Hamvay Péter
Hamvay Péter
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Ilyen romboló, jövőt pusztító időszak, mint most, a nyílt diktatúrákat kivéve, nem volt még Magyarországon – állítja a szociológus.

HVG: Adnak némi reményt azok a számok, amelyek az ön Magyar társadalom- és szociálpolitika (1990–2015) című, legfrissebb könyvéből is kiderülnek? Hogy ugyanis 2012–2013 óta nő az átlagjövedelem és a foglalkoztatottság, csökkent a szegénységi arány, valamint a felső és alsó jövedelmi tized közti különbség.

Ferge Zsuzsa: Félek, hogy ezek az apró eredmények csak időlegesek. Kérdés, mennyire fenntartható a gazdasági növekedés, hiszen az uniós pénzek díszburkolatra, kisvasútra mentek el, nem gazdaságélénkítésre.

HVG: A kormány szerint a mélyszegénységben élők száma is csökkent, 5 százalékról 2 százalékra.

F. Zs.: A Tárki vizsgálatából viszont kiderült az is, hogy bár összességében valóban csökkent ez a szám, a legszegényebbek még szegényebbek lettek. Ez sajnos nem is lehet másképpen. Ugyanis a legszegényebbek által kapott támogatások, amik általában az egyetlen jövedelemforrásuk – gyes, családi pótlék, öregségi ellátás, munkakeresési támogatás –, 2008 óta nem emelkedtek. Közben pedig az árak jó 20 százalékkal nőttek, ahogy a foglalkoztatottak nominálbére is. Ráadásul van egy olyan csoport – a pontos létszámát nem tudjuk –, amelynek tagjai kikerülnek a statisztikákból, róluk lemondott a kormány. Így csökkent papíron a mélyszegénység!

Ferge Zsuzsa
©

HVG: Kikerülnek a mélyszegénységből a közmunkában részt vevők is. Közülük hányan tudnak átlépni a nyílt munkaerőpiacra?

F. Zs.: Alig valaki. A legfőbb probléma a közmunkával épp az, hogy nem visz sehová.

HVG: Mégis ott, ahol generációk nőttek fel anélkül, hogy nekik vagy a szüleiknek munkájuk lett volna, nem lehet szocializációs hatása annak, ha a szülők valamelyike elmegy reggel dolgozni?

F. Zs.: Van olyan közmunka, ami hasznot hajt, vagy legalábbis értelme van, ám ez a kisebbik rész. A közmunka mégis inkább arra szocializál, hogy a polgármester talpát kell nyalni, ha valaki munkát szeretne kapni, és még így sem biztos, hogy a jövő hónapban jut neki. Ez a hatalomtól kapott kegy marad az egyetlen lehetőség a megélhetésre a legszegényebbek számára, mert minden olyan jövedelemforrást megtiltanak nekik – a lomizást, a csigagyűjtést –, amivel úgy kereshetnének némi pénzt, hogy a szabadságukat és a méltóságukat sem veszítik el teljesen.

HVG: Ugyanakkor még a szegényebb vidékeken is arra panaszkodnak a gazdák, hogy nem találnak napszámost, az építőipar pedig segédmunkást.

F. Zs.: Két magyarázatom van erre. Az első, hogy valóban el lehet szokni a munkától. A másik pedig az, hogy próbáljanak meg többet fizetni, annyit, amennyit maguknak fizetnének. Nekem eddig még mindig sikerült embert találnom, igaz, én embert kerestem, nem szolgát. De maradjunk egy pillanatra még a szabadság és a szegénység viszonyánál. A szabadságért folytatott küzdelemben nem számíthatunk azokra, akiknek a legnagyobb szükségük lenne rá, mert a legkevesebb nekik jut. Az olyan apró biztonság, mint a közmunka, mindig előrébb lesz számukra, mint hogy felemelhessék a fejüket.

HVG: Lát a volt szocialista országokban pozitív példákat?

F. Zs.: Csehország az átmenet pillanatában bevezette a szociális minimumot, amihez tartotta is magát, Szlovénia is másként állt a privatizációhoz, a szabadságjogokhoz.

HVG: Ön sokszor az alapjövedelmet említette mint megoldást.

F. Zs.: A lényeg az, hogy minden családnak álljon rendelkezésére akkora minimális összeg, ami a létfenntartáson túl lehetővé teszi számukra a társadalmilag elfogadható életminőséget. Lehet ez alapjövedelem, amely mindenkit alanyi jogon megillet, de meg lehet emelni a gyest, a családi pótlékot is. A KSH megszüntette azonban ennek az összegnek, a létminimumnak a számítását is. Különösen nagy a baj a három- és többgyermekes családok esetében, ahol a leggyakoribb a gyermekszegénység. Helyettük a kormány a középosztályt támogatja a családi adókedvezménnyel, a csok-kal, és sorolhatnám.

HVG: A gyermekszegénység leküzdésére viszont bevezette az ingyenes iskolai élelmezést.

F. Zs.: Ez félmegoldás. A gyermek akkor nem éhezik, ha a család nem éhezik. Minden kutatás azt bizonyítja, hogy ha kerül ételre, akkor a gyerek az első.

©

HVG: A kormány erre azt mondja, hogy ezek a családok képtelenek beosztani a pénzt, ezért inkább majd ő megeteti a gyereküket.

F. Zs.: 28 ezer forintot nem lehet 30 napra beosztani. Ezért kell elegendő pénzt adni, és persze szociális munkával segíteni, hogy ezek a családok megtanulják beosztani a pénzüket, ha már lesz nekik, de pénz nélkül a szegénységet csökkenteni nem lehet. Tudás és zsigeri gyűlölet beszélget egymással, s a kormány az utóbbira játszik: elég kinyitni a nemzeti konzultációs ívet. A menekültellenes kampányok a szegények, a romák elleni gyűlöletet erősítik. De visszatérve a korábbi kérdésére, a szociális minimum mellett a lakhatáshoz való jog a második legfontosabb. Angliában, ha valaki elveszíti a lakását, elhelyezik őt szállóban. Nálunk gond nélkül kiteszik az utcára, a gyermekeit pedig elveszik. Ma Magyarországon szinte nincs is lakástámogatás a nincstelenek részére. A szegénységellenes küzdelem harmadik eleme pedig a társadalmi mobilitást lehetővé tevő iskolarendszer.

HVG: Mit gondol az év első felében fellángolt kormányellenes tüntetésekről? Mit lehet elérni velük?

F. Zs.: A második világháborúban a repülőgép-anyahajók legénysége a légitámadások ellen buzgón használta a kézifegyvereit, holott pontosan tudta, hogy a célpont lőtávolon kívül esik. Nagyon találónak érzem e tekintetben ezt a metaforát. A magyar civil társadalom tudja, hogy reménytelen a küzdelme, de önmagának és a gyerekeinek tartozik azzal, hogy elmondhassa: legalább megpróbáltuk. Tudja ugyanis, hogy ilyen romboló, minden autonómiát, minden értelmes gondolatot, tudást, művészetet – azaz a jövőt – elpusztító időszak, mint most, a nyílt diktatúrákat kivéve, nem volt Magyarországon. Olyan mértékben szűntek meg a közügyek, és lettek belőlük kizárólag a politikai elit személyes gazdagodását és a hatalom megtartását szolgáló magánügyek, ami példátlan, még a Horthy-korszakkal összehasonlítva is. Ma a gyermekeknek kicsit több mint a harmada születik nyomorba, és a jelenlegi iskolarendszerben arra vannak ítélve, hogy ne is emelkedjenek ki innét: a semmittevés, a bűnözés, az önpusztítás áll előttük, legfeljebb közmunkások lehetnek. Bármennyire is nagyra becsülöm azokat a fiatalokat, akik most meg akarják védeni az oktatás szabadságát, annyira sajnálom, hogy még az értelmiség krémje számára sem lett közügy a szegénység.