A Zahorán Csaba és Kollai István szerkesztette kiadvány egyfajta útikalauz a város „sok(féle) kultúrájához”. A könyv egyes fejezetei külön színnel mutatják be a budapesti németek, szerbek, szlovákok, románok, és megannyi más nemzetiség legfontosabb városi „gyújtó- és gyűjtőpontjait” - impozáns vagy kevésbé figyelemfelhívó templomaikat, iskoláikat, vagy éppen csak egyszerű emléktábláikat.

A több mint 250 oldalas útikalauz a város históriáját alapos történeti és statisztikai adatbázisra alapozva vázolja fel. Külön érdekesség, hogy Budapest népességének etnikai összetételét több évszázadra visszamenőleg vizsgálják. Az adatsorból egyértelművé válik, hogy Buda és Pest jóval egyesítésük előtt német városoknak számítottak.

Német többség volt sokáig

Becslések szerint 1715-ben például a magyarok aránya a 19 százalékot is alig haladta meg, miközben a németek 56 százalékhoz közelítettek. (Rajtuk kívül még 25 százaléknyi más nemzetiség lakott Pesten, Budán, Óbudán.) Az első statisztikai adatokon alapuló évszám a kötetben 1851, még akkor is 56 százalék a németek aránya, de a magyarosodást jelzi ez utóbbi népcsoport 37 százalékosra bővülése. 1890-re viszont már 67 százalékra ugrik a magyarok rátája, a németek ekkoriban már 24 százalékát sem érik el az egyre növekvő összlakosságnak. Amíg ugyanis Buda és Pest 1715-ben 12 200 lakost mondhatott a magáénak, az 1873-ban egyesített város 1890-re 560 ezres metropolisszá nőtte ki magát.

A Lendvay utcai orosz templomban

Reviczky Zsolt felvétele

A kötetből – a Szlovákia és a szlovákok történetével foglalkozó kutató, Demmel József által írt részből – megtudhatjuk azt is, hogy egykor Budapest volt a legnagyobb szlovák város a világon, 1890-ben ugyanis 80 ezerre emelkedett a létszámuk a magyar fővárosban. De már korábban is elmondható volt Budapestről, hogy itt több szlovák élt, mint a felső-magyarországi, szlováknak mondható városokban (Liptószentmiklós, Turócszentmárton és Zsolna) összesen.

Templomok, zsinagógák

Ha ehhez hozzátesszük, hogy a török időkben szerbek is nagy számban lakták a várost, akkor látható, hogy a város identitása rendkívül összetett. És akkor még nem is beszéltünk a zsidó közösségről, amely a XX. század elején döntő hatással volt a város kulturális életére és arculatára egyaránt. A kötet szerint a zsidó lakosság száma a 200 ezret is elérte 1910-ben Budapesten.

A különböző kultúrák lenyomatait, történelmi és művészeti emlékeit, megnyilvánulásait a kiadvány igyekszik részletesen feltüntetni. Ha vallási szempontból nézzük, akkor láthatunk a kötetben szerb templomot a Belvárosban, vagy ha az építészeti különlegességeket nézzük tovább, a Kazinczy utcai ortodox zsinagógát is fellelhetjük az oldalakon. A zsinagóga különleges jelentőségét az Art nouveau-szecessziós stílus adja meg, ahogy azt Süle Ágnes Katalin művészettörténész is kiemelte a könyv újvárosházi bemutatóján.

Emléktáblák, szobrok

Persze nemcsak az őshonos nemzetiségek, rég együtt létező vallások emlékeit, képviselőit mutatja be a kötet, hanem néhány olyan nép emlékeit, munkáját is, akiknek kevésbé ismert budapesti jelenlétük. A hollandok, finnek, skandinávok szintén feltűnnek a kiadványban egy-egy emléktáblával, szoborral, emlékművel vagy éppen a kortárs Budapest architektúráját meghatározó épülettel. Így például a legfontosabbak közé tartozik a holland építész, Egeraat bankháza vagy a Francia Intézet Duna-parti épülete.

A fotósok kiváló munkájának köszönhető az etnikai és vallási közösségek mai életének reprezentálása. Reviczky Zsolt és Sopronyi Gyula munkái közül talán a romákról, illetve ortodox és az izraelita hitközségekről szóló fényképeket érdemes kiemelnünk.