Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A vállalat részvények kibocsátásával jutott megfelelő mennyiségű forráshoz.
A közelmúltban végrehajtott tőkeemelést teljes egészében lejegyezték, ezzel mintegy 1,19 milliárd dollárnak (körülbelül 420 milliárd forintnak) megfelelő bevétel gyűlt össze a Samsung SDI-nél – írja a Telex a Samsung pénteki közleménye alapján.
A tőkeemelést részvénykibocsátással oldották meg. Még a múlt héten dobtak piacra közel 12 millió részvényt, melynek darabja 36 ezer forintnak megfelelő koreai won értékű. Az új részvényektől a vállalat nagyjából 400 milliárd forintos tőkét remélt, amiből – a többi között – a göd akkumulátorgyár bővítését tervezik.
A gödi gyár mellett az Egyesült Államokban a General Motorsszal közösen indított cég, illetve a koreai szilárdtestakkumulátor-üzemeket finanszíroznák.
A Telex megjegyzi, hogy az iparági elemzők szerint az, hogy a tervezett tőkeemelés összejött a Samsungnak, az alulértékelt részvényárfolyamba vetett befektetői bizalom jele, és lehetőséget ad a vállalatnak a közép- és hosszú távú növekedésre.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.