szerző:
hvg.hu

Legendákat mesélni jó, az emberek szeretnek jó sztorikat hallani és továbbadni. Az igazán eredeti történetek jellemzője azonban az, hogy leleplezve sem veszítenek értékükből, sőt. A cáfolat sokszor nemhogy nem csorbít a sztorikon, hanem még segíti is az adott kor megértését. Budapest napja alkalmából nyolc XX. századi fővárosi legendát választottunk az Urbanlegends.hu oldal gyűjteményéből.

1. A műveivel fizető Rejtő

Rejtőnek szinte nincs is életrajza, csak legendáriuma - írta az Urban Legends a XX. századi magyar irodalom egyik legolvasottabb írójáról, a budapesti kávéházak legendás alakjáról. Az egyik vele kapcsolatos legenda szerint Rejtő gyakran rendezte számláit kéziratokkal, a pincérek pedig rohantak a szemközti kiadóba, ahol már türelmetlenül vártak a folytatásokra.

E szóbeszéd azonban nemcsak a kortársak visszaemlékezéseinek, hanem az író írásaihoz való viszonyának is ellentmond. Egyrészt Rejtő kiadója nem bajlódott volna azzal, hogy oldalak után fizessen, másrészt Rejtő regényei egyáltalán nem úgy készültek, ahogy ma a ponyvaszerzők munkáját elképzeljük. Rejtő ugyanis nem készre írta a műveit: utólag sokat javított rajtuk, és hosszú, dühödt levelekben tiltakozott, ha többszörösen átírt anyagából a kiadó húzott valamit.

2. A befalazott mátka legendája

A Thököly út egyik házához egy szerelmes nő legendája kapcsolódik. A szóbeszéd egy neten terjedő változata szerint a nő a fronton harcoló férjét várta mindennap az ablakban. Amikor a férfi halálhírét hozták, az asszony nem hitt benne, és tovább várt. És igaza volt. Amikor azonban a férfi hazatért, a nő szíve hirtelen megállt, nem bírta elviselni az örömöt. A férj ezután szobrot állíttatott neki azon a helyen, ahol vártak rá.

©

Az RTL Klub Fél Kettő című műsora utánajárt a történetnek, és kiderítette, igazából nem egy befalazott erkélyről van szó, csupán egy erkélyt imitáló díszről és egy mellszoborról. Egy 1958-as cikkből pedig azt is megtudták: az erkélyen ülő alak ötletét a ház tervezőjének, Ybl Lajosnak a fia hozta Párizsból. A megoldást az apa egyetlen egyszer alkalmazta, ennél a háznál – díszként.

3. Az újra feldolgozott Horthy legendája

A legenda szerint a Gellért-hegyi felszabadulási szobor eredetileg Horthy Miklós fiának, a repülőbalesetet szenvedett Horthy Istvánnak az emlékére készült, az alkotó azonban - megérezve a változások szelét - 1945-ben módosította a tervet, s így lett belőle szovjet hősi emlékmű.

A Felszabadulási emlékmű a kommunista időszakban az ország első számú köztéri szobra, Budapest jelképe volt. A Kádár-rendszerben emblematikus alkotássá vált - 1980-ban például a makettjét az első magyar űrhajós magával vitte a világűrbe -, s egyre inkább szabadságszoborként élt az emberek tudatában.

A tervezett Horthy-szobornak és a Gellért-hegyi emlékműnek azonban a szobrász, Kisfaludi Strobl Zsigmond személyén kívül semmi közük sincs egymáshoz, legfeljebb építészeti alapsémájában hasonlítanak egymáshoz. Valószínűnek látszik az a magyarázat a legenda keletkezésére, hogy a két emlékművet egy történetbe építő pesti polgárt az új megszállók háta mögötti összekacsintás motiválta, az aktus pedig a legyőzöttek virtuális ökölrázása, illetve sajátos kisnemzeti önirónia volt.

4. Az eltolt plébániatemplom legendája

A legenda szerint az Erzsébet híd építéskor a Belvárosi plébániatemplom belelógott a hídba, ezért a templomot arrébb tolták. A szóbeszéd nem igaz, de a templom kétszer is veszélybe került. Az első Erzsébet híd építésénél még a templom lebontása is szóba jött, amit csak a fővárosiak ellenállása akadályozott meg. A város egyik legrégebbi történetű temploma aztán 1910-ben műemlék lett; ezután már csak az eltolásáról lehetett szó, ami fel is merült a 30-as években, de ebből sem lett semmi.

©

A legenda legismertebb változata mégsem e korokból származik, hanem az új híd második világháború utáni felépítéséhez kapcsolódik. A szóbeszéd kommunista időkre vetítése hasonlóról árulkodik, mint a fent említett Gellért-hegyi emlékműves sztori. A gaz kommunisták az általuk elképzelt haladás (új híd építése) érdekében minden régit (a több száz éves plébániatemplomot) eltipornak, ami útjukba esik – sugallja áttételesen a történet e változata.

Ha a teljes templomot nem is, de egy kibővítési folyamat során a Krisztina téri római katolikus plébániatemplom főoltárát valóban arrébb húzták. Ahogy az a korabeli filmhíradóból kiderül, a mintegy 720 ezer kilogramm súlyú szentély eltolása síneken, kézi erővel történt.

5. A Klauzál téri Kádár-legenda

A belpesti Kádár kifőzdével kapcsolatos szóbeszéd szerint az étterem alapítója azért tudta kis magánüzletét zavartalanul bonyolítani az államszocializmus idején, mert a hatóságok nem tudták vagy nem voltak biztosak benne, hogy a tulaj csupán névrokona, vagy a rokona-e Kádár Jánosnak.

Hogy valóban ilyeneknek képzelték-e a legmélyebb privátszférába is könnyedén behatoló hatóságokat anno az emberek, vagy a legenda csupán később, a rendszerváltás után keletkezett, nem tudni. Mindenesetre a hvg.hu videójában a jelenlegi tulaj elmondta: a legendának semmi alapja, "őt is Orbán Sándornak hívják, még sincs köze a mostani miniszterhez".

6. Füttyös Gyuri legendája

A nemrégiben a XXI. század műsorában is megelevenített Füttyös Gyuri Budapest-szerte ismert kultikus figura volt, aki a legenda szerint 1956-ban légnyomást kapott egy szovjet lövéstől. Ezután nővéreivel kivándorolt, de rövidesen hazatért, és a pesti utcák jól ismert alakja lett. A járókelőktől egy forintot kért (mások szerint kettőt), és Esti Hírlapjával rácsapott minden arra járó nő fenekére. A kilencvenes évek közepén tűnt el a városból, egyesek szerint meghalt a Keletinél, mások szerint vidékre költözött.

Emlékét egy Kováts Kriszta szám őrzi, amit Fábri Péter dalszövegíró emlékezése szerint egy helyen cenzúráztak is: "Messziről látni, ha közeledik, / És a kabátja szárnya repked. / A Keletinél jár, a Nyugatinál jár, / A sapkája persze svájci, / És veri a falat, ahogy őt is verte / Az Isten is meg más is".

7. Az össze nem érő felüljáró legendája

©

„Egy híres építészt bíztak meg a tervezéssel. Amikor készen lett, a felüljáró legmagasabb pontján nem ért össze a két félhíd. A tervező öngyilkos lett” – szól a legenda, melynek több változata is ismert. Az egyik, hogy jó magyar szokás szerint kilopták a kivitelezők az alapanyagot, a másik szerint a magyar és a szovjet együttműködés példatörténete a bénázás.

Az igazság azonban ennél sokkal összetettebb, és még a példamagyarázatoknál is jobban szimbolizálja a kor projektjeit. A Marx téri felüljárót Wellner Péter, a Hídépítő Vállalat munkatársa tervezte, s ugyanez a cég építette meg 1980-ban, ún. szabadszereléses építéssel. Ennek az építési módnak a lényege, hogy a műtárgy darabjait előre legyártják, összeszerelik, újra szétszedik, s az elemeket a helyszínre szállítva – immár véglegesen – összeszerelik.

Ahogy arra Wellner az Urbanlegends.hu-nak emlékezett: az elemeket egyenként építették be a Nyugatinál, tehát egyszer már helyes alakban állt a híd. Az elemeket aztán ragasztóanyaggal összekötötték. A városvezetés sürgetésére azonban nem várták meg, hogy a ragasztó megkössön, aminek köszönhetőn szétnyíltak az elemek, és egy alakhiba miatt a két rész nem a tervezett módon csatlakozott. Az építtetők kénytelenek voltak lebontani két-két elemet, hogy aztán a helyes irányba lehessen visszatenni.

Az ügy 1980-ban a munkaügyi bíróságon folytatódott, az ottani eljárásból pedig igazi médiaesemény lett. A legnagyobb büntetést végül Wellner Péter tervező és a helyettese kapta, ők azonban fellebbeztek, és mire az ügy 1982-ben a Fővárosi Bíróságra került, az Igazságügyi Műszaki Szakértői Intézet megállapította: a hibát tényleg az okozta, hogy a kivitelezést siettették. Ezt azonban már közel sem tálalta olyan részletesen a sajtó, mint korábban a Wellneréket elmarasztaló ítéletet.

Wellner Péter tervezte egyébként - sok más híd mellett - Magyarország legnagyobb hídját, a Kőröshegyi völgyhidat is.

8. A csirkedaráló Nagy Feró

CPg-koncert a VMK-ban
©

A magyar rockélet egyik legismertebb, legtöbbet mesélt legendája a Beatrice együttes egyik budapesti koncertjéhez fűződik, amin állítólag Nagy Feró, a zenekar frontembere ledarált egy csirkét. Az egészből semmi sem igaz: a CPg nevű punkzenekar egy 1982-es koncertjén ugyan valóban levágtak egy tyúkot (más infók szerint a tömeg tépte szét), de darálásról szó sem volt. Ezt az esemény vetítették aztán később az "ügyeletes rossz" Beatricére.

“Egy alkalommal Erdős Péter beszélt a televízióban a csirkedarálásról. Minket név szerint nem említett meg az ügy kapcsán, de olyan műsorban szólt erről, amelyikben a Beatricéről, a punkról meg az újhullámról volt szó” – mesélte Nagy Feró, aki szerint nem kizárt, hogy a lejárató sztorik terjedése a szocialista államapparátus belügyi szerveinek állt érdekében, és a számukra ellenségesnek vélt elemek lejáratását szolgálták.