szerző:
hvg.hu

A Berlinale rövidfilmes versenyprogramjában debütál Bucsi Réka LOVE című animációs filmje – a fiatal rendező előző alkotása ugyanitt mutatkozott be.

A február 11-21. között megrendezésre kerülő Berlini Nemzetközi Filmfesztiválra már második filmjével utazhat ki Bucsi Réka, miután 2014-ben a Symphony no. 42 világpremierjére is ugyanott került sor.

Az 1988-as születésű Bucsi Réka a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen készítette előző filmjét, ami a két évvel ezelőtti Berlinale után hosszú és eredményes fesztiválutat járt be. Díjazták több mint 50 nemzetközi fesztiválon, köztük olyan neves seregszemléken, mint Hiroshima, Chicago és Melbourne, majd versenybe került a 2015-ös Sundance Nemzetközi Filmfesztiválon, és mindezek mellett még Oscar-díj közelbe is került, ugyanis bejutott a legjobb kilenc rövid animációs film közé.

LOVE
©

Bucsi Réka új filmje, a francia koprodukcióban készült LOVE címének megfelelően a szerelemről mesél, és dolgozza azt fel szürreális hangulatú, haiku-jellegű jelenetekkel. A történet egy távoli bolygón játszódik, mely egy külső hatás következtében elkezd átalakulni és hatással lenni az ottani élőlényekre.

A magyar szakemberek mellett francia, dán és amerikai animációs munkatársak is hozzájárultak ahhoz, hogy a 14 perces film megvalósulhasson. A LOVE hazai gyártója a Boddah, nemzetközi fesztiválforgalmazója a Daazo.

Cikk megosztása
Címkék