szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az NFM megvizsgálta ugyan a dunaújvárosi közvilágítás-korszerűsítést, de nem talált hibát, bár sötétben nem is nézték meg az új lámpákat.

Mindent rendben talált a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a dunaújvárosi közvilágítás ügyében, holott a városban a 255 milliós, uniós pénzből megvalósult közvilágítás korszerűsítés után csak sötétebb lett, a NAV és a Fővárosi Főügyészség pedig különösen nagy vagyoni hátrányt okozva elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt indított nyomozást, és az Európai Unió Csalás Ellenes Hivatala is vizsgálódik – írja az Index.

A lap közérdekű adatigényléssel megszerezte az NFM-vizsgálat eredményét, amelyet tavaly október 14-én végeztek el, délelőtt 10 és délután háromnegyed 3 között, vagyis azt nem vizsgálták, hogy egyébként hogyan működtek a lámpatestek.

Az ellenőrzés során az NFM azt vizsgálta, hogy helyükön vannak-e a lámpatestek, volt-e honlap a projektről, készítettek-e sajtóközleményt róla, volt-e tábla a beruházás helyszínén, készült-e térkép a beruházásról, foglalkoztattak-e esélyegyenlőségi munkatársat, használtak-e újrahasznosított papírt és megvan-e minden számla.

Ezeket mind rendben találták, csak annyi problémát tártak fel minden konkrétum nélkül, hogy "az állami támogatásra vonatkozó közösségi és nemzeti szabályok részben lettek betartva", és "a kifizetési kérelmet alátámasztó bizonylatok eredeti példányai részben lelhetőek fel a kedvezményezettnél".

Az NFM azt is közölte, hogy a sikeres pályázatnak két feltétele volt, hogy legyen kimutatható energiamegtakarítás és hogy ne legyen sötétebb, de ezeket a kedvezményezett számításokkal és nyilatkozatokkal igazolta, vagyis bemondásra elhitték, hogy nem lett sötétebb, ugyanis a minisztérium működés közben nem vizsgálta a lámpákat.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!