Vigyázzon! Ijesztően kifinomult módszerrel próbálhatják becsapni a telefonos csalók

Az új trükkel még a szemfülesebbek is belesétálhatnak a csalók csapdájába.

  • HVG HVG
Vigyázzon! Ijesztően kifinomult módszerrel próbálhatják becsapni a telefonos csalók

Szokatlanul ravasz módon támadják újabban a telefonszolgáltatók ügyfeleit a csalók – derült ki az Érthető Pénz hírleveléből. A történtek főszereplője a portál alapítója, Varga Dániel, akit egy olyan trükkel akartak tőrbe csalni, amelyről – saját szavai szerint – még ő sem gondolta, hogy létezik. 

Vargát egy hétköznap délelőtt azzal hívta fel egy magát a telefonszolgáltatója ügyintézőjének kiadó ismeretlen, hogy 30 százalékos kedvezménnyel tud egy éves előfizetést ajánlani. „Itt már egy kicsit gyanús volt, lévén, hogy fix kétéves szerződésem van, de gondoltam, nézzük meg, hogy mit hoz ki ebből” – írta. 

A csaló ezután azt állította, hogy az applikáción keresztül küldött egy egyszeri kedvezményes kódot, de mivel az – érthető módon – nem érkezett meg, elküldte sms-ben is. Mindezt úgy, hogy – ahogyan a szolgáltatók is teszik – előtte egy olyan sms-t is elküldött, amely arra figyelmeztetett, hogy az egyszeri kódot az ügyfél ne ossza meg senkivel. 

„És a legnagyobb döbbenet: az sms és a hitelesítő kód arról a számról érkezett, amiről a hivatalos üzeneteket kapom, ha be akarok lépni az alkalmazásba” – írta Varga, hozzátéve, hogy csak akkor vált számára teljesen világossá, hogy egy csalóval van dolga, amikor a hang a vonal másik végén csupán a kódját kérte tőle, és nem került sor azonosításra, sőt a nevét sem kérdezte meg. „Akkor már biztos voltam benne, hogy megpróbálnak belépni a szolgáltatómhoz, és szépen lehúzni némi pénzzel” – fogalmazott.  

A vonal végül akkor szakadt meg, amikor Varga azonosításra kérte az „ügyintézőt”. 

Várkonyi Andrea is kapott csaló SMS-t, Mészáros Lőrinc kiakadt

A volt műsorvezető nem dőlt be a trükknek.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.