szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Teljesen reménytelenek akkor látta a helyzetet, mikor megérkezett az MSZP–Párbeszéd-szövetség élére miniszterelnök-jelöltként. Nem sokkal optimistább a 2019-es önkormányzati választást illetően sem, szerinte el vannak késve.

Karácsony Gergely volt az ATV Egyenes Beszéd Kontra c. műsorának vendége, ez egy új formátum, a műsorvezető mellett a politikussal két másik újságíró beszélget, hovatovább faggatja, amolyan három az egy ellenben.

Az önkormányzati, valamint a főpolgármester-választásról azt mondta, az ellenzéknek egy erős főpolgármester-jelölt kell, a lehetséges jelöltek között pedig az ő neve is szerepel a felmérések alapján. Nem lesz megint olyan önfeláldozó, mint az országgyűlési kampány idején, mert akkor szerinte egy teljesen reménytelen helyzetbe állt bele, és nagyon rossz helyzetből húzta fel az MSZP–Párbeszéd-szövetséget egy közepes szintig. Úgy fogalmazott:

Hősi halott nem leszek még egyszer.

Ha azt gondolja, hogy Budapesten lehet nyerni, akkor ebben polgármester-, de főpolgármester-jelöltként is szívesen részt vesz. Amennyiben nem így érzi, akkor is megteszi azt, amit megkövetel a haza, vagyis ahogyan mondta: „Zuglót hozom újra”, persze hozzátette: az sem lesz egyszerű, ráadásul jelenleg nem látja annak az esélyét a fővárosban, hogy az ellenzék nyerjen.

A jövő évi önkormányzati választásokig még bő egy év van hátra, Karácsony pedig úgy véli: el kell indítani az együttműködés folyamatát, és eldönteni többek között azt, hogy lesz-e előválasztás, vagy maradnak a tárgyalások. A választás időpontjával kapcsolatban úgy fogalmazott, papírforma szerint lesz önkormányzati választás 2019 őszén, akkor „az ellenzék már most el van késve”. Egy akkori jó szereplés elengedhetetlen lenne és pozitív fejlemény is egy 2022-es kormányváltáshoz.

Tarlós verhető szerinte, amennyiben az ellenzék elkezdi a szükséges lépéseket, és ez nem merül ki abban, hogy lesz-e összefogás vagy nem. Ha utóbbi lesz, akkor a fővárost nem az ellenzék nyeri meg. Hátránynak gondolja, hogy Budapesten nincs vezető ereje az ellenzéknek, noha ők kapták a legtöbb szavazatot az MSZP–Párbeszéd-szövetséggel, mint ahogyan azt is, hogy nem látja azokat a polgármester-jelölteket, akik szívós munkával vittek volna ügyeket az utóbbi években.

Ezeknek a jelölteknek maguktól kellene kitermelődniük, nem alkudozni róluk. Karácsony az I. kerületben párttársát, V. Naszályi Mártát, míg a II. kerületben Őrsi Gergelyt indítaná, ha rajta múlna. A harmadik kerületben Kiss László, a negyedikben Trippon Norbert neve merülne fel nála.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!