Hasbeszélő betyáros húzással ebédelt a buszvégállomásnál

Jártunkban-keltünkben megéhezünk, megszomjazunk, megállunk „kispiszkostól” a fine diningig. Nosztalgiázunk és felfedezünk, megyünk az emlékeink után, rábízzuk magunkat a véletlenre, vagy éppen nagyon is tudatosan keresünk valami újat. Aztán elmeséljük, mondjuk a magunkét. A vendégét – mert mi vagyunk a mindenkori vendég. Felbukkanásunk bárhol várható. Most éppen a Kolosy téren jártunk.

  • GyéZsé GyéZsé
Hasbeszélő betyáros húzással ebédelt a buszvégállomásnál

Ezúttal tényleg véletlenül történt. Egészen őszintén, benéztük a villamost az Alkotás utcában, és nem a hűvösvölgyi végállomásra érkeztünk, hanem egy másikhoz, Óbudán, ahol a buszok fordulnak. A Kolosy térnél döntöttünk úgy, elég a zötykölődésből.  Felpillantottunk az Újlaki templom tornyára, konstatáltuk, a harang régen elfelejtette, hogy delet kongatott, és ha már így alakult, ideje lenne valamit enni. Adta magát az Újudvar, bocs, ez a lánykori neve, most már GlassHouse Kolosy.

hvg360

A Bécsi út felőli oldalon humuszbár, cukrászda, svédasztalos príma budai gourmet (a CBA égisze alatt), az emeleten éppen mexikói készülődik egy volt japán etető helyén, tovább a tér felé a folyóson kávézó és a Churchill pub. Itt pillanatra meg is álltunk, játszva a gondolattal, dubajozhatnánk is. A tulaj leleménye ugyanis a luxus hamburger à la Dubai, mindjárt kétféleképpen, füstölt libamájjal vagy grillezett garnélarákkal turbózva a marhahúspogácsa, persze hogy pirított pisztáciával megszórva. Utána akár egy Dubai shake-et is kérhetnénk vagy Dubai palacsintát, nem nehéz elképzelni, mi van benne.

Mi viszont valami ebédelősebbet képzeltünk, és lám a buszvégállomás felőli kijárat-bejáratnál elfoglalta az átjárót idén áprilisban egy új intézmény: „Magyaros étterem tradicionális fogásokkal Budán – megnyílt AztaBetyár éttermünk a GlassHouse Kolosyban…”   Ígértek kockás terítős, otthonos környezetet, meg olyan fogásokat, amik után kitunkolja a kedves vendég a tányért.

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.