Dercsényi Dávid
Dercsényi Dávid
Tetszett a cikk?

Sokak szerették, most mégis megszűnt egy mesebeli kert Budán. A Rómer Flóris utcában álló, egykor védettséget élvező ház és kert most építési terület. Egykor védett fáit vélhetően kivágták, állítólag társasház épül oda.

Sem a ház, sem a kert nem védett már, mégis rossz nézni, ahogy kivágták a fákat a fővárosi Rómer Flóris utca 52-54. szám alatti telken. A kivágásokra egy Facebook-poszt hívta fel a figyelmet, amelyet az Index is szemlézett. A poszt tanulsága szerint a kert szinte minden fáját kivágták - a hvg.hu helyszíni tapasztalatai ezt megerősítik, az utcafront felé állnak a kerítés mellett fák, de ezek nem túl idősek. Beljebb, a kertben viszont látszik egy kivágott, öreg fa tönkje.

hvg.hu

A kert hajdanán tele volt fákkal, ahogy ez egy a Facebookra kitett felvételen is jól látszik - a kép mellett sorjáznak a sajnálkozó kommentárok, valaki megjegyzi: "Lassan minden szép épület és kert - amitől a Rózsadomb fogalom volt - eltűnik."

Bajor Zoltán Budapest természeti kalauza című könyvében, mely részben a Google Könyvekben is elérhető, olvasható, hogy a kert védettségét 2008-ban visszavonták. Akkor még a tulajdonos engedélyével látogatható volt. A könyv egy "tekintélyes méretű tiszafát" és egy délkelet-ázsiai papíreperfát jelöl meg főbb értéknek - ezeket az utca felől nem láttuk, vélhetően kivágták őket.

Az 1887-ben épült házat többször átépítették, legutóbb 1960-ban, tervezője pedig az a Feszl Frigyes volt, akinek a pesti Vigadót is köszönhetjük. Feszl a családtagjainak tervezte a házat, "az épület mára kevés építészeti értéket képvisel", áll a II. kerületi önkormányzat 2012-es indoklásában - ekkor szüntették meg a ház védettségét. A kert védett volt, a védettségről szóló kitett táblát még a Budapest Főváros Tanácsa-aláírás zárja, azaz nem volt épp a legfrissebb, és most már el is tűnt.

hvg.hu

Kérdeztük a II. kerületi Önkormányzatot, hogy mit gondol a fakivágásokról, a választ még várjuk. A Rózsadomb Anno Facebook-csoportban az olvasható, hogy a telken kilenclakásos társasház épül a Feszl-féle épület kiegészítéseképpen. Az biztos, hogy 2016. december 22. óta máig élő építési engedély van kiadva a telekre "meglévő lakóépület bővítése" jogcímmel.

A fakivágások rendjét az önkormányzatok rendeletben szabályozhatják - a kormány csak közterületen rendelkezik a fakivágásokról. A fővárosi II. kerületben nem találtunk ilyet (pontosabban csak közterületre vonatkozót találtunk), azaz a tulajdonos kivághatja a fát - hiszen az immár nem élvez védettséget. Ha a ház és a kert még mindig védett lenne, akkor örökségvédelmi engedély kellene. A területet szétosztották a járási hivatalok, a Kormányhivatalok, a Miniszterelnökség, illetve a Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Kft. között, miután a Forster Gyula Örökségvédelmi Hivatalt megszüntette a kormány.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!