szerző:
MTI-OS

Az MSZP szóvivője arra reagált, hogy mekkora költségvetést szavaztak meg MTVA-nak, a médiahatóságnak, valamint a Médiatanácsnak.

Miközben a második Orbán-kormány hivatalba lépése óta már a harmadik leépítési hullám önti el a közmédiát, a köztelevíziós szakszervezeti vezetők és a velük szolidaritást vállalók pedig már több mint egy éve tüntetnek a közmédiumi hírhamisítások ellen, a Fidesz minden idők legnagyobb költségvetési keretét készül megszavazni a szócsöveként kezelt intézményeknek és vezetőiknek - írta keddi közleményében Török Zsolt, az MSZP szóvivője.

Nyilvánvaló, hogy az MTVA, az NMHH és a Médiatanács nem közhatósági, hanem politikai megrendelésre dolgozó szervezetek. Egy hete pedig az is egyértelmű, hogy jövőre minden eddiginél több közpénzből szolgálhatják a Fidesz hatalmi céljait - írta.

A Fidesznek jövőre 112 milliárd forintot ér meg a Klubrádió ellehetetlenítése, az ellenzék elnémítása, vagy épp az esti híradó esti mesével való helyettesítése. Ez az összeg nem csak az elmúlt évek szemetének bővített újratermelésére lesz elegendő, hanem a közmédiától alaptalanul elbocsátott szakemberek helyére besorozandó pártkatonák zsoldjának kifizetésére is - olvasható a szocialista politikus közleményében.

Az MSZP sem a Szalai Annamária vezette "médiamindenhatóság" 35 milliárd forintos, sem a médiatanács több mint 4,5 milliárd költségvetési keretét nem szavazta meg, és az MTVA közel 80 milliárd forintos büdzséjére is nemet mondott - írta Török Zsolt.

Az MSZP továbbra is szolidaritásáról biztosítja a közmédiumi hírhamisítások ellen demonstrálókat, valamint az MTVA kötelékéből szakmai, erkölcsi és pénzügyi indok nélkül eltávolított magasan képzett médiamunkások százait - zárta közleményét a pártszóvivő.