szerző:
MTI / hvg.hu

Sűrű a munkaterve, kezdésként Matteo Salvinivel találkozik.

Kedden délután Milánóban vesz részt munkamegbeszélésen Orbán Viktor, aki – akkumulátorai feltöltése után – visszatér dolgozni. A miniszterelnök Matteo Salvinivel, az olasz Liga kormánypárt vezetőjével, az olasz belügyminisztérium vezetőjével tárgyal. Az egyeztetés után sajtótájékoztatót is terveznek – mondta az MTI-nek Havasi Bertalan.

A Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár tájékoztatása szerint az első kormányülést szerdán vezeti Orbán Viktor, pénteken pedig beszédet mond az életének 75. évében elhunyt Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott, Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, színigazgató, egyetemi tanár, publicista, érdemes és kiváló művész temetésén a Fiumei úti sírkert művészparcellájában.

A hétvégén a magyar miniszterelnök Kirgizisztánba utazik, ahol – ahogy megírtuk – részt vesz a Nomád Világjátékok programjain Kazahsztán, Azerbajdzsán, Törökország és Üzbegisztán vezetőinek társaságában.

Megerősítve a július 15-i Orbán–Putyin-találkozó után közölt információt, Havasi Bertalan elmondta: Orbán Viktor szeptember 18-án Moszkvában ismét tárgyalóasztalhoz ül Vlagyimir Putyin orosz államfővel.

Szeptember 19-én és 20-án Salzburgban az Európai Tanács informális ülésén vesz részt a magyar miniszterelnök.

Szeptember végére tervezik a vajdasági Topolyán a Délvidék Sport Akadémia megnyitó ünnepségét, ahol várhatóan Orbán Viktor is beszédet mond – közölte a sajtófőnök.

Tájékoztatása szerint a miniszterelnök belpolitikai naptára is sűrű szeptemberben; Kötcsén a jobboldali konzervatív értelmiség meghatározó szereplőivel találkozik, majd 12-én és 13-án Velencén, a Fidesz-KDNP frakciószövetség kihelyezett tanácskozásán vázolja a Magyarország és a szövetség képviselői előtt álló kihívásokat, illetve feladatokat.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!