Az általa vezetett 1923-as sörpuccs után egy bajor kisváros, Landsberg am Lech börtönében – elég kellemes körülmények között raboskodó – Adolf Hitler diktálta le a Mein Kampf 1925-ben megjelent első részét magántitkárának, Rudolf Hessnek, aki később Hitler pártjának helyettes vezetője lett. Többen úgy tudják, Hess nemcsak íródeák volt, hanem anonim társszerző is.
A Mein Kampf többfunkciós mű. Egyrészt Hitlernek a nyilvánosság számára hamisított önéletrajza, másrészt a nácizmus ideológiai alapvetése, harmadrészt Hitler, illetve pártja politikai programja.
Hitler abban reménykedett, hogy a könyvét majd veszik, mint a cukrot, és a busás bevételből fedezi az elítéléséhez kapcsolódó anyagi kötelezettségeit és a pere, valamint rabsága alatt felmerült költségeit.
A könyv azonban nem volt kapós. Lényegében csak az akkor még kicsi pártjának lelkes hívei vették meg. Egy év alatt 9500 példány kelt el belőle.
A Mein Kampf első, 1925-ös német kiadása Berlinben, a Német Történeti Múzeumban
Wikipédia / Anton Huttenlocher/ Közkincs
A Mein Kampf Hitler hatalomra jutása után lett könyvsiker. Kötelező olvasmánnyá tették a közoktatásban, és kapott belőle egy díszes példányt a házassági anyakönyvi kivonata mellé minden ifjú házaspár. Népszerű lett a szerzője is, az ideológiája is. A második világháború végéig körülbelül hatmillió példányt adtak el belőle Németországban, és sok nyelvre lefordították.
Hitler életének fordulópontja volt az 1919-es Bajor Tanácsköztársaságot követő fehérterror. Arra a reményre építette az általa vezetett müncheni puccsot 1923-ban, hogy megakadályozhatja a weimari demokrácia konszolidációját Bajorországban, és megteremtheti a fajvédő terror kontinuitását. Lényegében erre törekedtek ez idő tájt Magyarországon is a fehérterrorra építő fajvédők, akik Horthy Miklóst katonai diktatúra bevezetésére kívánták rászorítani.
A börtönben azonban Hitlernek azzal kellett számolnia, hogy programja megvalósításának rövid távú esélye elúszott. Ezért nem is politikusként, hanem programadóként szólal meg a könyvében: „A programadó feladata nem az, hogy az ügy teljesíthetőségének különböző fokait megállapítsa, hanem, hogy az ügyet mint olyat megvilágítsa: másként szólva: kevésbé kell törődnie az úttal, mint a céllal.” A programadó „jelentősége csaknem mindig csupán a jövőben mutatkozik meg, mivel ő nem ritkán az, akit »világidegen« szóval illetnek. Mert ha a politikus művészete valóban megfelel a lehetséges művészetének, a programadó azokhoz tartozik, akikre áll, hogy az isteneknek csak úgy tetszenek, ha a lehetetlent követelik és akarják.”
Ami a Mein Kampf írásának idején és 1928-ban, amikor a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (NSDAP) 2,6 százalékot kapott a választásokon lehetetlennek tűnt, azt lehetővé tette a nagy gazdasági világválság.
