Elmesélem, milyen élményem volt egy ízben a templomban, református istentiszteleten. Szeretek amúgy református istentiszteletre járni; mondják, hogy régiek az énekek, nyikorognak a padok, öregségszaga van az egésznek, de ez nem mindig igaz, és amikor de, akkor szeretem a régi énekeket, a nyikorgó padokat és az öregségszagot. És szeretem hallgatni Isten Igéjét, ha szépen magyarázzák.

A szószéken álló tiszteletes szépen magyarázta. Dániel könyvéből volt a lekció, a három héber férfi története. Ismeritek? Izrael népe babiloni fogságban volt, Nabukadonozor király pedig hatalmas bálványszobrot készíttetett, ami előtt mindenkinek kötelező volt leborulni. Azonban a három héber – Sidrák, Misák és Abednegó –, állva maradt.

A király dühös kérdésére, hogy miért, azt felelték: az  Örökkévalót imádják, bálványnak nem hódolnak. Megfenyegeti őket rettentően a király: hétszeresen befűtött tüzes kemencében végzik, ha nem fogadnak szót! A héberek ezt is bevállalják, mert úgy hiszik, Isten meg tudja őket szabadítani a tüzes kemencéből. És itt jön a legszebb rész: „de ha nem tenné is, legyen tudtodra, ó király, hogy mi a te isteneidnek nem szolgálunk.”

És akkor jött az igei üzenet alkalmazása. Kedves testvérek, ma is létezik ám ilyen hatalmas bálvány. Az a neve, hogy Brüsszel. Ugye, milyen sokan hódolnak neki, és imádják istenként? És igen, ma is léteznek férfiak, akik megállnak egyenes derékkal, vállalva minden veszélyt, az őrjöngő liberális világ támadásait. Isten most arra hív, testérem, hogy dönts! Hová tartozol? A bálványimádók közé állsz, vagy azok mellé, akik őrzik őseink hitét?

Elnézést, bocsánat, motyogtam, miközben kibotorkáltam a padból, otthagyva az egészet. Áldás, békesség.

Belehallgattam azóta egy másik református prédikációba is, a múlt héten. Lehet, hogy csak nekem nincs szerencsém, de olyan tömény Fidesz-propaganda volt, hogy a fülem belecsengett. Szkrollozok a fészbukon, hát egyik lelkész a másik után tesz hitet a Fidesz mellett, Isten nevében. (Amit egyébként tilt az egyházi törvény, de most nyilván magasabb szempontokat kell figyelembe venni.) Nézzük, mondja az egyik, Balog Zolit vagy Orbánt, vagy Kövért, Németh Zsoltról nem is beszélve, micsoda rendes református emberek –, a másik oldalt meg a Soros irányítja Brüsszelből, hogy elárasszanak minket a mohamedánok, akik egyébként liberálisok és zsidók és homokosok és nőket erőszakolnak és papokat fejeznek le és bogarat akarnak velünk etetni és eltörlik a nemeket, és.

Egy Facebook-csoportban olvastam nemrég: megmondaná ma Jézus, hogy a tanítványai melyik pártra szavazzanak? Azt feleltem, legfeljebb azt mondaná meg, melyik partra evezzenek. De azért a kérdés érdekes. Tényleg, megmondaná?

Mikor az Isten Fia galileus rabbi képében járta Júdea provincia településeit, épp nem létezett képviseleti demokrácia, tehát nem rendeztek választásokat, Tiberius császár uralkodott, Pilátus volt a helytartó, Heródesnek hívták a Rómától rettegve függő negyedes fejedelmet. A lakosság hírből sem ismerte a szekularizációt, a vallási és politikai élet összefonódott, a zsidóság pártjai (mint a szadduceusok vagy az erősen nacionalista farizeusok) főleg teológiai elvek alapján szerveződtek.

Jézusról felröppent, hogy ő lesz a zsidók királya, aki megállítja Brüsszelt, akarom mondani Rómát, megreparálja a nemzet régi dicsőségét – de neki kábé annyi volt az üzenete az aktuálpolitikai helyzetről, hogy ez van, ezt kell szeretni, megadni a császárnak az adót, a feljebbvalóknak az engedelmességet; az ő országa nem ebből a világból való, viszontlátásra.

Érdekes módon eléggé színes ideológiai háttérből jött össze az apostolok köre. Ott van Lévi Máté, a vámszedő, aki a globalista nyugati hatalommal kollaborált, és ott a zélóta Simon, a radikális nacionalista (a zélóták tőrt hordtak a ruhájuk alatt, azzal szoktak a viták végére pontot tenni). Ez a két ember tűz és víz: mintha Bayer Zsolt kvaterkázna Bartus Lászlóval. De Jézus környezetében csak kegyelemre szoruló emberek, akik (ekképp) testvérei egymásnak.

Nem, nem lehet a Bibliából levezetni, hogy hova tedd az ikszet. Viszont. Ha valamit Jézus ostorozott, de rendesen, az a lélekkufárság, a külső, szenteskedő vallásoskodás, az egyházi korrupció, a  hagyományok istenítése, és minden olyan gazemberség, ami Istenre hivatkozik. A legbefolyásosabb pártot sokat emlegette, például így: óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól! (Lukács 12, 7.)  Nem kizárt, hogy ennek van analógiája a magyar közéletben is, ahol a politika és vallás oly szerencsétlenül összefonódott.