szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A kormányt kritizáló szerdai beszédében nem volt semmi újdonság – mondta a Népszabadságnak Colleen Bell amerikai nagykövet, aki most megismételte, hogy aggódnak a korrupció és a sajtószabadság miatt is, illetve arról is beszélt, semmilyen jelét nem tapasztalta az Orbán Viktor elmozdítását célzó állítólagos szándéknak.

Ő is mondta és a sajtójelentések szerint Szijjártó Péter külügyminiszter is azt hangoztatta, hogy a szerdai beszédben nem volt semmi újdonság, minden egybecseng az utóbbi években tett amerikai megjegyzésekkel, amelyek még az Orbán-kormány 2010-es beiktatása előtti időkre nyúlnak vissza – mondta a Népszabadságnak adott interjújában Colleen Bell, az USA budapesti nagykövete.

A lapnak azt mondta, azt kérik, Magyarország állítsa bíróság elé a korrupt személyeket, és aggódnak a magyarországi sajtószabadság miatt és amiatt is, ahogyan "egyesek a menekültekről beszélnek". De a kormány és a civil szervezetek viszonyában szerinte előrelépés történt az elmúlt évben, és azt szeretnék, ha ez a tendencia folytatódna. Nagyra értékelik a katonai és rendészeti együttműködést is a két ország között.

MTI / Kovács Attila

Colleen Bell a Népszabadságnak azt mondta, nem olvasta még, ezért nem is kommentálná Lázár János kijelentését a szerdai beszédével kapcsolatban. A Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön többek között azt mondta, hogy Magyarország nem az USA tagállama.

A nagykövet azt is közölte, még nem tudott utánanézni, hogy a magyar sajtó hogy dolgozta fel a beszédét, ezért azt sem tudja kommentálni, hogy a közmédiánál első körben egyáltalán nem volt hír az, mit mondott szerdán a Corvinus Egyetemen.

A Népszabadság felvetette a képviseletvezetőnek Orbán Viktor célozgatását is arra, hogy egy bizonyos idegen hatalom el akarja mozdítani. Colleen Bell arra a kérdésre, látott-e erre utaló jelet, azt válaszolta, hogy Orbán Viktort demokratikus úton választották meg, akárcsak a kormányát is, és "semmilyen jelét nem tapasztaltam az elmozdítását célzó szándéknak".

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!