szerző:
Lukács Andrea

Április 9-én ünnepelte ötven budapesti épület centenáriumát, köztük az Andrássy úti Párisi Nagy Áruház. Az épület az 20. század elején élte fénykorát, igaz, csupán öt évig. F. Dózsa Katalin művészettörténésztől megtudtuk, hogy a plázázás száz éve sem volt különb, mint ma.

Egyet fizet kettőt kap akció, évente kétszer kiárusítás, és alagsori outletek - a 19. század közepétől is ugyanezekkel a marketingfogásokat alkalmazták az első bevásárlóközpontok a vevők elcsábítására Nyugat-Európában, majd Magyarországon is. “Már akkor sem kerek árakkal dolgoztak” - meséli a hvg.hu-nak F. Dózsa Katalin művészettörténész a kilencre végződő árcédulákról.

Bezár a bazár

Száz évvel ezelőtt, 1911 márciusában nyílt meg Budapesten a Párisi Nagy Áruház az Andrássy út 39. alatt, mely a korabeli plázák mintájára kielégítette a vásárlók minden igényét, sőt újakat is teremtett. Volt például pelenkázó, a tetőn pedig korcsolyapálya és négyszáz fős étterem. Nem is annyira a konzumálás került előtérbe, hanem a szórakozás és a kellemes időtöltés, méghozzá egy olyan előkelő környezetben, ahol a középosztálybeliek átélhették a jómód illúzióját. A bevásárlóközpontok kultúrtörténetének egyik érdekessége ugyanis, hogy bár elegáns kastélymiliőbe helyezték az áruházakat, nem feltétlenül felsőkategóriás vásárlókat vártak a kereskedők.

Épp ellenkezőleg, a korabeli plázákban olcsóbban hozzá lehetett jutni az árucikkekhez, hiszen nagyobb mennyiségben tudták eladni e központi helyeken a termékeket. Így volt ez Párizsban, és Goldberger Sámuel, a Párisi Áruház kitalálója Budapesten is ugyanezt honosította meg. Először a Kerepesi úton, ahol egy négyemeletes bérházban kínálták az üzletek vasárutól, textilig portékáikat egy helyen, krajcáros áron. 1903-ban azonban leégett a mai Keleti Pályaudvarnál álló épület, ezért Goldberger 1909-ben az Andrássy úti Terézvárosi Kaszinó impozáns falai közé álmodta meg az utódot, a Párisi Nagy Áruházat.

A régi új Párisi
©
Az építészeti átalakítások, melyek Sziklai Zsigmond nevéhez fűződnek, a nyugati mintát követték (a Műértő 2010. márciusi számában írtunk az Andrássy úti épület építészeti jellegzetességeiről). A vasbeton falak például teljesen újszerű konstrukciónak számítottak a 20. század elején: megengedték, hogy ne kelljen szétszabdalni a tereket. Így lehetett kialakítani az egylégterű, nagytermes üzlethelyiséget, ami a bazáros jelleg helyett nagyvonalú, tágas enteriőrt kínált, ahol az áru küllemére, elhelyezésére és reklámozására is odafigyeltek. Az egységes hirdetések, és a szabott árak újdonságként hatottak: nem lehetett például alkudozni, mint a sarki fűszeresnél vagy a család szabójánál.
Régen ez volt a vásártér, most kávézó
©

Ezzel az áruház csupán konzumálásra szorítkozó szerepét átvette a pénzköltést szórakozás leplébe bújtató bevásárlóközpont. Az Andrássy út 39. kapujában például portás várta a látogatókat, akik úgy korzóztak a modern épületben, mintha a Duna mellett sétálnának. Csak épp nem a budai Várat, a Gellért-hegyet és a Lánchidat sasolták, hanem a gusztusos portékákat.

“Még saját levélpapírja is volt az Áruháznak” - meséli F. Dózsa, így az asszonyság, ha telítődött a fogasokon lógó textilek, a polcokra tornyozott használati cikkek látványától, a kávézóban megpihenve akár megírhatta “Párisi” élményeit rokonainak. A postai szolgáltatást pedig nem csupán levelezésre, hanem csomagküldésre is alkalmas volt.

Áru nélkül nincs áruház

Az első világháború alatt azonban egyre érezhetőbbé vált az áruhiány, a trianoni békeszerződés után pedig Magyarország elvesztette ipari területeit - taglalja F. Dózsa. Nehezen tudott talpra állni a folyamatos áruhiányban szenvedő Párisi Nagy Áruház is. A második világháború, majd a szocialista tervgazdálkodás sem kedvezett a kapitalista életformához illeszkedő plázakultúrának, és bár 1957-től Divatcsarnokká keresztelték az elhagyott épületet, igazi életet már nem lehelt belé a műszálas konfekcióáru. 1999-ben zárt be az épület, majd a hosszú latolgatás után egy francia-belga ingatlanfejlesztő tette rá a kezét.

A Párisi Nagy Áruház újjáélesztése azonban még a gondos felújítás óta sem tudott kiteljesedni. 2009-ben az Alexandra könyváruház bérelt ki két szintet és a klasszikus, irodalmi kávéház megnyitásával a Lotz-teremben újra kezdhették élvezni a klasszikus tereket a látogatók. A többi emelet és a gyönyörű panorámát kínáló tetőterasz azonban a nagyközönség számára továbbra is zárva van. “Nagy kár, és bár ezért felelőssé igazán senki nem tehető, igazi pazarlás” - véli F. Dózsa Katalin.

Csak az elsőig mehet mozgólépcső
©
A szombati születésnap keretében a Legenda Egyesület egy kerekasztal-beszélgetésre hívta a történészeket és azokat, akik kötődnek az Andrássy út 39.-hez. Bor Ferenc művészettörténész például elmondta, hogy azért nem lett belőle régi korokat idéző, mégis új belsővel megáldott pláza, mert a felsőbb szintekre nem lehet mozgólépcsőt építeni. Így a fejlesztő irodáknak szánná a helyiségeket, ám azok egyelőre konganak az ürességtől, talán mert az ablakok hiányától megijednek a bérlők - véli Bor.
Sok a kihasználatlan tér
©

Üveges tekintet

F. Dózsa Katalin szerint más oka is lehet annak, hogy nem sikerült visszaszereznie régi arcát a Párisi Nagy Áruháznak. “A sablonok rabjai vagyunk, nagyvonalúbban kellene gondolkodnia az üzletembereknek, és nem csupán a kész megoldások felé nyitni” - utal a művészettörténész a rendszerváltás után nyílt plázák hasonlóságára.

Ilyennek kell lennie?

“Ha Japánba megyünk, ugyanazt találjuk, mint Budapesten a Westendben, vagy az Allee-ban, a különbség csupán annyi, hogy japánul vannak kiírva az árak”. Ez nem azt jelenti, hogy ne lenne előnye az építészetileg nem túl fantáziadús bevásárlóközpontnak: az emberek kényelmesen vásárolhatnak, kultúrált környezetben, az időjárás viszontagságaitól védve. “A fiatalok is a bevásárlóközpontokban gyűlnek össze, hisz nem léteznek igazán klubok, ahol eltölthetnék az időt. Arról nem is beszélve, hogy az üzletek is tárt karokkal várják őket” - hívja fel a figyelmet F. Dózsa.

©