fórumok sokszor nem elég hatékonyak arra, hogy információk jussanak el a lakókhoz, visszajelzést pedig a Rév8-hoz. Azt sem érti, hogy a kerületi lap miért tudósít kéthetente úgy a programról, mintha látványos lenne, holott – írja – egyelőre nemigen látszanak eredmények. Sokkal több, a negyedet ismerő vagy a negyedben dolgozni vágyó segítő szakemberre lenne szükség, hogy hatékonyan tudják kommunikálni az eseményeket, és az ott élők valóban a sajátjuknak érezzék a programot – véli Virág. Az Építészfórumon azt kifogásolják a hozzászólok, hogy a program gazdái nem mérték fel megfelelően a terepet, és a bírálók a pénzek csoportosításával sem értenek egyet.

Mátyás téri ülő-kövek. Nem pihenő hely © Rév8

„Lesznek szociális munkások, de az első, az előkészítő szakaszban még nem volt erre pénz. A másodikban tíz szociális munkással szeretnénk együtt dolgozni” – reagál a kritikára Horváth Dániel, a Rév8 és a program egyik munkatársa. A közösségi ház kiemelt szerepét pedig azzal magyarázzák a „révesek”, hogy ez lehet az a hely, amely a negyed központja lesz: befogadó, közösséget és részvételt kínáló pont. Horváth azt mondja, érti a bíráló megjegyzéseket, és elismeri, hogy egyelőre nem látványosak a változások, de a második szakasz lesz az – magyarázza –, amikor a megkezdett alprogramok összeérhetnek és a „kézzelfoghatóbb” eredmények meggyőzhetik azokat is, akik egyelőre elégedetlenek.

„Igen, elkezdték, de minek?! Nézze meg, hogy néz ki most a tér, négy éve újították fel, most meg csak egy sóderhalom áll a közepén, néha van valami zsíroskenyeres összejövetel!” – magyarázza egy ötven körüli férfi a negyed „köldökének” számító Mátyás téren, az egyik legfontosabb igazodási pontként számon tartott – átadását 2007 októberére ígért – közösségi házzal szemben. Egyelőre egy kis játszótér, néhány pad és a szomszédos iskolában festett színes ülő-kövek jelzik, hogy elkezdődött a munka. „Valóban késésben vagyunk, de ez csak azért van, mert a program alapja, hogy az itt élők kívánságai szerint alakítsuk ki a teret, hogy a kisgyerekes anyuka, az idősek otthonában lakók, a fiatalok, a kutyások, vagy – amíg a helyzetük másképp nem rendeződik – a hajléktalanok is találjanak maguknak egy szegletet itt” – érvel Horváth Dániel. A program megismertetésére, az ötletek begyűjtésére, a problémák átbeszélésére lakógyűléseket szerveztek, személyesen beszélgettek az érdekeltekkel, és igyekeztek összehangolni az igényeket.

Kreatív program kisiskolásoknak. Arculatformálás © Rév8

A negyeddel kapcsolatban három dolgot gyakran lehet hallani: sok a cigány, sok a szegény, veszélyes környék. „Épül itt a közösségi ház, nemsokára kész lesz, aztán tele lesz oláhcigányokkal” – mondja nevetve egy tizenéves magyarcigány lány, akivel beszélgetni kezdünk arról, mit tud a negyed megújulásáról.

„Jobb ezeket elkerülni, én nem félek, 40 éve itt lakom, de ha nagy galerit látok, átmegyek az utca másik oldalára” – mutat egy idős asszony a mellettünk beszélgető cigány gyerekekre. „Nem rossz itt, de a hajléktalanok egész nap zajonganak, a kapualjba vizelnek és verekednek, elviselhetetlenek” – panaszkodik az egyik megújuló ház lakója. „Házon belüli” ellentétek tehát vannak, ahogy minden más kerületben is: cigány és nem cigány, egyik roma és másik roma, hajléktalan és bérlő között.

A környék közbiztonságáról az ott élők azt mondják: régen rosszabb volt. A Rév8 húsz-harminc ház kapujára zárat szerelt, és több helyen a kapuk fölé világítást is. „Amíg nyitva volt a kapu, mindig ellopták a virágaimat, de most szépen nőnek” – meséli a 79 éves Nusi néni, aki ötven éve lakik az Erdélyi utcában. A Dankó utcában, az Élő Udvar program keretében megújuló házban Balog Gusztáv azt mondja: mielőtt zárható lett a kapu, a hajléktalanok bejártak a kertjükbe. A felújításban résztvevők elégedettnek tűnnek. „Ma igen, de lehet, hogy holnap majd kérdőre vonnak valamiért, amit méltánytalannak tartanak” – mondja Alföldi György vezérigazgató arra utalva, hogy ha nem sikerül azonnal megválaszolniuk a felmerülő kérdéseket, akkor pillanatok alatt elillan a nehezen megszerzett bizalom, egyetlen megválaszolatlan kérdés is megváltoztathatja a közhangulatot. „Olyan, mint egy párkapcsolat, napról-napra változik” – szól a plasztikus hasonlat.

Az épülő közösségi ház. Publikus tét © Stiller Ákos

A „réveseknek” azért sem volt könnyű dolguk, amikor belevágtak a Magdolna-negyed rehabilitációjába, és bizalomért kopogtattak a negyedben, mert a Corvin-Szigony Projekt „kiköltöztetős története” ide is eljutott,   s hasonló megoldást reméltek itt is a helyiek, vagyis új, jobb konfortfokazatú lakást jobb környéken. Csakhogy a Magdolna negyedben nem kopogtatnak vállalkozók, így a rehabilitációt az önkormányzatnak és a lakóknak közösen kell elvégezni.

A bérlők bevonásával zajló felújítások – a programban résztvevő négy házban – sikeresnek tűnnek. A lakók nagy része virágot ültet, járdaköveket tesz le, padot barkácsol, ha ideje engedi. A Rév8 lakbér-kompenzációban tervezte honorálni a közreműködést, de ennek a módját még nem sikerült kidolgozni. A kerületben az önkormányzat nyáron emelte átlagosan 217 százalékkal a lakbért (a 8-10 ezer forintos lakbérekből 20-25 ezer forintos díjak lettek). Igaz, a Magdolnában 30 százalékkal alacsonyabb volt a béremelés, és a kerületben emellett bevezették a szociális alapon működő lakbértámogatási rendszert. „Jelenleg más típusú kompenzációval dolgozunk, de szeretnénk, ha a lakbér-kompenzáció is bekerülne a rendszerbe”- mondja Horváth Dániel. Most nyílászárók cseréjét vagy a lakásban szükséges felújításokat választhatják a munkát vállalók.

Kertészkedés a ház udvarán. Húgyszag és büdöske © Stiller Ákos

„Szabolcsból jöttünk föl néhány éve, akkor még jó volt, most egyedül nevelem a három gyereket, csak alkalmi munkát kapok, a lakbér a háromszorosára emelkedett, nemsokára pedig azt is megmondják, hogy életveszélyes-e a lakás” – sorolja a 35 körüli férfi, akivel az egyik romos ház gangján találkozunk. „Mire jó, ha írnak erről, úgysem történik itt semmi, nekem már kétszer ígértek lakáscserét, és még mindig itt vagyok” – mondja, amikor arról faggatom, hogy mit tud a negyed rehabilitációjáról. A munkanélküliek magas aránya miatt a Magdolna-program egyik alprogramjának célja a foglalkoztatás élénkítése, a helyi vállalkozók segítése. Ez tűnik a legkevésbé kivitelezhető feladatnak – teszem szóvá a Rév8-nál. „Ez így van, de vannak ötleteink, és reméljük, hogy be tudjuk vonni a helyieket” – magyarázza Sárkány Csilla, a program egyik munkatársa. A tervek között szerepel egy olyan rendszer kidolgozása, amelyben az önkormányzat minősítené és ajánlaná ki az itt élő szakembereket az itt élőknek.

„Sokan, akik kritizálják, amit csinálunk, azt sem tudják, mivel foglalkozunk nap mint nap, csak azt ismételgetik, hogy még mindig húgyszag van a házakban” – mondja Horváth Dániel. Eddig azon dolgoztak, hogy megteremtsék a programok alapját és létrehozzanak egy civilekből és lakókból álló erős közösséget, akik majd 2010, az uniós támogatás felhasználása után is továbbviszik a programot – magyarázza. A kritikusok pedig azzal érvelnek, hogy ha csak a lakók egy részét sikerült bevonni, akkor a többség nem érzi magáénak a dolgot, és ennek hiányában talán meg sem valósulnak a jól hangzó tervek. Ekkor pedig jöhetnek a szokásos fanyalgások, hogy „nem lehet ezeken segíteni”, és újabb tápot kap a közvélekedés, miszerint az itt élők „érdemtelenek” bármire. A rehabilitációs program – a tervek szerint – 2020-ra fejeződhet be, a most születettek 13 évesek lesznek akkor.