Vegyük a matematika órákon szokásos „játékgép”-hasonlatot! Dobjunk be nagyjából 100 ezer gyereket évente (sajnos már nincs ennyi egy-egy évfolyamon), majd négy, illetve hat év után vegyük ki ezek közül a legjobbakat, nyolc év után pedig a maradék legjobbjait, és a maradék közepeseit.

Aki marad (aki se 8, se 6, se 4 éves gimnáziumba, se szakközépiskolába nem jut be), na abból lesz a szakiskolás. A magyar iskolarendszerben példátlanul hamar megindul a szelekció, s  "játékgépünk"  e legvégül kidobott csoportja nagyjából az adott generáció 30 százalékát teszi ki.

Ráadásul ezt az arányt a kormány – nem utolsó sorban iparkamarai súgásra, illetve a „munkaalapú társadalom”-szlogenre hivatkozva, és költséghatékonysági szempontokat szem előtt tartva - egyre inkább növelné.

Már születéskor eldől

A statisztikák szerint jelenleg 127 ezren járnak szakiskolába. Ebben az iskolatípusban a legnagyobb a lemorzsolódás (jelenleg 20-23 százalék), és itt vannak a „legproblémásabb” gyerekek. Szinte valamennyien halmozottan hátrányos helyzetűek, 43 százalékuk sajátos nevelési igényű tanuló, többségük cigány. Óriási tudásdeficittel érkeznek, olyan családi környezetből, mely szinte behozhatatlan hátrányt jelent – összegzi az iskolatípusba járók jellemzőit az osztályfőnökök szakmai egyesületének oldala egyik vitaindító tanulmánya.

Az, hogy a szakiskolások szinte mindegyike hátrányos helyzetű, azt jelenti, gyakorlatilag születésükkor eldől e gyerekek sorsa. Nekik sem a közoktatás előtti szakaszban, sem az iskolában nincs esélyük, hogy megfelelő tudást szerezzenek, és felfelé mobilizálódjanak. A magyar iskola negatív világelső a gyerekek szociális helyzetének konzerválásában (sőt, időnként a különbségek növelésében) – erre a PISA-jelentések például rendre figyelmeztetnek.

Képünk illusztráció

AFP / Jonathan Nackstrand

A PISA hazai „megfelelője”, az Országos Kompetenciamérés pedig tanulói teljesítményadatokkal is bizonyítja a szakképzés zsákutcajellegét. A 10. évfolyamos szakképzősök matematikából és szövegértésből is rosszabb eredményt értek el 2011-ben, mint az általános iskola 6. évfolyamára járó tanulók átlaga. A szakképzősöknek gyakorlatilag „kimarad” a felső tagozat: nem képesek elérni a 6. évfolyam átlagos szintjét sem.

Brutális bukások

„Megsértették iskolánk jó hírnevét” címmel honlapján árnyalja az esztergomi Balassa Bálint Szakközépiskola és Szakiskola a 444.hu-n megjelent brutális bukási adatokról szóló cikk állításait. A lap egy érintett szülő információira hivatkozva azt írta többek között, hogy a szakiskola 9. évfolyamára járó 130 diák mindegyike megbukott félévkor, közülük 88 gyereket négy vagy több tárgyból húztak meg. Az iskola szerint az írás torz képet fest az iskolában folyó munkáról. Megjegyzik azt is, hogy az elégtelen félévi osztályzat csak egy „eszköz, amely nem ismeretlen az oktatási rendszerben”, ami „nem a büntetés, a fegyelmezés eszköze, és nem feltétlenül szégyen, ahogy azt a szélesebb közvélemény még gondolja”. Leszögezik, hogy a Balassa – a kompetenciamérések szerint - az átlagos teljesítményű középiskolák sorába tartozik.

Ami a konkrét számokat illeti: a 9. évfolyam hat osztályának 197 tanulója közül 140 tanuló (71 %) – ezen belül a szakiskolai képzés két osztályának 69 tanulójából 52 (75 %) kapott valamely tantárgyból elégtelen osztályzatot – sorolta a hvg.hu kérdésére Meszes Balázs igazgató. Mint mondta, az állításokkal ellentétben egyetlen olyan osztály sem volt, amelyikben mindenki elégtelen bizonyítványt vitt volna haza. Az összes elégtelenek száma kétségtelenül magas, de ha osztályonként akad 4-5 olyan tanuló, aki már több éve bukdácsol, sokat hiányzik, az órai munkában nem vesz részt, az akár 10-12 tárgyból is elégtelen osztályzatot kaphatott – ami osztályonként eleve 50-60 elégtelent jelent.

A tanárokon múlik, hogy nem bukik meg mindenki

Egy másik szakiskola, a 17. kerületben működő úgynevezett „utolsó esély iskola” tanára, gyógypedagógusa, oktatási szakértője egyenesen úgy fogalmaz, „ha a kollégák nem lennének ennyire toleránsak, akkor majdnem minden szakiskolában 100 százalékos lenne a bukás”. Leiner Károly szerint ennek oka az, hogy az általános iskola nyolc év után olyan felkészületlenül bocsátja ki magából ezeket a gyerekeket, hogy a minimális szintet sem tudják teljesíteni a továbblépéshez. Ha valahol 100 százalékos a bukási arány, ott már odáig jutottak a pedagógusok, hogy kimondják: elég volt. „A színvonalat adhatjuk lejjebb és lejjebb, de egy idő után már nincs tovább”. Konkrét példát is mond a tanulók felkészültségére: „jelenleg nekem 24 diákom van, és ebből kettő képes – nem a kezén – 100-ig biztonsággal számolni. Így hogy tanítsuk meg nekik gazdasági számításokat a leendő szakmájukhoz?”

Leiner felhívja a figyelmet arra, hogy a helyzet egyre súlyosbodik. A mai politika egyre több gyereket terelne a szakképzőkbe, és ráadásul megjelentek azok a diákok is, akiket a rossz, erőszakos, nem átgondolt, feltételek nélküli integrált nevelésben vittek végig az általános iskolában. Az integráció egy nagyon fontos pedagógiai elv, hatékony és helyeslendő – teszi hozzá gyorsan –, de csak akkor, ha megvannak hozzá a feltételek. A legtöbb helyen azonban nem voltak meg, és most kerülnek be a szakiskolákba azok a gyerekek, akik ennek elszenvedői. Ők végképp nem rendelkeznek azokkal a képességekkel, amik kellenek egy szakma elsajátításához. E csoportra már szakkifejezés is született: ők a befőttek. Akik nyolc évig ültek ("elvoltak, mint a befőtt") a többségi iskolában kellő megsegítés nélkül. Megbuknak egyszer-kétszer, de végiglökdösik az iskolán őket. „Most itt vannak a szakiskolákban, mert nincs más lehetőségük.”

Az utolsó esélyt is elvették

Korábban a szakiskolákban volt két előkészítő év, amelyben a szakmákhoz szükséges alapkészségeket, alaptudást kaphatták meg a gyerekek (gyakorlatilag az általános iskola hiányait próbálták ekkor pótolni), de most ezt lecsökkentették egy évre. Ráadásul a szakmai képzésben a közismereti tárgyakat hét (!) órában maximalizálták. Hogy képes az a gyerek tanulni, aki nem képes olvasni és számolni? – teszi fel a kérdést Leiner. A köznevelési törvényben elvileg szerepel egy olyan átmenti év, ami pont azoknak a gyerekeknek a felkészítését célozza, akiket nem vettek fel sehova az általános iskola után. A Híd-program azonban Leiner szerint nem alkalmas a felzárkóztatásra. „Általában a magyar oktatásügyben azok írnak ilyen programokat, akik iskolákat még csak nem is láttak. Nincsenek rendes tankönyvek, ami van, az hibáktól hemzseg. A „befőtteknek”, a sajátos nevelési igényű gyerekeknek egyáltalán nincs is tankönyvük – mondja.

A szakiskolai reformot – bevallottan – az iparkamara szorgalmazta, aki azt is elérte, hogy az kikerüljön a közoktatásból, az Emmi fennhatóságából, és hogy átvegye a nemzetgazdasági minisztérium. Parragh László elnök úgy fogalmazott, hogy „szakiskolába nyilván nem azért megy a gyerek, hogy József Attilát és Babitsot olvasson", ezért a képzés időtartamát 4 évről 3-ra csökkentették, és gyakorlatilag lenullázták a közismereti képzést. Vállalkozók előtt persze más érveket is felhozott Parragh: „Ha valaki ügyesen foglalkoztat tanulót a saját cégében, már az egy versenyelőnyt jelenthet neki, hiszen egy tanulót fel tud használni vagy alkalmazni tud árufeltöltésre, polcfeltöltésre, egy csomó munkának az elvégzésére, ami mindenkinek hasznos.”

Leiner azonban úgy véli, akkor lesz valaki jó szakember, ha van bizonyos műveltsége, de minimum nem funkcionális analfabéta. Nemrég Ferge Zsuzsa szociológus arról beszélt, hogy lassan 4 millió valós vagy funkcionális analfabéta lesz Magyarországon. Leinerék ezt a mindennapokban tapasztalják: „a felvételinél már nemcsak a gyerek nem tud olvasni, hanem a szülő sem”. Nem azért kell a közismeret, hogy a szakik ismerjék Babitsot, hanem azért, hogy el tudják olvasni az eléjük tett szöveget – szögezte le. Jelenleg viszont – mondja – úgy szabadítunk évente 30-40 ezreket a társadalomra, hogy se írni, se olvasni, se számolni nem tudnak, és a szakmájukat sem tanulták meg, ráadásul esélyük sem lesz a munkaerőpiac változásait követniük.

Kutatás egyelőre nincs

Teljesen abszurd, hogy egy nagyon felkészületlen réteget további felkészítés nélkül rendes, a munkaerőpiacon tartósan keresett szakmunkássá képezzenek – véli Mátfonfi György oktatáskutató. Mint mondja, a mai hozzáállás az, hogy „hulljon a férgese, hagyják ott az iskolát a legnehezebben kezelhetők, a többiekből pedig legfeljebb kétes minőségű szakmunkás lesz”.

AFP / Fred Dufour

A 2012-es PISA-vizsgálat is azt mutatta, mindhárom vizsgált területen romlott a magyar diákok átlagteljesítménye, és - ami a szakiskola szempontjából különösen aggasztó - épp a legrosszabbul teljesítők aránya nőtt meg. A 2-es szint alatti teljesítményt nyújtókra azt lehet mondani, nem készültek fel arra, hogy megfeleljenek a középfokú képzés követelményeinek. Ezekből a gyerekekből 3 év alatt nem lehetséges rendes szakmunkásokat képezni.

Hogy az új szakiskolai rendszer milyen változásokat hozott, milyenek a tanulói teljesítmények, arról egyelőre nincsenek kutatási adatok, talán néhány hónap múlva jelennek meg az első vizsgálati eredmények.  Mártonfi úgy véli azonban, hogy nem várható javulás. Mint mondja, intő jel, hogy míg egész Európában, szinte minden országban évek óta csökken a korai iskolaelhagyók aránya, addig Magyarországon 2011-ben és 2012-ben egymás után kétszer is nőtt, és várhatóan 2013-ban is folytatódik ez a tendencia. Sok iskolából hallani, hogy 16 éves korban sokan kiiratkoznak.

Mártonfi felhívja a figyelmet arra, hogy az uniós országokban sokkal felkészültebben mennek a diákok a szakiskolákba. Németországban például minimum 9, de inkább 10 év alapozás után, átlag 16-17 éves korban kezdik, Dániában pedig átlagban 19-20 évesen.

Ő is arra vezeti vissza a katasztrofális képet, hogy az oktatási kormányzatok évek óta nem tudták megerősíteni az általános iskola felső tagozatát. Sem a mostani vezetésnek, sem a korábbiaknak nem volt erre politikája. Egyébként, ha hozzá is nyúlnának a felső tagozathoz, akkor is csak pár év múlva lenne eredménye. Ehhez még érdemes hozzátenni, hogy az oktatási szakemberek évtizedek óta hangoztatják: a helyzet nem kizárólag oktatási kérdés, komplex szociális, egészségügyi, munkahelyteremtési programokkal lehetne némi esélyt adni azoknak a gyerekeknek, akik már a közoktatásba lépve akkora hátrányból indulnak, amit már soha nem tudnak behozni.  

Egyelőre az biztos, hogy évekig felkészületlen fiatalok fognak érkezni a szakiskolába, s onnan a munkaerőpiacra – vagy inkább a közmunkába és a segélyezettek táborába.