szerző:
Gergely Márton, Mizsur András
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A párttá alakuló Momentum Mozgalom vezetői tudni vélik, hol buktak el az előttük járó pártok: nem jutottak ki Budapestről. Fekete-Győr András és Pottyondy Edina vallja, nem kell nekik minden lépésükhöz reflektorfény, a következő hetekben helyi problémákon szeretnének segíteni, és ezzel bizonyítani, hogy a politika igenis lehet vonzó. A 266 ezer budapesti aláírás leadása után úgy számolnak: ennél több szavazatra lesznek képesek a 2018-as választásokon.

Hvg.hu: A Momentum nagy győzelmet aratott a 266 ezer leadott aláírással múlt pénteken, ám a hírek alapján a következő napokban a kormány és a főváros elveheti a mozgalom legfontosabb témáját, az olimpiát.

Fekete-Győr András: Tarlós István hétvégi nyilatkozata alapján mintha ez még függőben lenne. Mi törekszünk arra, hogy felnyissuk az emberek szemét, mennyire gyáva hozzáállás lenne a visszalépés attól a miniszterelnöktől, aki „nem nyuszi”, aki „a végletekig kitart”, ám egy korábban maga által nemzeti ügyként meghatározott témából egyszerűen kihátrál, és elárulja szavazóit.

Fekete-Győr András: . Szervezettség nélkül semmi nem lett volna a NOlimpia-kampányból, és ezt a tapasztalatot tudja átadni a Momentum
Túry Gergely

Hvg.hu: Nem az lenne az igazi győzelem, ha már szerdán lemondanának az olimpiáról?

Fekete-Győr András

Budapesten született 1989. április 13-án. Az ELTE-n szerzett jogi diplomát. Dolgozott a General Electricnél, az Európai Parlamentben és a német szövetségi parlamentben Berlinben. A Momentum mozgalom alapítója; jelenleg az egyesület elnöki tisztségét tölti be.

F.-Gy. A.: A végcélunk az, hogy ne legyen olimpia. De az is fontos, hogy az arra szánt pénzt másra költsék. Lennie kell végre egy erős ellenzéknek, amely a pénzköltést folyamatosan ellenőrizni tudja. A másik célunk pedig az, hogy legyen az ügyről népszavazás. Ha mégsem lesz, az a magyar demokrácia kudarca lenne.

Hvg.hu: Mi lesz a Momentummal, ha elúszik az olimpia, mint a figyelemfelkeltés eszköze?

F.-Gy. A.: Országjárásba kezd. Lehetne ugyan abba kapaszkodni, hogy minden nap legyünk benne a hírekben, de ennél sokkal lényegesebb, hogy helyi ügyeknél jelen legyünk. Ez nem olyan közösség, amely mindig a reflektorfényben akar fürödni. Nekünk nem az a fontos, hogy a budapesti sajtó a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei ügyekkel mennyire foglalkozik, minket az érdekel, hogy az adott településeken mennyire tudjuk aktivizálni az embereket és a helyi nyilvánosságot.

Hvg.hu: Az olimpiaellenes népszavazás jól érthető cél volt, de mi tartja ennek teljesítése után egyben az aktivistákat?

Pottyondy Edina: Ha olyan országban élnénk, ahol semmi probléma nincsen, akkor ezt a kérdést érteném. Az olimpia kérdésével olyan témákra is fel akartuk hívni a figyelmet, mint az oktatásügy, az egészségügy, a szociális ellátórendszerek helyzete, a lakhatás kérdése. Ezek nem megoldottak. Tennivaló van bőven, és azt látjuk, hogy nagyon sok emberben van tettvágy.

Pottyondy Edina: Arra nincsen senkinek sem szüksége, hogy odamenj, és megmondd a tutit
Túry Gergely

F.-Gy. A.: Mi végig azt hirdettük, hogy az átlagember is politizálhat. Mindenki szívesen beszélne arról, milyen jövőt képzel a gyerekeinek, a környezetének, a nemzetnek. Az embereket az fogta meg a Momentumban, hogy érezték, nincsenek hülyére véve, és általa megüzenhetik, hogy senki sem dönthet a fejük fölött. Mi ehhez inspirációt tudtunk szolgáltatni. Valaki ezt bátorságnak hívja, mi állampolgári kötelességnek.

P. E.: Nagyon sokan jelentkeztek az aktivisták közül, hogy részt vennének vidéki csoportokban, van, aki az országjáráshoz az autóját ajánlotta fel, más a helyszínkeresésben kínált segítséget. És erre hatalmas szükség van. A legnagyobb problémánk az országjárással, hogy

rettenetesen félnek az emberek.

Például attól, hogy egy helyet csak pár órára is kölcsönadjanak nekünk, mert mi van, ha emiatt az önkormányzattal konfliktusai lesznek. Ezt a félelmet, ami a cselekvést bénítja, ezt kellene kiirtani, és utána elkezdhetünk arról beszélni, hogyan tudunk helyi közösséget felépíteni.

Pottyondy Edina

Mosonmagyaróváron született 1988-ban. Az ELTE ÁJK politológia, majd a Budapesti Corvinus Egyetem politikatudomány szakán végzett. Bibó István Szakkollégium tagja volt. Dolgozott Londonban biciklis futárként, az Oktatási Jogok Biztosának Hivatalában, majd Brüsszelben. Jelenleg a Momentum országjárását szervezi.

Hvg.hu: Az elmúlt harminc napban volt egy trendi témája a mozgalomnak, de mi lesz, ha majd Kecskeméten kell az egészségügyről fórumot tartani? Lesz az is elég menő?

F.-Gy. A.: A kecskemétieknek igen. Most jön a márciusi tagfelvételünk, átállunk országos szervezeti rendszerre.

Hvg.hu: Hány tagja van a Momentumnak jelenleg?

F.-Gy. A.: Száznegyvenhárom.

Hvg.hu: És hányan lesznek benne a párt alapításában?

F.-Gy. A.: Ahányan így döntenek. Nem mindenki akar ugyanis pártpolitizálni. Ez így van rendjén, a Momentum Mozgalom sokkal többről szól, több embert szólít meg. A párt ennek csak egy politikai képviseleti formája.

Hvg.hu: Ez nem okoz majd feszültséget?

P. E.: Nem, mert eleve így építkezünk. Tanultunk más pártok hibáiból, amelyek nem tudtak kiszabadulni Budapestről. Másrészt nem szeretnénk olyat rákényszeríteni az emberekre, amit nem szeretnének. Nekünk minden támogató és aktivista fontos. Márpedig volt, aki jelezte, hogy ha párttá válunk, búcsúzik. Nekünk ezt a helyzetet nagyon tudatosan kell kezelnünk. A célunk, hogy megmaradjanak a párton kívüli cselekvés körei, amik önkéntes alapon szerveződnek, helyi ügyekre fókuszálnak, és nem feltétlenül politikával foglalkoznak.

Hvg.hu: Hogyan győzték meg az aktivistákat a párttá alakulás fontosságáról? Miért kell a párt?

Amíg nem lopnak el egymilliárd forint EU-s támogatást, addig az országos médiát nem érdekli, hogy egyébként nincsen tiszta ivóvíz egy településen
Túry Gergely

F.-Gy. A.: Mi arról akarjuk meggyőzni az embereket, hogy a politika nem valami izzadtságszagú, rossz dolog. Lehet vonzó is, amiben nincs semmi kivetnivaló. Amit most sok százezer ember csinált Budapesten, az mozgalmi alapon igenis politika volt. A párt pedig azért kell, mert ha rendszerszintű változtatásokat akarunk, ahhoz az erőforrások feletti rendelkezési jogra van szükség.

Hvg.hu: Hogy állnak az országjárás előkészítésével?

P. E.: Minden elő van készítve. Van egy „hálózatosodás munkacsoportunk”, ez volt az egyetlen a szervezeten belül, amely az NOlimpia-kampány alatt nem állt le. Minden más szervezeti erőforrásunkat a kampányra csoportosítottuk, ez az egy volt az, ami folytatta munkáját.

Hvg.hu: Akkor kész terveik vannak?

Minden választókerületre jut majd önálló momentumos jelölt
Túry Gergely

P. E.: Arra nincsen senkinek sem szüksége, hogy odamenj, és megmondd a tutit. Hogy itt vagyok Budapestről, és neked ezt a feladatot el kell végezned, hogy én politikai hasznot kovácsoljak belőled. Ezt el is utasítják az emberek. Van egy módszerünk, ami a felülről megmondás méregfogát tudja kihúzni, baromi egyszerű: kérdezünk. Miskolcon például már voltunk, és eljött ötven ember, ami nekünk meglepően sok volt. Készítettünk kérdőívet, ami felméri a helyi problémákat. Olvashatjuk mi az újságban, hogy a miskolci kórház igazgatója betiltotta a lájkolást, de attól még nem biztos, hogy ez a helyiek legnagyobb problémája. Miskolcon a hallgatók már el is kezdtek szervezkedni például egy járhatatlan földút kapcsán, ami az Avast köti össze az egyetemmel. A helyi önkormányzatot és döntéshozókat már meg is keresték, de egyelőre nincs megoldás. Már azt szervezik, maguk mennek el egy helyi kőfejtőbe. Ezzel több ezer ember életét tudnák, ha picit is, de megkönnyíteni.

Hvg.hu: A Momentumnak mi a szerepe ezekben a helyi ügyekben?

P. E.: A segítség ott kezdődik, hogy beszélünk róla. Az nem egészséges, hogy a hírek nagy része Budapestre koncentrálódik. Amíg nem lopnak el egymilliárd forint EU-s támogatást, addig az országos médiát nem érdekli, hogy egyébként nincsen tiszta ivóvíz egy településen. Ez nagyon fontos küldetés.

Az a legfontosabb, hogy a Momentum mindig készen álljon arra, hogy kihasználja azokat a lehetőségeket, amiket a magyar politika felkínál
Túry Gergely

Hvg.hu: A helyi ügyeket fel tudják tárni, de hogyan tudnak finanszírozást találni a megoldásukhoz?

F.-Gy. A.: Mi, ha kérünk valamire pénzt, azt teljesítjük. Kaptunk 17 millió forintot, és el is végeztünk a dolgunkat ebben a 30 napban. Ki kellene Magyarországon alakítani a közösségi finanszírozás mintáit. Ezt a Momentumon kívül még csak a Kétfarkú Kutya Párt képes megvalósítani.

P. E.: Ha már nyomást tudsz gyakorolni az önkormányzatra, az már siker. Ha két hónappal ezelőtt beszéltünk volna a NOlimpia-kampányról, elég kétkedő hangokat hallhattunk volna. Hogy belefogni sem érdemes.

F.-Gy. A.: Még egy hónappal ezelőtt is.

P. E.: Valójában ugyanez a helyzet országosan is. Ha kitűzünk magunk elé egy célt, és itt nem valami őrületesen nagy dologra gondolok, akkor a többi akarat kérdése. És akarat van bőven. Az emberek szívesen adnak pénzt is, ha látják, hogy olyan dologra megy el, aminek hosszú távon van értelme.

Hvg.hu: A Momentumtól sokan most nem a helyi dolgok megoldását várják, hanem hogy megszabadítja az országot Orbán Viktortól.

P.E.: Ez a hosszú távú cél, de apró lépésekkel kell haladnunk, először a saját környezetünkben kell rendet rakni.

F.-Gy. A.: Irreális azt várni a Momentumtól, hogy 2018-ban megcsinálja a rendszerváltást. A lendület már megvan, de még növelnünk kell a “tömeget”. Adott a potenciál, a NOlimpia-kampány alatt azt láttuk, hogy az embereknek igényük van a hiteles és pozitív üzenetekre.

Hvg.hu: Felkészültek, hogy a párttá válás után az MSZP-vel és a Demokratikus Koalícióval kell versenyeznie a Momentumnak?

Mi arról akarjuk meggyőzni az embereket, hogy a politika nem valami izzadtságszagú, rossz dolog
Túry Gergely

F.-Gy. A.: Sokan azt hiszik, hogy a Momentum megjelenésével a baloldali tortát szeletelgejük tovább, de ez nem igaz. A kampány során rengeteg bizonytalan, politikailag inaktív embert sikerült megszólítanunk, vagyis

új tortát tudunk sütni!

P. E.: A Fidesz értesülések szerint azzal küzd, hogy nem tudja megszólítani a fiatalokat. Pedig ez nem igaz: nagyon sokan jöttek oda a pultjainkhoz aláírni, akik alig múltak tizennyolc évesek. Nekünk egy olyan alternatívát kell felmutatnunk a fiataloknak, ami túlmutat Zuschlag János és Szijjártó Péter valóságán. Könnyű lenne több oldalas kormányprogramokat lobogtatnunk, de a mi igazi fegyverünk a hitelességünk.

Hvg.hu: A 2018-as választáson lesz az összes egyéni választókörzetben önálló momentumos jelölt?

P. E.: Igen, és ezért a kijelentésért vállalom is a felelősséget.

Hvg.hu: És a győzelem ígéretével indulnak?

F.-Gy. A.: Reálisan nézve, a 2018-as választásokon az lehet a célunk, hogy megtegyük egy későbbi kormányváltáshoz vezető lépéseket. Az a legfontosabb, hogy a Momentum mindig készen álljon arra, hogy kihasználja azokat a lehetőségeket, amiket a magyar politika felkínál. Ilyen volt az olimpiai népszavazás is. A Fidesznek eddig nagyon kényelmes helyzete volt,

nekünk egyelőre az a feladatunk, hogy ellensúlyként működjünk.

Hvg.hu: Ha átváltjuk a 266 ezer ember aláírását szavazatokra, az elég lenne 2018-ra?

F.-Gy. A.: Ez körülbelül 5 százalékra lenne elég, de képesek vagyunk többre. Sokan ugyanis féltek aláírni, vagy nem budapesti lakosok. Még csak most ismerik meg országosan a Momentumot.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!