hvg.hu: Hogyan értesült a cannes-i beválogatásról? Már a hivatalos sajtótájékoztató előtt tudta a hírt?

Nemes Jeles László: Sipos Gábor, a producerem hívott fel a hírrel a hivatalos bejelentés előtt pár nappal. Hónapok óta tudtuk, hogy érdekli őket a film, így annyira nem ért minket váratlanul a bejelentés. Inkább az volt a meglepő, hogy a versenyprogramban kapott helyet a Saul fia. Mi a Certain Regard vagy a Quinzaine szekcióval is teljesen elégedett lettünk volna. De örömteli, hogy nem kellett lobbizni, a világforgalmazó sem tolta a filmet, egyszerűen megláttak benne valamit és a cannes-i válogatók kérték, hogy a nagyversenyben lehessen a film.

A versenyszekció abszolút a mélyvíz, ráadásul nagyon jó vetítési időpontot kaptunk, még a fesztivál első szakaszában, így minden szempontból a fókuszban leszünk. Enyhén szólva izgulok, már a Coen fivérekkel (idén ők a zsűri elnökei – a szerk.) is szoktam álmodni, akkor általában elégedetlenek velem.

hvg.hu: Az, hogy a film versenybe került, a fesztivál paradigmaváltásának egyik jele? Több kockázatot, több fiatalt engednek a versenyszekcióba?

N. J. L.: Nem vagyok egy Cannes-szakértő, nem biztos, hogy ezt nekem kellene kommentálnom, de azt hiszem, ez a váltás annak köszönhető, hogy rengeteg kritikát kaptak az elmúlt években. Száraznak, unalmasnak tartották sokan a versenyprogramot. Nagyon nehéz volt bekerülni ismeretlenként.

Kallos Bea

hvg.hu: A Saul fia forgatókönyvét részben egy cannes-i ösztöndíjprogramban (Cannes Résidence) is fejlesztették. Ennek is köszönhető, hogy a film a válogatók látószögén belül maradt?

N. J. L.: Tudtuk, hogy figyelik ezt a filmet az ösztöndíjprogram befejezése után is. Nekik is érdekükben áll, hogy egy olyan film, amelyet náluk fejlesztettek, elkészüljön, és minőséget képviseljen. Az azonban egyáltalán nem automatikus, hogy ha egy filmet ebben a programban fejlesztenek, akkor az később az egyik szekcióban kap majd helyet.

hvg.hu. A bejelentéskor is kiemelték, hogy a filmet 35 mm-es filmszalagról fogják vetíteni. Ez ma már nagyon ritka a digitális vetítőgépek korában. Ön ragaszkodott ehhez a formátumhoz?

N. J. L.: Első pillanattól kezdve egyértelmű volt, hogy mi a Saul fiát filmre forgatjuk és filmszalagról is akarjuk vetíteni. Számomra ez a film, minden más formátumot videónak nevezek. Szerintem katasztrófa, és a nézők semmibevétele, hogy ma már csak digitális formátumban vetítenek a mozikban. Az élmény és a minőség szenved csorbát így.

Az az érzésem, Cannes-ban is rájöttek arra, hogy nem tett jót a teljes digitális átállás. A sajtótájékoztatón is érződött, hogy Thierry Frémaux (a fesztivál igazgatója – a szerk.) is mondott volna még valamit erről a témáról, de visszafogta magát. Talán máskor teszi ezt meg.

Például nekem is írták, hogy mennyire boldogok, hogy a filmet 35-ös szalagról vetíthetik. Úgy érzem, hogy fel fognak lépni a film hanyatlása ellen, az ellen, hogy jelenleg mindenki a producerek és a forgalmazók, és a projektorgyártók kénye-kedve szerint cselekszik a szakmában. Nem hiába állnak ki többen Hollywoodban is a valódi filmes technika mellett (Scorsese, Tarantino vagy Christopher Nolan is a filmszalag megőrzése mellett kampányol – a szerk.)

hvg.hu: Mit ért pontosan élmény- és minőségvesztésen?

N. J. L.: Azt gondolom, hogy a televízió teljesen átvette a hatalmat a mozitól. Ez az alkotókra is kihat, mert olyan felvételeket készítenek, amelyek a televíziók elvárásainak felelnek meg.

Mondok egy példát: ha egy forgatáson tudjuk, hogy egy végtelen anyag, a digitális videó áll a rendelkezésünkre, akkor sokkal kevésbé foguk koncentrálni az adott jelenetre. Ilyenkor nem kell ötször átgondolni, hogy hogyan vegyük fel azt a snittet. Minden fontos alkotói döntés a felvétel utánra tolódik: a mai filmek már nem a forgatáson, hanem a vágószobában készülnek, hiszen a hatalmas videomennyiségből bármit össze lehet szerkeszteni. Persze ezzel nem a vágószakmát becsmérlem, csak azt mondom, hogy nem egészséges a folyamat, hogy a rendező a vágószobában, és nem a forgatáson koncentrált és kreatív.

Saul fia című film

www.laokoonfilm

A nézőknek ez azért rossz, mert annyi mozgóképet látnak nap mint nap, hogy nem érzik annak az értékét. A nagy költségvetésű produkciók sem jelentenek szórakozást: a stúdiók ontják magukból a filmeket, amelyekben annyi vizuális effektet halmoznak fel, mintha nem lenne holnap. A számítógépes játékok esztétikája érvényesül: minél több, annál jobb. A filmeket már nem a rendező, hanem a vizuális effektekért felelős ember rendezi. Érzelmileg egyre kevésbé jutnak el a filmek a nézőhöz.

hvg.hu: A fősodor ez, de tud még olyan alkotót, aki önhöz hasonlóan gondolkodik és alkot?

N. J. L.: Azt gondolom, hogy a Vérző olaj, Paul Thomas Anderson filmje például pontosan ilyen alkotás. Nincs agyonvágva, és nagyon emberi – nem egy közvetítést látunk. A tér állandóan mozgásban van a szereplők körül, mondhatni szereplővé válik a filmben. A film nem követeli a nézőtől, hogy úgy tekintsen le a világra, mint egy kívülálló istenség az Olümposzról.

Az ember gyermeke is egy referenciapont a számomra, látásmódjában megmarad az ember szintjén, és ezért átélhetőbb is. Itt is benne vagyunk a cselekmény világában, és fokozatosan fedezzük fel a szereplővel a környezetünket.

hvg.hu: A Saul fiában is Az ember gyermekéhez hasonló, szubjektív szemszögből követheti majd a néző az eseményeket?

N. J. L.: Mi egy még annál is szűkebb nézőpontot alkalmaztunk, de vannak hasonlóságok a két film között.

hvg.hu: Színészeket is úgy válogat, hogy ehhez a ma már kevésbé divatos forgatási módszerhez passzoljanak?

N. J. L.: Szerintem a színészek szeretik, ha nem csak pár másodpercet, hanem egy egész folyamatot látnak a készülő filmből. A stáb tagjai élvezik, amikor nem csupán fél percekre kell koncentrálniuk, mert így tényleg bele tudnak merülni egy különálló világba.

hvg.hu: Kezdettől fogva nemzetközi szereplőgárdában gondolkodott?

N. J. L.: Bábeli zűrzavart akartunk alkotni, mint ahogy bábeli lehetett a munkatáborok valósága is. Nem akartunk utószinkront, ezért mindenki a saját nyelvén szólalt meg. Másrészt kezdő színészeket hívtunk, hiszen ebben a történetben zavaró lett volna, ha a néző már ismert, "befutott" arcokat lát. A filmben egyébként nyolc nyelven beszélnek.

hvg.hu: Hogyan írná le a Saul fiát?

N. J. L.: Erdély Mátyással, az operatőrrel kitaláltunk egy elég szigorú szabályrendszert, amit most nem fejtenék ki, mert elég elrettentően hangzik (nevet). Ez a szabályrendszer tartalmazza például, hogy végig egy optikával, kézi kamerával dolgozzunk, de azt is, hogy ez a film ne legyen szép. Az volt a fő koncepciónk, hogy a néző végig egy emberrel legyen, akiről ne lehessen mindig feltétlenül tudni, hogy milyen környezetben, szituációban van, így a nézőre maradjon a felfedeznivaló nagy része.

Tehát pont azt nem mutatjuk meg, amit egy „normális lágerfilm” bemutatna. Mi elmegyünk mellette, mint ahogyan a főhős is elmegy az őt nem érdeklő események mellett. Sault a gyerek érdekli, az, hogy őt hogyan tudja eltemetni.

hvg.hu: Nem fél, hogy sokan már eleve nem kíváncsiak a filmjére, mert csak legyintenek, és azt mondják, megint egy újabb holokauszt-dráma? Miben akart mást, mint az eddigi lágerfilmek?

N. J. L.: A holokauszt-filmek legnagyobb hibája, hogy túl sokat akarnak elmondani. Térben, időben és vizuálisan is. Másrészt mindig kívülről, nem pedig egy szereplő belső szemszögéből ábrázolják a témát. Szinte mindig a túlélést hangsúlyozzák. Mi egy másféle, belső túlélést akartunk ábrázolni.

Ha erre a filmre beül a néző, fogalma sem lesz arról, hogyan fog végződni a történet, de arról sem, hogy öt perc múlva mi fog történni. Egyik fő célom az volt, hogy ne használjunk semmiféle megszokott dramaturgiát. Ne törekedjünk a lehetetlenre, a teljes rekonstruálásra.

hvg.hu: Nézett azért a forgatás előtt holokausztfilmeket?

N. J. L.: Nem, direkt ezért nem. Korábban azonban láttam eleget ahhoz, hogy tudjam, mi az, amit mi el akarunk kerülni. Claude Lanzmann Shoah-ját (dokumentumfilm a holokauszt túlélőiről, melynek érdekessége, hogy egyetlen archív felvételt sem tartalmaz – a szerk.) néztük inkább referenciaként, ez a film érzelmileg is táplált minket.

hvg.hu: Korábban történelmi tanulmányokat folytatott, ezért is választotta ezt a szubjektív nézőpontot?

N. J. L.: Eleget foglalkoztam ahhoz történelemmel, hogy ne kelljen pánikolnom, ha egy ilyen témához nyúlok. A pánik miatt akarnak sokan mindent megmutatni egy történelmi eseményről.

hvg.hu: Franciaországban nőtt fel, ott is kezdett el filmmel foglalkozni. Ott lett volna esélye arra, hogy ez a filmterve megvalósuljon?

N. J. L.: Nem. Egyrészt telített a szakma, másrészt Franciaországban a filmek finanszírozói semmiféle rizikót nem vállalnak. Európában a tévék teljesen átvették a hatalmat. Az számít, hogy mi adható el a tévében, a neten. Kint a mozi – jelképesen, de – bezárt. Vicces, hogy ez pont a művészi szabadságot leginkább védelmező országban történt meg.

hvg.hu: Ezek szerint ma egy formabontó filmre Magyarországon könnyebb pénzt szerezni, mint Franciaországban?

N. J. L.: Nem akarok senkit sem megijeszteni, de az én példám azt mutatja, hogy ez a helyzet. De az is aggasztó, hogy Hollywoodban is ugyanez látszik: korábban mindig volt egy kísérletező, bátor filmes réteg, akik olyan ötletekkel rukkoltak elő, amelyek további fejlődésre sarkallták a szakmát, és aztán természetessé is váltak. Gondoljunk csak Coppola, Scorsese vagy De Palma első filmjeire!

Egy kocka a Saul fiából

Mozinet

Ma már ez a független gondolkodásmód kezd egyre inkább marginalizálódni Amerikában is. Persze végig lehet nézni a blockbustereket, de az összes dögunalom. Pontosan azért, mert csak a látványról, a számítógépes technikákról szólnak. Ezek a filmek nincsenek az ember szintjén. Egy tűzijátékon sem sírom el magam.

hvg.hu: Magyarországon júniusban mutatják be a filmet. Itthon is csak szalagról fogják vetíteni?

N. J. L.: Kezdetben szűk körben, közönségtalálkozókkal egybekötve, 35-ösről vetítjük csak a filmet, hogy legyen egyfajta kötődés, és remélhetőleg párbeszéd is a film és a hazai nézői között. Később aztán majd megy digitálisan is, belementem ebbe a kompromisszumba.

A Saul fiának világpremierje  a cannes-i fesztivál első hétvégéjén, május 15-én lesz. A filmet június 11-én mutatják be Magyarországon.