Dercsényi Dávid
Dercsényi Dávid

Egy kisbusz borult fel a hónap elején Királyhegyesnél, amikor sofőrje rendőri igazoltatás elől próbált menekülni. A balesetben sok kurd fiatal is megsérült, akik családjukhoz tartottak Németországba. Az esetről a kormánypárti bulvárlap felháborodott cikket közölt, miszerint a horrort hozták magukkal a közel-keletiek. Utánajártunk, és kiderült, ha a hatóságok éppen nem rontanak a helyzeten, az emberi kapcsolatok még működnek Magyarországon.

Agresszív migránsok zaklatják a magyar orvosokat

– ezzel a címmel magához képest hosszú anyagot közölt a Ripost kormányzati bulvárlap október 5-i száma. A cikk arról szólt, hogy egy kisbusz Királyhegyesnél áttört egy rendőri ellenőrző ponton, majd autós üldözés után felborult egy körforgalomban. A kisbuszban 19-en voltak, a sofőr és 18 közel-keleti utasa. A sofőr embercsempész volt, utasai iraki kurdok. A balesetben az egyik utas meghalt, sokan megsérültek, többen súlyosan. Három kórházba kerültek a sérültek, a Ripost szerint "az orvosok agreszív jelenetekről, tettlegességről és üvöltözésről" számoltak be.

"A valószínűleg arab származású migránsok inzultálják az orvosokat és folyamatosan követelőznek." A lap a szemükre vetve írta, hogy csak arabul beszélnek, nem tudnak más nyelven. Együttműködésre szerintük nem hajlandóak, pedig több orvos is segíteni próbál nekik. "Csak azt hajtogatják, vigyék őket haza" (itt a cikk némileg ellentmondásba keveredik korábbi állításával, mely szerint nem tudták megértetni magukat). Sőt, belemarnak az orvosok kezébe, és a személyzet arcába öntik a kapott innivalót, mert az nem volt elég hideg – állítja a lap. Eddig az ő olvasata.

A kórházban csak csapvíz van

A történetet a hvg.hu is igyekezett feltárni. Sikerült elérnünk egy önkéntes segítőt, aki az első napok óta a sérültek közelében van, és teljesen más dolgokat tapasztalt, mint amilyeneket az újság állít. Elbeszéléséből az olvasható ki, hogy ha valakinek, akkor inkább a magyar államnak lenne szégyenkezni valója: elvették ugyanis az egyik sérült pénzét, majd át is verték őket. De kezdjük az elején.

Gabriella (nevét kérésére megváltoztattuk) október 5-én olvasta az Oroscafe hírét a balesetről, és

keresztényként úgy gondolta, segítenie kell.

"Bár a 'rendőrök őrzik őket' rész miatt egy kicsit tartottam a kalandtól, de elszántság is volt bennem bőven", írja beszámolójában. Kért tanácsot a Magyar Helsinki Bizottságtól és a szegedi MigSzoltól is, ők úgy látták, a rendőrök biztos nem fogják őt a sérültekhez engedni, de ő mégis megpróbálta. Másnap elindult az orosházi kórházba, ahol négyen feküdtek a sérültek közül, két fiú és két lány.

©

Kórházi és a kórházba rutinszerűen segíteni járó ismerősök is segítettek, hogy megtalálja az ápoltakat. A terv az volt, hogy bevisz nekik a kórházi tartózkodáshoz szükséges holmikat. Gabriella azt mondja: "tudtam, hogy senki más nem fogja látogatni szegényeket. Egyáltalán meg tudják-e értetni magukat? Van-e tolmácsuk? Van-e ruhájuk, ennivalójuk?"

A kórházban az ápolók megerősítették, semmijük nincs, így papucsuk, törülközőjük sem. Ezért Gabriella bevitt mindenféle hasznos holmit, hozzá ételt-italt, majd miután egészen a legfelsőbb szintekről megkapta az engedélyt, az ajándékot be is vihette a sérülteknek. Gabriella azt mondta nekik: "Azért jöttem, hogy segítsek tolmácsolni, és bármire van szükségük, csak szóljanak, megpróbálom megszerezni és behozni. Csak néztek nagyot. Közben az osztályos nővér megjegyezte, nagyon jó, hogy üdítőt hoztam, 'mert mi csak csapvizet tudunk nekik adni.'"

Lett egy kis riadalom, amikor megjelent „három arab”

Igen, Gabriella képes volt velük beszélni, mert ketten is tudtak – figyelem – angolul. Hamar kiderült, mire van szükségük, és miután Gabriella felhívott pár embert, mindent sikerült is összeszedni. Segített ebben egy református lelkész és az evangélikusoknál dolgozó ismerős is. Mindeközben az ENSZ menekültügyi szervezete, az UNHCR is megjelent a kórházban kurd tolmácsokkal.

Gabriella kimosta a ruhaadományokat, majd szombaton délután bement velük a kórházba. Egyébként minden látogatásakor vitt innivalót és valamilyen gyümölcsöt, élelmiszert. A papucsoknak nagyon örültek, mert így a járóképesek át tudtak menni a fekvőbetegekhez. Volt, akinek combcsontja tört, és volt, akinek a csípője. Őt értelemszerűen nem lehetett gipszelni, neki feküdnie kellett.

Az egyik férfi arra panaszkodott Gabriellának, hogy a rendőrök elvették a telefonját és a pénzét, így cigarettát sem tud venni – de azt különben sem tudna, mert a rendőrség szökésként értékelné, ha megpróbálná felkeresni a legközelebbi trafikot. A sérült "minden nap hajtogatta, hogy a rendőrök elvették a mobiltelefonját és a pénzét, és kérdezi, hogy mikor fogja visszakapni. Erre nem tudok mit válaszolni." A betegek mindenesetre a ruhaadományok jóvoltából végre meg tudtak fürödni, és a fekvőbetegeket is lemosdatták.

Csak napok után derült ki, hogy a magyar rendőrség közvetlenül a baleset után egy lezárt dobozba tette a sérültek értékeit. A dobozt vissza is adta, de tájékoztatást már nem adott, így a sérültek nem tudták eldönteni, szabad-e azt felnyitniuk, így nem ellenőrizhették, mi van benne.

©

Október 15-én vasárnap az egyre lelkesebb Gabriella már  tudja, hogy a sérültek a kurd északi nyelvjárást beszélik, anyanyelvükön mutatott már részleteket nekik az Újszövetségből. Mos az idegenekre, társasjátékot is visz nekik, egyre közelebb kerülnek egymáshoz, már a családi fényképek is előkerülnek. Az egyik fiatal apja orvos volt, a másiké tanár. Megmutatták, honnan jöttek, Irakból Törökországig gyalog kellett menniük.

"Hatalmas bőrkeményedések vannak a talpán. Mondja, hogy mennyit gyalogoltak étlen-szomjan. Idehaza mi itt ezt el sem tudjuk képzelni"

– tapasztalja Gabriella. Hétfőn a nővérek segítségével kidobják a balesetben összevérzett, gázolajjal szennyezett ruháikat. Az UNHCR közben értesítette az egyik menekült Németországban élő rokonait, akik gyorsan Orosházára utaztak, hogy meglátogassák. Ebből kerekedett is egy kis intermezzo: "a nővérek rendőrt hívtak, 'amikor megjelent itt három arab', a rendőrök erre igazolták őket, és azt mondták a nővéreknek, hogy őket be lehet engedni, mert legálisan tartózkodnak itt".

Azt mondják, átviszik őket egy másik kórházba, de ez csak fedősztori

Kedden az a hír fogadta Gabriellát, hogy "az egyik sérült kiszökött". De kiderült, csak dohányozni akart kimenni. "Sami ki akart menni cigizni, mert látta az ablakból, hogy hol van a kijelölt dohányzóhely."

©

 Igen ám, de a nővérek megijedtek, hogy hová lett, és kihívták a rendőröket, akik visszahozták. "Persze sem a nővérek, sem a rendőrök nem tudtak angolul, így csak a hangerőt használták 'kommunikációra'. Nem csoda, hogy kissé elfajult a helyzet."

Egy kis rugalmasság kéne csak, hiszen a két lány sérülése miatt ha akarna, sem tudna felkelni az ágyból, a fiúk közül a 14 éves pedig meg van szeppenve, lelkileg nagyon megviselte a baleset. Sami nem érti, ő miért nem mehet ki cigarettázni, mint a többi beteg, "nekik miért lehet, neki miért nem? Nem állat, hogy így bánjanak vele." Gabriella magyarázza neki, hogy a nővérek is félnek, ha ugyanis eltűnik, őket veszik elő.

A következő nap egy lelkész hegedűvel jött el meglátogatni őket, énekeltek, beszélgettek. A nővérek azt mondták, a négyből három sérültet másnap átviszik Szegedre, ezt hallották (a negyediket még nem lehet szállítani). Ezért Gabriella megígérte, az elszállítás reggelén bemegy, hogy segítsen fordítani. Az ottmaradó kurd lány, Idi nagyon sírt, hogy magára maradt. Délelőtt jöttek a rendőrök, ők sem tudnak sokat angolul,

"csak annyit, hogy come".

"Valami furcsa feszültség vibrál a levegőben. Gyanús nekem az egész. Próbálom kideríteni, hogy hová viszik őket. Valami rossz érzésem van. A rendőr csak a liftben mondja meg, hogy nem Szegedre viszik őket másik kórházba, hanem Nagylakra, ahol megkezdődik a kiutasítási eljárás. Vagyis visszatoloncolják őket Romániába. Nem merem nekik megmondani. Félek, hogy akkor nem szállnának be az autóba és cirkusz lenne. Márpedig a hatósággal együtt kell működni. Persze utána egész nap kínoz a lelkiismeret-furdalás. Lehet, hogy most engem is hazugnak fognak tartani, mert én fordítottam, amit a nővérek mondtak, hogy másik kórházba mennek" – meséli Gabriella.

Családegyesítés határokon át

Gabriella majdnem elsírta magát hazafelé menet, de erőt vett magán, és folytatta a teendők sorával. Most az a feladat, hogy az egyedül maradt Idi dolgait intézze. Ki kell deríteni, hol élnek a rokonai Európában.

"Lázasan keresem mindenféle 'menekültsimogatós' Facebook-csoportok segítségével Idi családtagjait."

Sikerül is egy kapcsolatot találnia Németországban, de Idi telefonját aznap nem találják. Másnap kiderül, hogy mégsem veszett el, így minimális angoljával beazonosítják, hogy melyik német városban él az apja. A kurdok azért akartak ugyanis átjönni Európán, hogy újra együtt lehessenek már menedékjogot kapott családtagjaikkal. Gabriella érzelmi hullámvasútján az egyik csúcspont, amikor a föld alól is előkerített új mobiltöltővel végre lett működőképes telefon Facebookkal és Messengerrel, és Idi videohívást tudott kezdeni a családdal. Gabriella leírhatatlan örömről mesél. "Ott van mindenki, apuka, anyuka, a két nővére, az öccse, a sógor, mindenki. Mindenki egyszerre beszél és integet, és integetnek nekem is, és küldik a puszikat és hálálkodnak. Hol sírnak, hol nevetnek, aztán megint nekem integetnek. Nem értek egy szót sem, és mégis mindent értek" – emlékszik.

Nem konferencia-kereszténység
©

Hamarosan érkezik a Magyar Helsinki Bizottság szervezésében egy tolmács, akinek a segítségével fény derül Idi életútjára: érettségizett lány, egyetemre is felvették, de inkább a menekültutat választotta a többiekkel. Ez pénteken, 13-án történik, amikor kiderül, Idit is el akarják vinni a szervek. "A többiek esetéből okulva most gyanakvóbbak vagyunk. T. (a helsinkis segítő – a szerk.) elkéri a főorvos számát, és megígéri, hétfőn korán reggel még felhívja, hogy segítsen meggyőzni a rendőröket, Idit nem lehet akárhogy, akárhová szállítani. Ne adják még ki Romániának, és ne szállítsák ülve. Reméljük a legjobbakat."

Itt tart nagyjából a történet, amely a bulvárlap öles betűivel tört be a nyilvánosságba. Gabriella most is csak jókat mond az orvosokról, ápolókról, akik végig kedvesek, segítőkészek voltak.

Még azt sem tudhatta, mi a sérülése

Közben hírek érkeznek a baleset többi, más kórházakban (Szegeden, Makón) ápolt sérültjeiről: Szegeden egy asszony kómában van, Makón egy sérült egyedül fekszik csigolyasérülésekkel. "Egyedül van, senki se látogatja, még tolmács se járt nála. Egészen máig azt sem tudta, hogy mi a sérülése."