Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A Pécsi Rendőrkapitányság vezetője közigazgatási eljárás keretében vizsgálja, hogy hibáztak-e, amikor két hete előállították a Kétfarkú Kutya Párt aktivistáit, akik aszfaltrepedéseket színeztek ki a belvárosban.
Kovács Gergelyék panaszt tettek az intézkedés ellen, ezért indult a vizsgálat. A rendőröket a városüzemeltetési cég egyik dolgozója hívta ki – számolt be a Hír Tv.
Az egyenruhások csaknem egy órán át helyszíneltek, majd a kapitányságra vitték a viccpárt aktivistáit, ellenük rongálás miatt indítottak eljárást. A festést a cég pár nappal később eltüntette. Az érintettek azt is kifogásolták, hogy a lefoglalt festéket még nem kapták vissza.
Előállították a Kétfarkú Kutya párt vezetőjét
A Kétfarkú városszépítési akciója, azaz a járdarepedések színesre festése nem tetszett valakinek Pécsen. A rendőrségre vitték, majd szabadon bocsátották Kovács Gergelyt és nyolc társát.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.