A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
A nyaralás nem az elindulásnál kezdődik – aki eljutott akár a Balatonig, jól tudja ezt. Amióta a légitársaságok súlyos tízezreket számolnak fel a poggyászért, az nyer, aki megtanul praktikusan pakolni. Jobb előre felkészülni, hogy amikor tényleg odajutunk, pár perc alatt végezzünk vele, és a helyszűke se okozzon gondot. Íme tíz tipp egy veterán utazótól, hogy indulás előtt és után is flottul menjen minden.
„Mindig legyen nálad útlevél, fogkefe és svájci bicska, sose tudhatod, mikor kell hirtelen elutaznod” – mondogatta egy kedves, világutazó barátnőm, és bár a svájci bicska egy repülőúton nem feltétlenül működne már, a gondolat igen: mindig állj készen az utazásra.
A becsomagolt bőrönd persze nem túl életszerű, a fogkefe pedig elég kevés, egy bekészített neszesszer azonban mindig jól jöhet – akkor is, ha épp az otthoni készlet fogy el mondjuk fogkrémből vasárnap este. (Csak majd ne felejtsük el visszatölteni.)
Az úti neszesszernél érdemes kisebb méretekben gondolkozni, nem csak akkor, ha repülővel utazunk (ahol az alapszabály: legfeljebb 10 darab, legfeljebb 100 milliliteres folyadék lehet a kézipoggyászban). Szerencsére a drogériákban remek utazóméretű pipereeszközök találhatók. A kedvenc arckrémet, testápolót, kontaktlencse-folyadékot át is lehet tölteni egy kisebb tartályba. Néhány folyadéknak pedig van szilárd helyettesítője: izzadásgátló spray/golyós dezodor helyett pakolhatunk stiftet, tusfürdő helyett szappant, mosni mosóport, esetleg mosólapkát.
Azt is érdemes észben tartani, hogy ha szállodába megyünk, ott jó eséllyel lesz tusfürdő, szappan és sampon, ha pedig nem, a nyaralóhelyen is meg tudjuk ezeket vásárolni – a világbajnok magyar áfa miatt könnyen lehet, hogy még olcsóbban is. Egy Airbnb-ben pedig nem fognak megsértődni, ha ott hagyunk egy fél palack tusfürdőt.
Neszesszerből sokfélét lehet kapni, van, aki azt kedveli, amelyikben mindennek külön zsebe van, van, aki inkább arra esküszik, hogy minél kevesebb helyet foglaljon el. Egy dolog azonban fontos: már az előre csomagolásnál különítsük el zárható zacskóban a folyadékokat – ha nem repülünk, akkor is jól jöhet, hiszen ha szivárog valami, az a zacskóban marad.
Az utazótáska kiválasztásánál sok szempontot vehetünk figyelembe: egy repülőn feladott csomagnál például elengedhetetlen, hogy masszív legyen, míg ha magunk cipeljük a cuccot, fontos, hogy könnyű és jól hordozható legyen, mellesleg pedig feleljen meg a méretelőírásoknak – ezek légitársaságonként változhatnak. Jó hír, hogy a táskaboltok jelzik, hogy egy adott darab felvihető-e a fedélzetre, a pakk tömegét azonban magunknak kell ellenőriznünk indulás előtt.
Ha ki akarjuk maxolni a pakolást, vásárláskor mindenképpen ellenőrizzük a táska űrtartalmát. Egy hátizsáknál például a számtalan zseb, leválasztás csökkentheti ezt, akárcsak egy laptoptartó, ami a mindennapi használatnál fontos, de egy nyaralásnál csak viszi a helyet.
Legalább egy héttel az indulás előtt ellenőrizzük, rendben van-e a szállás, el kell-e intéznünk a beszállókártyát, mielőtt a reptérre indulnánk, szükségünk van-e vízumra, és persze érvényes-e az úti okmányunk.
Legkésőbb az indulás előtti napon ellenőrizzük, milyen módon érhető el a mobilszolgáltatás az adott országban: szükségünk lesz-e helyi SIM- vagy eSIM-kártyára, vagy a magyarországinak megfelelő feltételekkel lehet telefonálni/internetezni. Töltsünk le offline is használható térképeket, úti alkalmazásokat még akkor is, ha lesz internetünk, előfordulhat, hogy nincs térerő. A helyi közlekedéshez is hívjunk segítségül applikációkat: a Google vagy az Apple térképe sok helyen tartalmaz útvonaltervezőt és a közösségi közlekedéshez menetrendet is, van azonban, ahol alternatív megoldásra lesz szükségünk.
Ha taxiznánk, az Uber vagy a hasonló alkalmazások (például a Yandex) segítenek abban, hogy elkerüljük a taxis hiénákat – ehhez viszont mobilinternetre lesz szükségünk az út során, szóval ismét csak ellenőrizzük a lehetőségeinket. Elektronikus SIM-kártyát több alkalmazás (Mogo, Airalo, Yesim stb.) és a Revolut segítségével is tudunk intézni, néhány ezer forintos befektetés csupán egy nyaralásra, különösen, ha a készülékünkben működik eSIM.
Mindenképpen hasznunkra válhatnak a fordító appok, különösen a Google fordító, amely nem csak begépelt szöveg fordítására alkalmas, de a telefon kamerája segítségével bármilyen feliratot képes érthetővé tenni a strand áraitól a japán automaták tartalmáig.
Érdemes letöltenünk a Külgazdasági és Külügyminisztérium konzuli szolgálatának mobilalkalmazását, amelyen nemcsak az aktuális vészhelyzetekről lehet tájékozódni, de abban az esetben is jól jön, ha elveszítenénk az úti okmányainkat, vagy más módon kerülünk bajba. Ha ezen az oldalon még regisztrálunk is az útra, igazán jó állampolgárok vagyunk.
Tulajdonképpen bármikor nekiláthatunk egy pakolási lista elkészítésének, és ha ezt digitálisan tesszük, el is menthetjük későbbre. Fontos, hogy mindent, de tényleg mindent írjunk fel, amire szükségünk lehet, még olyan dolgokat is, amelyekről azt gondoljuk, erről tutira nem fogunk megfeledkezni – higgyük el, ha hajnali négykor vánszorgunk ki a reptérre, semmi nem fog eszünkbe jutni.
Ami mindenképpen legyen kipipálva a listán pakoláskor: úti okmány, bankkártya, menetjegy, biztosítás, mobil (és bármilyen eszköz, ami biztosítja, hogy ne merüljön le a mobil), szemüveg, kontaktlencse, életmentő gyógyszerek. Minden más elintézhető helyben vagy út közben, ezek a dolgok nem.
Ezeket mindenképpen írjuk fel a listára: a mobilhoz töltőkábel és adapter, esetleg powerbank, szükség esetén átalakító az eltérő konnektorhoz. Fájdalomcsillapító és egyéb gyógyszerek, kenőcsök, ragtapasz és minimális elsősegélyszett, naptej.
A listakészítéshez is számos mobilalkalmazást hívhatunk segítségül. Ezeknél beállíthatjuk az úti célt, az időtartamot, az út jellegét (munka, nyaralás, városlátogatás stb.) és az ehhez tartozó tevékenységeket (elegáns vacsora, kirándulás), az app készít egy listát arról, mire lehet szükségünk. Például ha beírjuk, hogy kirándulni megyünk, szól, hogy legyen nálunk napszemüveg, esőkabát, kényelmes cipő, rovarriasztó, naptej, vizespalack és GPS. Az út hosszától függően azt is megmondja, szerinte az egyes ruhadarabokból mennyit érdemes pakolnunk, az úti célnál pedig figyelembe veszi az általunk megadott időpontban ott várható időjárást.
Tényleg sok ilyen appot találtunk, ezek közül a PackPoint volt az, amelyikkel a legtovább jutottunk (angolul.)
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.