Kreatívan, boldogan élni – tehetséges gyerekek iskolájában jártunk
Minden gyereknek úgy kéne megismernie a világot, ahogy itt erre lehetőség nyílik. A közoktatási rendszer mégsem támogatja a cikkünkben bemutatott tehetségkutató kezdeményezést, jóllehet az egyik kis tanítvány már a Louvre-ban is állított ki.
Reggel 9-kor érkezünk a Tehetségműhely Alapítványhoz, a gyerekek és a pedagógusok már várnak minket, lehuppanunk a gyerekek mellé az asztalhoz. Agytorna a bemelegítés, egy kártyajátékba kapcsolódom bele – a 6-7 évesek is leiskoláznak, nem is beszélve az idősebb Miráról, aki gyakorlatilag feltörli velem a padlót. De nyoma sincs a megalázás hangulatának, így jártam.
Ezek a 4-12 év közötti gyerekek hetente egy napot töltenek az alapítványnál a szokásos iskola mellett. A tehetség és a kreativitás atmoszférája jár át mindent, és az, hogy lehet máshogy is a gyerekekre nézni, mint ahogyan a közoktatásban átéltük. Lehet például őket partnernek kezelni: a lakásnyi műhelyben érvényes viselkedési szabályok kialakításába bevonják például a gyerekeket is, hogy aztán amikor azok megszületnek, érvényesek legyenek mindenkire, és erre emlékeztetni is lehet őket. Ők pedig jobban elfogadják azokat.
Habkarton építészet a következő: Ocztos István építész-képzőművésszel ülnek le megint az asztalhoz a gyerkőcök. A feladat az, hogy méretre vágott habkarton elemekből építsenek fel egy várost, de Ocztos is folyamatosan adja a kapcsolódó (művészettörténeti, építészeti) információkat. Általában az a benyomásom, hogy a gyerekeknek itt nem leegyszerűsíteni akarják a világot, megkönnyíteni a dolgok megértését, hanem inkább a maga komplexitásában átadni. A gyerekek gombostűvel illesztik össze a lapokat, ismerkednek még a rendszerrel, megindul az építkezés. Mi sem maradunk ki belőle, fotós kollégámmal, Mátéval elkezdünk építkezni. Szinte sajnálom, amikor ott kell hagynom őket, hogy leüljünk beszélgetni az alapítvány két munkatársával, Potocki Ferencnével és Nagyné Sinkó Ágnessel.
Sosem elég nekik
Mit jelent az, hogy valaki tehetséges (vagyis ebben a korban még úgy nevezik, tehetségígéret), miből derül ez ki? Az ilyen gyerek 2-3 évvel előzi meg a korosztályát, a cél az, hogy ez az előny megmaradjon, ne "kockásodjon be". Olthatatlan kíváncsiság jellemzi őket, nem nőnek ki a 2-3 éves korban általános „Miért?” korszakból.
A másik ismérvük pedig az, hogy a saját korosztályukkal nehezen találnak hangot, nehezen illeszkednek be, egy adott feladatban nehezen tartható fenn a figyelmük. Ám ha megfelelő, sokrétű információt kapnak, jól benne tarthatóak a feladatban, viszont erre egy átlagos iskolai tanóra sajnos nem ad lehetőséget. Ezek a gyerekek figyelemtöbblettel rendelkeznek, és abban is segítséget kapnak itt, hogy ne zökkenjenek ki, ne vonja el őket olyan könnyen valami más.
Ezt úgy lehet elérni, hogy a szokottnál kevesebb, 8-10 gyerekre jut legalább két pedagógus, akiktől azonnali visszajelzést kapnak, amire egy 30 fős iskolai osztályban esély sincs. Márpedig ha a szokásos iskolai környezetben a pedagógusnak nincs módja egy ilyen gyerekkel külön foglalkozni, különfeladatokat adni, akkor abból befelé fordulás, elszigetelődés éppúgy lehet, mint agresszív megnyilvánulás – egész egyszerűen azért, mert a gyerek unatkozik.
Az alapítványnál úgy tapasztalják, egyre több szülő fél az otthoni szabályok kialakításától, mert azt gondolják, a szabályokkal, keretekkel rombolják a gyerek egyéniségét, "pedig pont az ellenkezője történik". Mindenkinek kellenek határok, keretek, amelyen belül szabadon lehet mozogni. A munkahelyi, udvariassági vagy közlekedési szabályokat is be kell tartani, és ha ezt nem tanítjuk meg a gyerekeknek, ha ezeket nem élik meg, akkor iskolás vagy felnőtt korban lehet ebből problémájuk.
Akikben megnő az értelem - anarchia a finn iskolákban
Hei, Kaisa! - szól oda egy hetedikes a Sakarinmäki általános iskola igazgatónőjének a folyosón. Valamit gyorsan meg akar beszélni, és mire végiggondolnám, hogy szedte-vette-teremtette, így kell-e egy tanulónak megszólítania az igazgatóját, már túl is vannak rajta, és mindketten mosolyognak. Szerte az épületben kisebb-nagyobb gyerekek rohangálnak mindenféle játékszerekkel a kezükben.
A jógától a csokigyárig
Ezeknek a gyerekeknek az a fő gondjuk, hogy a saját korosztályukban nehézséget okoz nekik a beilleszkedés, ezért előzetes tehetségazonosító vizsgálaton esnek át, amely alapján eldől, hogy ki kivel kerül egy közösségbe. Azaz nem az életkor, hanem a képességek az elsők, és ha olyan közegbe kerülnek, ahol hasonló képességűek vannak, akkor könnyebben megértik egymást, annak ellenére, hogy 2-3 év korkülönbség is lehet köztük. Rájönnek, hogy ők nem olyan csodabogarak, amilyennek tűnnek, és ami azért feszültséget okoz egy gyereknek. Fejlődik a szociális készségük, barátságok születnek itt. A legjobb értelembe vett versenyszellem alakul ki köztük a sok játékos feladat során.
A játékosság fontos, hisz egy szimpla frontális előadáson 20 perc után egy felnőtt figyelme is lankadni kezd, hogyan várhatnánk el egy gyerektől, hogy napi 6-8 órán át képes legyen figyelni végig az iskolában? Jellemző, hogy az alapítványi napokon 9-től 4-ig folyamatosan mennek a foglalkozások, és nem kell tízperces szüneteket tartani.
Az alapítvány komplex tehetséggondozást vállal, erre szerződik a szülőkkel, nincs kiemelt terület, legyen széles látókörű, élvezze az életet, de akár azt is, hogy hogyan tud magában lenni, lecsendesedni, lazítani – ezért vannak jógafoglalkozások is.
De van itt drámafoglalkozás, zenedráma, logopédia, mozgásterápia és homloklebenytorna (ez segít rendszerezni a tudást) is. Voltak a gyerekek gyógyszergyárban, csokimanufaktúrában, malomban. Hathetes tematikus projektek vannak olyan témakörökben, mint pl. a táplálkozás, itt végigjárták a búzamezőtől a pékségig a helyszíneket, vagy az olimpiai témakörben is volt téma a mérések, a sportegészség, a sport történelme stb.
Ha nem figyelünk, bekockulnak a tehetségek
A tapasztalat az, hogy heti egy alapítványi nap már pár hét után akkora pluszt ad a gyerekeknek, hogy sokkal jobban el tudják viselni a fennmaradó négyet a hagyományos iskolában. Ezt az egy nap kimaradást a törvény engedi, hogy a tehetséges gyerekeket e célból kikérjék az iskolából, de a kiesett napokon elvégzett iskolai munkát be kell pótolni. De a tanárok mellett sokszor maguk a szülők is döbbenten mondják az alapítványnak, hogy varázsütésre "megjavult" a gyerek, annyira hat rá ez a másféle közeg.
A gyerekek 11-12 éves korig tanulnak itt, de van olyan, aki ezután is bejár délutánonként, tanul, és tanítja a többieket, mivel "gyerek a gyerektől sokkal gyorsabban tanul, mint bárki mástól".
A többségnek ilyen iskolákba kéne járnia
Egy idő után az a meggyőződés uralkodott el rajtam, hogy mennyire jó lenne, ha minden iskola ilyen lenne, mint a Tehetségműhely. Sajnos a mai oktatási rendszerben ez megvalósíthatatlan, nincs elég pedagógus ahhoz, hogy ennyire tapasztalásalapúan, kis csoportokban lehessen tanulni és tanítani. "Pedig ma minden második, harmadik gyerek valamiben speciális igényű, különleges bánásmódra lenne szüksége” – mondja Nagyné Sinkó Ágnes.
A jelenlegi közoktatási rendszer nem segíti az alapítvány helyzetét sem: nincs rá semmilyen állami támogatás vagy pályázat, ezért a szülők fizetnek a gyerekük után. Lehetnének támogatók is, de a vállalatok nem látják még a gazdasági előnyeit annak, ha ők egy 6-8 éves gyerek fejlesztését támogatják. Pedig van olyan tanítvány itt, a hétéves Barabás Lujza, akinek már másodszor állította ki képeit a Louvre. Mindezek mellett az iskolák sokszor húzódoznak elengedni a gyerekeket.
A Tehetségműhely Alapítvány azért is küzd, hogy minél kevesebb gyerek kallódjon el, minél kevesebből legyen érzelmileg sérült felnőtt. Ezért fontos, hogy itt önbizalmat szerezzenek, és megszokják, hogy ők mások, mint mindenki más. És fontos, hogy legyen önmagában érdekes a világ, ne kelljen pótszerekhez folyamodni, hogy az ember megmentse magát a dögunalomtól.
A beszélgetés után visszatérünk a gyerekekhez. Bámulatos házak születtek habkartonból, egy egész város boltokkal, rendőrséggel, épületek garázzsal, kinyitható napfényvédő ajtóval, lépcsővel, sőt, egy kislány még minihintát is készít.” Játszanak – valahogy így kéne élni.
Egy rossz tanulónak köszönhetik, hogy számítógépes játékkal is tanulhatnak
A Magyarországon is az egyik legnépszerűbb számítógépes játékot, a Minecraftot nem csak „kockulásra", hanem valós, hatékony és élvezetes iskolai tanításra is fel lehet használni. A finn Santeri Koivisto a Brain Bar Budapesten mutatta be az általa kifejlesztett és egyre több országban használt MinecraftEdut. Itthon még nem nagyon terjedt el, pedig hatékonysága megkérdőjelezhetetlen.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
