Kiricsi Gábor (hvg.hu)
Kiricsi Gábor (hvg.hu)
Tetszett a cikk?

Újabb gyanús minisztériumi pályázati ügyre derült fény – írta a Magyar Nemzet szerdai száma egy korábbi televíziós riportra hivatkozva. Ám az írást elolvasva csak az derül ki, miként kell egy nem létező hírt úgy feltupírozni, hogy lejárató cikk szülessék belőle.

Szenzációt tálalt szerdán címlapon a Magyar Nemzet, látszólag rátalált ugyanis az első olyan „Zuschlag-ügyre”, amelyben nem újabb szocialista tárja ki zsebeit bizonyos hang- vagy videófelvételeken, hanem egy „SZDSZ-es" bukik le csúnyán. Az írás nem vesződik sokat a levezetéssel, rövid úton arra jut: van egy romákkal foglalkozó iskola, ahol valójában nem tanul senki, viszont mégis felvettek uniós támogatást, s ennek a kupacnak a tetején egy volt szadeszes képviselő ül. A cikk igazából egy korábbi Hír TV-s „leleplező” riport felmelegítése, s a tények meg a pletykák olyan elegye, amelyből leginkább a lejáratás szándéka rajzolódik ki. A legszomorúbb az egészben, hogy a kipécézett tomori tanoda s a hozzá közelálló gimnázium sosem kapott még akkora publicitást, mint akkor, amikor egymással versengve idézgették a hírműsorok a „leleplezést”.

A tomori tanoda
© Stiller Ákos
A történet a következő: a csereháti Tomoron és öt közeli kisközségben hét éve működik egy alapítvány, a Rom Som (azt jelenti: „roma vagyok”, vagy „ember vagyok”). Bohn Katalin (nem szabaddemokrata) alapító többek között egy tanodát is összehozott Tomoron, amelyet nemrég felújítottak. A hvg.hu a ház átadása előtt, májusban járt a községben, SZDSZ-eseket nem látott. Az alapítvány ügyvezetője egyébként Siroki László, a helyi roma közösség egyik, az alapítvánnyal a kezdetektől fogva együttműködő (nem szabaddemokrata) tagja. A tanoda nem nappali gimnázium, hanem tanoda, azaz az iskolások tanítás után járnak oda. Afféle napközi ez, ahol a közös foglalkozások mellett leckét írnak, s például uzsonnát kapnak a gyerekek, szüleik pedig szakképzésben vehetnek részt. A tanoda több más forrás mellett két évvel ezelőtt 19 millió forint uniós forrást nyert működési támogatásként, amit tavaly nyártól kezdtek lehívni. Az állam által utófinanszírozott projektet csak komoly hitelek felvételével tudja működtetni az alapítvány – magyarázza lapunknak Bohn Katalin. 

A tévériport és a cikk arra helyezte a hangsúlyt, hogy a tomori tanoda épületében nem találtak tanulókat. De nem is találhattak, mert a tanodába – jellegéből fakadóan – csak délután érkeznek meg a gyerekek saját iskolájukból. A riporterek vélhetően összekeverték a tomori tanodát, s az idén ősszel egy – a Rom Sommal egyébként jó kapcsolatot ápoló – buddhista közösség által alapított csereháti gimnáziumot. A Dr. Ámbédkar Gimnázium és Szakképző Iskolát Tomorra nem sikerült bejegyezni (bár kézenfekvő lett volna), így hivatalosan Sajókazán működik idén ősztől. Igazgatója az a Derdák Tibor, aki a Rom Som szakmai partnereként számon tartott sellyei (Baranya megyei) Kis Tigris Gimnáziumot is vezette. A cikkből jóformán csak annyi derül ki, Derdák 1990-94 között SZDSZ-es képviselő, majd miniszteri tanácsadó és kurátor volt. Derdák valóban szabad demokrata képviselő volt 1994-ig. A pártból azután sem lépett ki, de miért is kellene neki? Azt már nem említik, hogy Derdák jó ideje romák oktatásával foglalkozik, és a terület elismert szakértőjének számít, bábáskodott például a pécsi Gandhi Gimnázium megalapításánál is. És azt sem, hogy Derdák csupán nyár végén került Sellyéről Tomorra, az említett uniós támogatáshoz tehát semmi köze.

A roma diákokat és közösséget segítő szakmai szervezetek – mint fenti példánkból is kiderül – kétségtelenül ismerik egymást, de ez messze nem azt jelenti, hogy szervezetileg azonosak volnának. A Derdák vezette gimnáziumban szeptembertől indult meg a tanítás, oktatási minisztériumi azonosítójukat is az utolsó pillanatban kapták meg, s az igazgató állítja, uniós forrásokra még nem is pályáztak. 

A napilap cikkében felbukkannak még olyan, a csereháti dombok között keringő pletykák, amelyek semmilyen hivatkozással nincsenek alátámasztva. Ilyen például a cigányok által tujavásárlásra költött egymillió forint, amelyet – tudomásunk szerint – nem akkor, nem ott, s nem azok kapták tereprendezésre, akiket a cikk megnevez. Vagy a kecskefarm projekt, amely – az írás szerint – azon bukott meg, hogy a cigány családok „megették a kecskéket” (ezt a Rom Som alapítója cáfolja), ami „a cigányok tüzelőnek használják a parkettát” jellegű, sehol sem bizonyított, viszont annál szélesebb körben terjesztett ostobasággal egyenértékű.

Az ügyben egyébként Fodor Gábor környezetvédelmi miniszternek is osztottak lapot, a hírtelevízió ugyanis honlapján – immár a Magyar Nemzetre hivatkozva – „Fodor: kivizsgáljuk a csereháti középiskola ügyét” címmel tálalta a "leleplezést"; amit újfent átvett a napilap online kiadása. A hírből azután kiderül, Fodor egy szót sem ejtett a csereháti iskoláról, a megtisztulást és a párttársak számonkérését szorgalmazó nyilatkozata más körülmények között született. (Mint utóbb közleményben tudatta: a Zuschlag-ügyről kérdezték, nem a csereháti gimnáziumról.)

Úgy fest, az uniós pénzek ellopását előirányzó orbáni jóslat azonnali igazolására kerülnek most elő a szenzációként tálalt leleplezések. Egyik-másik talán célba talál, de ez most elszállt a céltábla mellett. Csakúgy, mint három hete, amikor hároméves közbeszerzési értesítőből sikerült leleplező anyagot rittyenteni. Azt akkor helyesbítették. Jelenleg nyoma sincs a visszakozásnak.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

hvg.hu Itthon

Találkoztunk boldogan wifiző cigányokkal

A digitális technológiákkal az ország legsanyarúbb vidékein élő, alapvetően iskolázatlan cigányok is simán megbarátkoznak. Legalábbis ezt látszik igazolni az az - itthon alighanem egyedülálló - mintaprojekt, amit a magyar internetguru Nyírő András tervezett meg kollégáival, s a Rom Som alapítvány segítségével a csereháti romák váltják valóra.

hvg.hu Itthon

Dupla klikkre oktatják a cserehátiakat

Bár internet még nincs Abaújszolnokon, a falu lakói így is bevásároltak a Login Kezdeményezés használt számítógépeiből. Az elszegényedett vidékek digitális felzárkóztatását célzó alig pár hónapos program lassan, de terjeszkedik.

MTI Itthon

Orbán: "Zuschlag-modell" a kormányzatban

"Zuschlag-modell" érvényesül nem csak az ifjúsági pénzek, hanem az uniós pénzek elosztásánál és a társadalombiztosítás átalakításában is - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján. Az MSZP frakcióvezető-helyettese visszautasította a Fidesz elnökének szavait, mert szerinte annak semmilyen valóságalapja nincs.

MTI Itthon

Zuschlag-ügy: előzetesben az egyik gyanúsított

A bíróság harminc napra elrendelte a Zuschlag-ügy egyik gyanúsítottjának, Katus Ferencnek az előzetes letartóztatását - közölte Cseh Attila, a Csongrád Megyei Bíróság elnökhelyettese.

Háló

Érettségi próbatétel

A Digitális Középiskola négy évvel ezelőtt beiratkozott felnőtt hallgatóinak alig tizede érettségizett le idén. Az informatikai tárca által korábban világelső kezdeményezésnek nevezett program számos pontján még csiszolni kell.

MTI Karrier

Cserehát-program a térségi szegénység mérséklésére

A térségi szegénység felszámolása nem oldható meg pusztán segélyezéssel, a fejlődéshez szükség van a helyi közösség bevonására, a helyi kezdeményezések ösztönzésére - erről Mizsei Kálmán, az ENSZ főtitkárhelyettese, az ENSZ Fejlesztési Programok (UNDP) regionális igazgatója beszélt a szervezet Európai és FÁK Országok Regionális Központjának tanácskozásán, ahol a Cserehát-program közel egyéves tapasztalatait vitatták meg.

HavariaPress Itthon

Újabb letartóztatás a Zuschlag-ügyben

Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság Lados Istvánt, Zuschlag János egykori titkárát. Lados szerdán jelentkezett a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségen, miután már hónapok óta körözés volt ellene érvényben.

MTI Itthon

Zuschlag-ügy: 20 millió a fővárostól civil szervezeteknek

A közbiztonság javítását célzó pályázataik alapján 2002-2004-ben 20 millió forint körüli támogatást kapott a Fővárosi Közgyűlés városrendészeti szakbizottságától néhány olyan civil szervezet, amelyek a Zuschlag János ellen zajló büntetőeljárásban érintettek - tájékoztatott Danielisz Béla bizottsági elnök.