szerző:

93 éves korában elhunyt Jancsó Miklós, az egyik legismertebb magyar filmrendező – a hírt Mészáros Márta, második felesége megerősítette. A Magyar Filmművészek Szövetsége – amelynek a filmrendező tiszteletbeli elnöke volt – Jancsó Miklóst saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.

"Szemtelennek kell lenni, öregem. És még valami. Utána nem szabad betojni..." – a 60-as években ekképp hangzott Jancsó Miklós filmkészítői ars poeticája.

Az eredetileg jogász végzettségű Jancsó 1946-ban költözött Budapestre, beiratkozott a Filmművészeti Főiskolára, ahol 1951-ben rendező szakos diplomát szerzett. Az ötvenes években híradófilmek készítésével kezdte pályáját, 1958-ban pedig megrendezte első saját játékfilmjét, A harangok Rómába mentek címmel. Második játékfilmjében, az Oldás és kötésben (1963.) egy majdnem krisztusi korú (egy híján harminchárom éves), elsőgenerációs értelmiségi szembesülés-történetét meséli el. A film már jelezte, hogy Jancsóval új és eredeti tehetség jelent meg a magyar filmkultúrában. Az Így jöttem 1964-ben készült és 1965-ben bemutatott fekete-fehér film már az összes jancsói stílusjegyet magában foglalta: a szokatlanul hosszú beállításokat, a nagy tért befogó, horizontális kameramozgást, a képek erős vizuális hatással bíró megkomponáltságát. A film a Magyar Játékfilmszemlén a társadalmi zsűri fődíját, a szakmai zsűri rendezői különdíját kapta.

A Szegénylegények (1965.) volt az első, amire felfigyeltek a külföldi kritikusok, kirobbanó nemzetközi sikert aratott, Cannes-ban is bemutatták, s ettől kezdve emlegetik Jancsót egy szinten korunk nagy rendezőivel, Fellinivel, Antonionival és Bergmannal. E filmjével indította az egész életművén végigvonuló gondolatiságot: az egyén és a hatalom, a hatalom és a közösség viszonya, a szabadság és a zsarnokság között feszülő ellentét filmes ábrázolását. 1966-ban a Cannes-i Filmfesztiválon Arany Pálma-díjra jelölték.

©

Az 1970-es évek elején Olaszországban élt, 1975-től pedig színházi darabokat is rendezett. A rendszerváltás után gegekkel teli új stílus felé fordult (Anyád!... a szúnyogok; Utolsó vacsora, Nekem lámpást adott). Jancsó Miklósnak a  történelem mindig is kedvenc témái közé tartozott. Utolsó filmjét, az Oda az igazságot a filmszemlén mutatták be 2010-ben. Látszólag Mátyás királyunk korával foglalkozik, de ennél persze sokkal többről volt szó.

1988-től címzetes tanár a Színház-és Filmművészeti Egyetemen, a kilencvenes évek elején pedig a Harvard Egyetemen is tanított. Színházi rendezései is emlékezetesek, így a Várszínházban játszott Hasfelmetsző Jack, az alkalmi színpadokon bemutatott Mata Hari, Drakula, a Csárdáskirálynő és a Szép magyar tragédia vidéki előadásai. A rendezések mellett aktív közéleti és társadalmi szerepet is vállal, címzetes egyetemi tanár, a Magyar Filmművészek Szövetsége elnöke, több ízben az SZDSZ országgyűlési képviselőjelöltje is volt.

Jancsót jól felismerhető, egyedi képi stílusa miatt több külföldi rendező is példaképének tartja. 1972-ben a Még kér a nép című filmjéért a Cannes-i Filmfesztiválon megkapta a legjobb rendezés díját. 1979-ben életműdíjat kapott Cannes-ban. Kétszer kapott Kossuth-díjat (1973, 2006), 1966-ban elnyerte a Balázs Béla-díjat, 1970-ben érdemes, 1980-ban kiváló művész lett, több rangos fesztivál – Cannes mellett Velence, Split – életműdíjasa, Budapest díszpolgára és elnyerte a Magyar Mozgókép Mestere címet is. 2012-ben Jubileumi Prima Primissima Díjat vehetett át.

jancso.film.hu így ír róla: "Az élete szól arról, ahogyan mindig rá merészelt kérdezni a magától értetődőnek hirdetett értékekre, el merészelt kívánkozni onnan, ahová a többiek magától értetődően számították. Ellenzéki filmesként dacolt a hatalommal, aki pedig saját káderének tartotta. Marxista művészként táncolt el ellenzékiek boldog csapatától, mely magától értetődően sajátjaként emlegette. Népiesek tették volna meg magától értetődően lobogójuknak, erre – mintha! – választotta volna az urbánusokat. Magától értetődően keresztapjának tekintette mindenki, aki be kívánt vonulni annak idején a magasművészet elefántcsonttornyába. Ekkor rendezte meg a Csárdáskirálynőt. Rendszerváltáskor életműve jogán magától értetődő helye lett volna a népben-nemzetben gondolkodó mérsékeltebb jobboldalon, magától értetődő helye az européer közép-zónában, továbbá a szalon- és szélsőbaloldalon. Ő udvariasan beintett. Erre is, arra is. Nem egyszerre: sajátos ritmusérzékét egy hosszú életen át finomította. Az a legény, aki ott okoz csalódást, ahol éppen befogadnák. És mindig akkor, amikor egy kicsiny fontoskodó csapat már ácsolná a diadalkaput."

"És az ellenkultúra mindig szimpatikus. Az ellenkultúra harcos. „Köpök arra, hogy engem el akarnak nyomni.” Ennek sikere van, különösen a fiatalság körében. Hogy lehet élni az elnyomásban? A magyarok régen megtanulták. Adottság, módszer, kialakult tempó. Régen is ez volt: tudtad, hogy el vagy nyomva, és tudtad, hogy lehet elmondani a véleményedet úgy, hogy ne vágjanak pofán. De az egyéniség is fontos. Korábban megnéztem öt-tíz percet egy filmből, és meg tudtam mondani, hogy kié. A művészetben az egyéniség nem bántó, sőt. Amikor a politikában jön elő – nem akarom én Orbán Viktort bántani, de amikor az egyénisége rányomja a bélyegét az országra –, már nem biztos, hogy jó. Mi diktátorok vagyunk az alatt a pár hét alatt, amíg filmet csinálunk, de csak addig" – mondta a hvg.hu-nak Jancsó Miklós 2012-ben.

Öt évvel korábban, a Mátyás-film forgatása idején pedig kifejtette, hogy az emberek nem tanulnak a történelemből. "Aktuálpolitikai kiszólások nemcsak nálunk, Kelet-Európában vannak, de másutt is. Az persze igaz, hogy az elnyomók és a valamilyen módon ellenállók dramaturgiája sokkal egyszerűbb volt a múltban. A szabadság körülményei között már sokkal nehezebb megfogalmazni, hogyan nyilvánul meg a hatalomnak való alávetettség. Manapság ez az ellentét újra alapvetően a szegénységről és a gazdagságról szól. Hihetetlenül bölcs megállapítás, ugye?"

A Jancsó-snitt

"A Szegénylegények óta hosszú perceken át tartó, színházi vagy táncelőadásra hasonlító jeleneteket koreografált Jancsó, melyeket a guruló, körbeforgó kamera megszakítás nélkül vesz. Ezt fejlesztette tökélyre Somló Tamás és Kende János, Jancsó állandó operatőr társai, akik akár 13 perces snitteket – az akkori nyersanyagtekercsek által lehetővé tett leghosszabb egybefüggő jelenetsorokat – készítettek, miközben 360 fokos fordulatokat és akár 20-30 méteres „utakat” is megtettek a felvevőgéppel. „Ehhez már kellettek a zoomlencsék is” – mondja a rendező fia, Jancsó Nyika, a mostani film operatőre, aki maga is ilyenekkel dolgozott. A nagytotálok és a Jancsónál mindig hangsúlyosan fontos arcközelképek vágás nélküli egymásutániságát csak ezekkel az állítható lencsékkel lehet ugyanis kivitelezni. No és rengeteg kamera nélküli próbával. Az Oda az igazság forgatásán készült werkfilm tanúsága szerint alig változott a menetrend az utóbbi 45 évben. Egy-egy hosszú beállítás felvétele előtt akár egy álló napig is eltart, amíg a szereplők és a – jellemzően táncosokból és lovasokból álló – statisztéria precízen begyakorolja az összes „járást”, vagy, ahogy Jancsó nevezi, a dzsalást.

A Jancsó-snitt érdeme a teoretikusok szerint, hogy hosszú beállításaival nem ringatja a publikumot a „mindenütt jelenvalóság” illúziójába. Olyan képnyelvet hozott létre, amelynek jellemzője, hogy a rendező nem avatja be előre a nézőjét a várható eseményekbe" – írja Jancsóról David Bordwell amerikai esztéta az Elbeszélés a játékfilmben című, 1996-ban magyarul is megjelent könyvében. Mindennek eredménye pedig az, hogy a néző emberibb szemszögből válhat részévé az alkotásnak, amit a szakemberek különösen fontosnak tartanak az utóbbi időben egyre divatosabb, a hatást a legkülönbözőbb nézőpontok gyors váltakozásával fokozó szakmányalkotások korában. A Jancsó-snitt – természetesen egyéni ízlés szerint átalakítva – olyan képírók életművében is meghatározó szerepet tölt be, mint az amerikai Martin Scorsese, a mexikói Guillermo del Toro, a tavaly a cannes-i aranypálmát elnyert osztrák Michael Haneke, vagy a művészmozik egyik mai világsztárjának mondott Tarr Béla" – írta korábban HVG-ben Vajna Tamás.

A jancsói formanyelv másik fontos eleme a meztelen nők szerepeltetése volt a filmekben. Erről a rendező azt nyilatkozta, hogy akkor felesége, Mészáros Márta  piszkálta, hogy a filmjeiben nincs női főszereplő. "Mondtuk neki, hogy jó, akkor a következő filmben lesz. Sőt nemcsak hogy lesz, de sok meztelen nő lesz." 

"Nem tagadom, a marháskodás az életkorral is jár. Gyerekként az ember azt képzeli, hogy örökké fog élni, és komolyan veszi magát. Amikor már látszik a vége, akkor megkérdezi: mi is ez az egész tulajdonképpen? Nekem pechem is van, mert sajnos nem vagyok hívő. A hívőknek könnyebb. Én viszont röhögök az egészen" - nyilatkozta 2007-ben, az akkor 86 éves rendező.

Jancsóról

Szirtes András
Saját bevallása szerint, bár sosem kerültek igazán közel, nagyon sokat köszönhet a kultrendezőnek. „Sokáig meg sem mertem szólítani, mivel nagyon gátlásos voltam, ő pedig nagyon sikeres. Aztán az első rövidfilmem bemutatójának napján ismeretlenül felhívtam, bemutatkoztam és elhívtam az esti vetítésre. Azt mondta, jó, ott leszek. És mindenki döbbenetére, tényleg eljött és megveregette a vállam. El sem hittem” – mesélt Szirtes a hvg.hu-nak, azt is elárulva, a Jancsóval töltött idő olyan volt számára, mintha egy soha véget nem érő házibuliban lettek volna. „Az egy utolsó forgatási  nap végén ünnepelte a születésnapját: emlékszem, fogtam az anno összespórolt kézikamerámat, beleraktam harminc méter filmet és a kezébe nyomtam, afféle ajándék gyanánt. Nagyon boldog volt.”

Lovasi András:
„Úgy megszokta az ember, hogy Miki bácsi mindig van” – reagált Jancsó halálhírére Lovasi András, aki a hvg.hu-nak arról is beszélt, bármennyire is közhelyesen hangzik, Jancsó „az a valaki, aki tényleg hiányozni fog”.

Cserhalmi György

„Nemcsak a filmekben adott szabadságot a színészeknek, hanem megtanította nekünk, mi az a szabadság. Anélkül tette ezt, hogy órákat, szemináriumokat vagy tanfolyamokat adott volna a szabadságból. Nehéz ezt megfogalmazni, mert mindez nyilván évek alatt alakul ki, átfolyik az emberbe és ott marad, mint az egyik legfontosabb tulajdonság. Gyönyörű éveket dolgoztunk együtt, olyan ez, mint egy piramis: örökké volt és örökké lesz." ... "Talán ő volt filmes pályafutásom legfontosabb rendezője, de mindenképpen a legfontosabb emberek egyike az életemben, hol apám, hol barátom, hol bátyám, hol öcsém. Nem voltunk folyamatos kapcsolatban, néha felhívtuk egymást, hogy valamit megbeszéljünk, de jellemzően a munkában voltunk mi nagyon együtt."

Göncz Árpád
A volt köztársasági elnök titkárságán keresztül megrendülését fejezte ki Jancsó Miklós halála alkalmából. Mint írják kölcsönös tisztelet és barátság fűzte őket egymáshoz. Idézik Göncz köszöntő levelét, amit Jancsó 80. szülinapjára írt: "...Mindent tud a filmcsinálásról, erről a gyönyörűségesen átkos mesterségről… soha senki és semmi nem tántoríthatta el attól, hogy kimondja, amit ki akart, amit ki kellett mondania. A jelképek fekete- fehérjének döbbenetes erejével vagy a rá oly jellemző csípőséggel, szarkazmussal. Amin mindig átsüt a hitelesség, a féltés, a szeretet."  

Kövesse a hvg.hu Élet+Stílus rovatát a Facebookon is!

Érdekesnek találta cikkünket? Értékelje!
Köszönjük!