szerző:
Prieger Zsolt

Nem hiszek semmilyen kategóriában - mondja a színházi előadáshoz zenéket író, számcím- és szóviccgyártó, hangszereket gyűjtő és készítő, egyszer jazz-t játszó, máskor Kispál-feldolgozásokat klasszikus módon előadó, idén 50 éves Ágoston Béla. Interjú.

hvg.hu: Nem unod még, hogy minden orgánumban "zeneközelítőnek" aposztrofának? Ez egy amolyan önmeghatározás vagy más aggatta rád?

Ágoston Béla: Én találtam ki, ez egy leegyszerűsítés, persze, de inkább azért született, mert már untam, hogy egyszer népzenésznek, máskor meg jazz-zenésznek hívtak, máskor meg zeneszerzőnek vagy színházi zenésznek. Nem akartam, hogy ömlengjenek rólam, inkább akkor már legyen ez a titokzatos szóösszetétel, ez inkább vagyok én.

©

hvg.hu: De te nem közelítesz, úgy látom, hogy nagyon is közel vagy, hovatovább inkább évtizedek óta benne vagy nyakig. Mármint a zenében.

Á.B.: Ez így is van, a személyiségem igen, teljesen elmerülve, de zenék és stílusok témájában mégis örök közelítő vagyok. Örök kombinátor és örök fércelő.

hvg.hu: Kevés hozzád hasonló nyughatatlan alkotó van, aki egyfolytában projekteken töri a fejét, egymástól markánsan eltérő zenei szöveteket fűz össze, ebben pedig valamiféle perverz vagy gyermeki örömét leli. Sok ember van, aki fúziós dolgokat csinál, de te nagyon furcsa párosításokban éled ki magad.

Á.B.: Ez van és büszke is vagyok rá. A közelmúltban megtartottam első zeneelmélet órámat a Bárczy Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolán, ahol a zeneterapeuta szakon tanítok úgynevezett visszatérő oktatóként, mert nem minden évben indul ez a szak. Az első órán egy egyszerű tapsos gyakorlattal tréfáltam meg a hallgatókat. Azt kellett letapsolniuk, hogy "paripám csodaszép pejkó", majd ebből egy kérdés-felelt gyakorlatot kreáltunk, aminek a végén kiderült, hogy amúgy Mozart G-moll szimfóniáját játszották el a tenyerükkel, kis hangsúlyátbillentéssel.

hvg.hu: Ezzel arra akarsz utalni, hogy ezek olyan univerzális dolgok, mint a szakrális geometria, vagyis minden mindennel összefügg a zenében is?

Á.B.: Pontosan. Minden ötlet megjelenhet más és más korszakokban, más műfajokban, és nem biztos, hogy ezt klasszikus zenének kell nevezni, attól még a lendület, az öröm, a szépség visszaköszönhet ugyanúgy. Akár az afrikai kultúráról beszélünk, akár az európairól, mert ezek nem aktualitáshoz köthető dolgok, sokkal inkább az általános emberi örömszerzésről beszélnek nekünk.

hvg.hu: Mostanában sok úgynevezett "kortárs" zenésszel beszélgettem, és voltak, akik kijavítottak, hogy ez a jelző csak elidegeníti a hallgatót a zene szeretetétől, akár a "komoly" jelző. Ennek te nagy harcosa vagy.

Á.B.: Nem hiszek semmilyen kategóriában, a zenei szabadságban annál inkább.

hvg.hu: Amikor az előbb a fiatal zeneterapeutáknak adott tapsfeladatról beszéltél, eszembe jutott, hogy vajon akkor neked is terápia a tanítás?

Á.B.: Rengeteg ötletem jön ebből a kommunikációból, ebből a kihívásból. Egy zenemű bemutatása egyből ötleteket ad, inspirál. Ha otthon ülök, ezen kevésbé gondolkodom.

©

hvg.hu: Mert te elsősorban csapatjátékos vagy.

Á.B.: Igen, sok úgynevezett "csapathelyzet" van az életemben, amiben jól érzem magam. Nem vezetőként, inkább mentorként tekintek magamra ezekben a konstellációkban. Úgy irányítok folyamatokat, hogy nem az eredmény a lényeges, és semmiképpen sem ez a "cél", hanem inkább magának a folyamatnak az átélése.

hvg.hu: Sokgenerációs csapatokban játszol. Én, ahogy öregszem, egyre jobban élvezem, hogy a fiataloktól tanulhatok. Te hogy vagy ezzel?

Á.B.: Ha beengedünk fiatalokat a zenei közegünkbe, akkor rá vagyunk arra kényszerítve, hogy megtanuljunk egy zenei nyelvet, amit ők beszélnek, és sokszor nekem tényleg nagy élmény, hogy hamarabb tanuljuk meg az ő nyelvüket és kódrendszerüket, mint ők a miénket. Ezt én élvezem, de nem a generációs problémákra fókuszálok, miközben persze az élettapasztalat, s ha frissnek tudsz maradni, sokat segít a megértésben

hvg.hu: Azért tartasz ennyi projektet forrásponton, hogy véletlenül se kelljen hakniznod, és csak akkor nyúlj valamelyikhez, ha azt mondandóval felvértezettnek érzed? Vannak akár ilyen jellegű korszakok egy projekten belül is? Gondolok itt pl a Zubolyra, ahol már többedik virágzásban vagytok.

Á.B.: A Zuboly túl van egy olyan ponton, hogy ez egy önmaga imidzséhez ragaszkodó társulat lenne, de azon is túl van már ez a formáció, hogy tőlem függjön. Éppen ezért most újra felszálló ágban van a zenekar, és ez egy év kihagyás után következett be, tán pont ennek köszönhetően. Előtte éppen kezdtem belefáradni a Zuboly irányításába, vezetésébe, szervezésébe, de most új tervek, lemezkészítés és stúdiózás van napirenden. Bennem is sok minden változott. A Zubolyt belülről, zenekari tagként irányítottam, és sokszor tudathasadásban voltam emiatt.

©

hvg.hu: Ez milyen meghasonlás? Ami a zenekarvezetői és a zenész-szerep között feszül?

Á.B.: Körülbelül erről van szó, igen. Amikor, mondjuk, valaki elfelejt belépni, akkor régebben sokkal idegesebb voltam, és azt gondoltam, hogy ettől nem működik valami, ami működhetne jobban is. Közben ez nincs is így.

hvg.hu: A hibákat immáron zenealkotó tényezőnek fogod fel?

Á.B.: Hát erről van szó, mert az is alkotó szerep, a kommunikációnk része. A hiba hiba, de csak belülről. A néző elé más fénytörésben kerül.

hvg.hu: A Zuboly valójában a te szerelmed a popkultúra iránt? Vagy hogy képzeljük el ezt?

Á.B.: A Zuboly inkább csak popzeneszerű, a lényeg nem ez. Sokkal fontosabbnak érzem, hogy van benne egy amolyan felvilágosító zenei attitűd, vagyis hogy minden, ami bekerül a Zubolyba, azt kirángatjuk a saját kontextusából, ahol az becsontosodhatna. Amikor bekerül ebbe az olvasztótégelybe, kap egy új szerepet, akik meg hallgatják, azok meg bekerülnek egy akadémiára, ahol belenevelődnek egy vidám stíluskavalkádba, amitől jobbak lesz minden.

hvg.hu: Vannak olyan stílusok, amiket nem szeretsz?

Á.B.: Minden hangzóanyagot vásárolok, cd-t, bakelitet, és persze hangszert is, azt meg már csinálom is, nem csak vásárolom. Mindenbe belemászok, mindenfélét hallgatok, és persze mindent mutatnak is nekem. Legutóbb a Walk off The Earth-be szerettem bele, ez egy kanadai alterzenekar, fantasztikusak. De vettem egy pár metál-cd-t is mostanában, s a lányaimmal sokat hallgattam Rihannát is, és kielemeztem, hogy mi is tetszik benne és mi nem. Mindenevő vagyok, de nem úgy, hogy azt szeretném, hogy rámömlik és betemet, hanem sokkal inkább úgy, mint egy régész az ásatásnál, vagyis hogy szeretek kiindulni egy szép részletből és utánamenni az egésznek. A piciből indulni a nagy felé. A Nirvana-val is így voltam a legutóbb.

©

hvg.hu: Hangszeres mindenevő is vagy a hatalmas zenei étvágyad mellett. A legutóbb a steeldrum volt a nagy esemény az életedben, amivel többek között fel is léptél az egyik legérdekesebb fiatal zenekarral, a Fran Palermoval. A múltkoriban az utcán találkoztam Henri-vel, a Palermo frontemberével, aki nagyon dicsért, pedig ti látszólag nagyon más világban utaztok.

Á.B.: Más világ, de igazából meg ugyanaz. Szeretem őket, magukkal ragadnak. Azt érzem bennük, mint a korai Rolling Stones-ban vagy a Doors-ban. Tele van energiával és tudásvággyal az a zene. És főleg elementáris ösztönösséggel. Még Afrika erejét is érzem benne. Ahogy a steeldrum is egyszerre ég és föld. Úgy tudunk vele atonális zenét csinálni, hogy az tonálisnak hat, mert kedvesség van abban fémhangban, és persze a sötétség kísértete is egyszerre.

hvg.hu: Akkor ez a te hangszered.

Á.B.: Ahogy mondod. Egyszerre lehet vele Keletre kalandozni, ahogy a karibi vidékekre is. Bárhova fordulhatsz vele, ettől pedig szimbolikus erejű.

Az interjú készítője maga is zenész, az Anima Sound System alapítója.