szerző:
Csatlós Hanna
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Különleges szenvedélyt választott magának Kunt Gergely társadalomkutató, a Miskolci Egyetem adjunktusa: a viharos huszadik századból gyűjt naplókat. A negyvenes években élő tinédzserek naplóbejegyzéseiből már egy könyvet is írt Kamasztükrök címmel. Horthy-kultuszról, aranykormítoszokról, nyilas szimpatizánsból hithű kommunistává lett cselédlányról és a naplók keresésére indított expedíciójáról is beszélgettünk a szerzővel.

hvg.hu: A most megjelenő könyvéhez 1938 és 1956 között íródott, kamaszok által vezetett naplókat keresett, hogy így dokumentálja a „hosszú negyvenes évek” társadalmának világképét. Miben tud többet nyújtani egy napló más írásos forrásokhoz képest?

Kunt Gergely: Ha arra vagyunk kíváncsiak, hogy az emberek ténylegesen miként gondolkodtak egy adott korban, akkor a privát forrásokhoz kell nyúlnunk. Ezeket – a sajtóval ellentétben – a legkevésbé érintette a cenzúra, és az irodalmi alkotásokkal szemben nem csak az egykori kulturális elit felfogását tükrözik.

Engem a kutatásaim során a hétköznapi emberek érdekeltek, nem az, hogy Móricz, Márai vagy az értelmiségből bárki más mit gondolt a háború éveiről.

Választhattam a visszaemlékezések, a levelezések, valamint a naplók mint források közül. Csakhogy a memoárral az a baj, hogy az fiktív műfaj, hiszen a szerzője sok évvel a történtek után írja meg az eseményeket. A levelezésekkel meg az a probléma, hogy ritkaság, hogy mind a két félnek fennmaradtak a levelei, és a cenzúra miatt a háborús időkben vagy a Rákosi-korszakban amúgy is meglehetősen kevesen leveleztek őszintén. Így aztán egyetlen szóba jöhető forráscsoportként maradtak a naplók. Nem akarom a naplóírást misztifikálni, mert az is egy szerepjáték, tartalmaz fikciós elemeket: az ember igazából nem csak önmagának ír, mindig ott van a hátsó gondolat, hogy azt a naplót majd egyszer elolvassa valaki. Ugyanakkor a naplók olyan világképeket dokumentálnak, amelyekről vagy nem tudtunk ideáig, vagy csak nagyon fekete-fehér, elnagyolt elképzeléseink voltak róluk. Új hangokat, új nézőpontokat hozhatnak be, és így hozzájárulnak az adott korszak jobb megismeréséhez.

hvg.hu: Ehhez valóban a tinédzserek írásai adják a legjobb alapanyagot?

K. G.: A kamasznapló rendkívüli eset, ilyenkor ugyanis az adott fiatal nemcsak a saját világképét, hanem a környezetének a társadalmi képzetét is dokumentálja. A tinik naplójából az is kiderül, hogy mit szól apa vagy anya egy bizonyos dologhoz, a család értékrendje, politikai, nemzeti identitása is feltárható.

hvg.hu: A médián keresztül próbált rátalálni ezekre a szövegekre. A könyvben 20 naplót dolgozott fel, ebből 10 úgy került önhöz, hogy az egykori, még élő naplóírók vagy azoknak a leszármazottjai válaszoltak a feladott újsághirdetéseire.

K. G.: Nyugaton nagyobb hagyománya van az egodokumentumok gyűjtésének, ott kialakult egy olyan levéltári struktúra, amelyben az állami intézmények mellett döntően civil szervezetek megpróbálják összegyűjteni a hétköznapi emberek naplóit, írásait. Hollandiában, Németországban, Franciaországban és Ausztriában is kutathatóvá teszik ezeket a dokumentumokat. Magyarországon viszont a közgyűjteményekben – a Budapest Főváros Levéltárában, az Országos Széchényi Könyvtárban vagy a Magyar Nemzeti Levéltárban – csak néhány anyag található a magánemberek hagyatékából, ezért kellett újsághirdetéseket is feladnom. Találkoztam egy volt középiskolai osztálytársammal, ő adta az ötletet, hogy próbáljak meg a médián keresztül eljutni az idős emberekhez, akik esetleg szívesen megmutatnák nekem a naplóikat.

Kunt Gergely
©

hvg.hu: Összesen hány került a birtokába?

K. G.: Nagyjából 200 darab naplófüzetem van jelenleg, mindez 40-50 emberhez köthető. Folytatni kell ezeknek a gyűjtését, mert gyakorlatilag ez az egyetlen mód, hogy a naplók megmaradjanak az utókornak. Azt tapasztalom, hogy elsőként a levelezést dobják ki a tulajdonosok vagy az örökösök, aztán a fotókat. A naplóknak még van talán egy olyan nimbuszuk, hogy azokat megőrzik, de már az is előfordult, hogy valaki a lomtalanítás közepette hívott fel, hogy talált egy naplót, menjek érte. Az sem a legjobb megoldás, ha elviszik a naplókat az antikváriumokba, mert ott úgy felviszik azoknak az árát, hogy aztán a levéltárak nem tudják felvásárolni, és így nem lesznek kutathatók.

hvg.hu: A naplók féltve őrzött titkokat, a legszemélyesebb dolgainkat rejthetik. Azt gondolnám, hogy az emberek nem szívesen adják oda egy idegennek ezeket a füzeteket.

K. G.: Igen, ez nehéz ügy, mert én vagy a kéziratra vagy annak a másolatára igényt tartok. Előfordult, hogy először felajánlották nekem a naplót, aztán később visszakoztak. Olyan is volt, hogy kikötötték: bizonyos részeket, például a házas életre vonatkozó lapokat nem olvashatom el. Ezek az esetek azonban ritkák, általában inkább megbíznak bennem, az idős emberek zöme szívesen adja oda a naplóit. Attól félnek, hogy ha ők meghalnak, akkor a gyerekeik, unokáik egyszerűen ki fogják dobni a füzeteket.

A napló sok esetben az ő egyetlen életnyomuk.

hvg.hu: Gyakran a feleségével együtt utazott vidékre, hogy a naplók nyomába eredjen. Hogy nézett ki egy-egy ilyen expedíció?

K. G.: Nagyjából tíz éve gyűjtöm a naplókat, és voltak érdekes esetek. A feleségemmel általában tömegközlekedéssel utaztunk Miskolcról az ország különböző szegleteibe, volt, hogy Magyarország másik végén, Fertődön gyűjtöttünk naplót, máskor Badacsonytördemicen egy olyan présházba kellett eljutnunk, amely még a GPS-en sem volt rajta.

Aztán egyszer az Országos Széchényi Könyvtárban egy 1900-ban született pincér visszaemlékezését találtam meg, amelyben azt írta, hogy a fia 1956-ban Svájcba emigrált. Megkerestem hát a fiát, és öt-hat évvel ezelőtt meg is találtam Luzernben. Írtam neki levelet, és válaszolt. Azt mondta, hogy nagyon régen vágyik már arra, hogy az apjával foglalkozzon valaki, úgyhogy kihívott magához a luzerni panellakásába öt napra. Egy bőröndnyi anyagot mutatott meg nekem. Az egész életében pincérként dolgozó édesapja egykoron mindent összekészített; a naplói, levelei, a negyvenes években kiállított lakcímbejelentője, minden benne volt a ládában. Lemásoltam az egész anyagot. A fia megígérte, hogy rám fogja hagyni a dokumentumokat, ha egyszer meghal. Ezt követően évente telefonon tartottuk a kapcsolatot, majd egyszer csak nem vette fel a kagylót. Kiderült, hogy meghalt rákban. A ládát végül valóban rám ruházta.

Akár naplóíró is lehetne. Fotó 1942-ből.
©

hvg.hu: Mi a könyv, a Kamasztükrök legnagyobb tanulsága?

K. G.: Hogy jöttek-mentek a különféle politikai rendszerek – legyen szó a Horthy-korszakról vagy a kommunizmusról –, de ezek a változások alapjaiban nem befolyásolták az emberek világképét. A naplókból azt szűrtem le, hogy a családok búvópatakként át tudták menteni a saját nemzeti vagy vallási identitásaikat a politikai rendszereken. A naplóírót egyént az oktatás sem befolyásolta abban, hogy milyen képzetek szerint igazodjon el a társadalomban, ebben szinte csak a családi szocializáció játszott fontos szerepet.

A családi aranykormítoszoknak pontosan ebben rejlik a jelentősége. Az aranykormítoszok azokról a múltbeli periódusokról szólnak, amikor egy adott közösség tagjai még jól éltek. Ezek a mítoszok akkor is tovább élnek, ha a társadalom már megváltozott. Például az úri viselkedésmintákat ugyanúgy továbbörökítették a deklasszált, kitelepített családok a kommunizmus idején, holott már rég nem tartoztak az „úri” réteghez. Ők viszont úgy tekintettek önmagukra, mint akik abban térnek el a hasonlóan szegény emberektől, hogy úri módon viselkednek. Nem úgy esznek, nem úgy isznak, vagy éppen nem úgy gondolkodnak, mint a másik szegény.

Ennek az a következménye, hogy azok a történelmi periódusok, amelyekben mi jelenleg gondolkodunk, hogy volt Rákosi-korszak, Kádár-korszak, Horthy-korszak, mentalitástörténetileg nem értelmezhetők. Mint ahogy még ma is a Kádár-korszakban élünk, habár már rég nincs Kádár.

hvg.hu: Azért a revizionista politika elfogadtatásában igencsak nagy szerepe volt az oktatásnak. Az iskolák a visszacsatolt területekre az irredentizmus jegyében szerveztek osztálykirándulásokat, és a naplókból kiderül, hogy ez a gyerekekre is elég erősen hatott.

K. G.: Az irredenta kultusz építése kétségkívül rendkívül hatásos dolog volt az iskolákban és az élet számos más területén is, de nyilván azért, mert a hatalom olyan politikai diskurzust hozott létre, amihez a többségnek volt valamilyen kötődése. A revizionizmus tekintetében nagy volt a nemzeti egység, a keresztények és a zsidók egyaránt támogatták és jogosnak vélték. Hasonlóan, nemzeti konszenzus létezett a kormányzó személyét illetően.

Azt látom a naplókból, hogy Horthynak túlnyomórészt hihetetlen tekintélye volt a keresztények és a zsidók körében is.

A zsidók az utolsó pillanatig abban bíztak, hogy mivel ők asszimilálódtak, és zsidó vallásúak ugyan, de magyarok, őket meg fogja menteni a kormányzó. Épp ezért nincsenek tömeges ellenállások a zsidótörvényekkel, deportálásokkal szemben sem, mert a zsidók többsége törvénytisztelő, magyar állampolgárként tekintett magára, aki betartja a jogszabályokat még akkor is, ha az rá nézve rendkívül hátrányos.

Kunt Gergely
©

hvg.hu: Ez a megosztott gondolkodásmód, a zsidó-keresztény megkülönböztetés nagyon erősen jelen van a naplókban is.

K. G.: Valóban, de nem a náci fajelméleti alapon. Az eltérőként való elképzelésnek különféle szintjei voltak. Az egyik az a magyar társadalomra nézve is általános elképzelés, hogy a keresztények nemcsak vallási alapon különböztették meg a zsidókat, hanem nem tekintettek rájuk magyarként. A magyarokra és a zsidókra két, egymást kölcsönösen kizáró csoportként gondoltak. Az antiszemitizmusnak ez már korábban, a 19. században is egy bevett toposza volt.

hvg.hu: Pedig a kamaszok lennének azok, akik talán még a leginkább nyitottak a másság elfogadására. Nem talált példát a két csoport közötti közeledésre a naplókban?

K. G.: Azt fontos látni, hogy az antiszemitizmus nagyon sokszínű volt, az egyes emberek a helyzettől és saját érzékenységüktől függően konstruáltak antiszemita elképzeléseket. A keresztények mindig úgy tekintettek a zsidókra, mint akik minden esetben gazdagok. Ez oda vezetett, hogy támogatták a zsidóknak a háttérbe szorítását, kifosztását, jogfosztását, száműzetését, mert a bipoláris társadalomképük alapján azt gondolták, hogy ezek az intézkedések végre igazságot szolgáltatnak.

Ennek a marginalizálásnak azonban volt egy határa, és a naplókból látható, hogy ez a határ a másik ember megölése. Ez főként a keresztény pesti naplóírók esetében érhető tetten, mert ők közvetlen közelről tapasztalták meg a nyilas terrort, és amíg az tartott, arra a néhány hónapra megváltozott a mentalitásuk. Túl tudtak lépni a saját antiszemita világképükön, mert a zsidók meggyilkolása ebbe már nem fért bele. Ehhez persze az is hozzátartozik, hogy úgy érezték: a nyilasok őket magukat is veszélyeztetik. Ahogy megjelentek azonban a szovjetek, visszaállt a klasszikus antiszemita, bipoláris világképük, a zsidók azonnal a kommunisták ügynökei lettek a szemükben.

Szálasit éltető felirat nyilaskereszttel Szegedről, 1943-ból.
©

hvg.hu: Az egyik naplóíró, a cselédlány Tóth Márta szimpatizált a nyilasokkal, később viszont a kommunista eszmékkel is azonosulni tudott. Mivel magyarázható ez a radikális átmenet?

K. G.: Tóth Márta, ez a római katolikus családból származó lány a saját sorsának és pozíciójának javulását várta mindkét rendszertől. Nem arról van szó, hogy a Tóth Mártához hasonló naplóíró keresztény fiatalok feladtak elveket, amikor a kisnyilasokból tömegesen kommunisták lettek, ők ezt nem így élték meg. Bennük vélhetően nem tudatosult, hogy a fasizmus az ilyen, a kommunizmus meg amolyan. Ezek az elvont kategóriák, amiket mi konstruálunk, nem így, nem vegytisztán élnek a fejekben.

Egyébként a naplóírók közül Tóth Márta volt az egyetlen, aki a Horthy-korszakot kritizálta, cselédként a társadalom tagoltságát is ő érezte át a legjobban.

hvg.hu: Milyen naplók hiányoznak még a gyűjteményéből?

K. G.: Folyamatosan gyűjtök, mindenkire kíváncsi vagyok, politikai nézettől függetlenül, hiszen az a cél, hogy minél több nézőpontot hasonlítsak össze. Egy, a hagyományokat szigorúan megtartó zsidó fiatal világképe igazán hiányzik a könyvből, akárcsak a tényleges nyilasé, aki ki tudja, milyen gazságokat követett el Budapesten.

Kunt Gergely
©

hvg.hu: Lát arra esélyt, hogy egyszer valaki a múltjának egy ennyire sötét szegletét a naplója átadásával felvállalja?

K. G.: Van rá esély. Egyszer felhívott egy nő és közölte, hogy látogassam meg, mert az édesanyja, aki azóta meghalt, rám akarta hagyni a naplóját. Találkozásunkkor a nő hangsúlyozta: nehogy azt gondoljam, hogy ők nyilasok. A naplóból aztán kiderült, hogy ezt azért mondta, mert az ő édesanyjának, tehát a naplóíró nőnek a testvére kint él Nyugaton, ’56-os menekült, és a nyilasok egyik fő helyi hangadója volt.

A naplóból kiderül az is, hogy a naplóíró oly módon próbálta megmenteni a korábban a nyilasok közé állt testvérét, hogy jelentkezett a frissen alakuló kommunista rendőrséghez gépírónőnek. Ezzel akarta bizonyítani, hogy a család tagjai jó kommunisták lesznek. Közvetlenül a háború után lett gépírónő, és a története már csak abból a szempontból is érdekes, hogy milyen egy nőnek a frissen verbuvált kommunista rendőrségnél elkezdeni dolgozni. Úgy látta, hogy sok kollégája épp akkoriban jött vissza a haláltáborokból, ez is érdekes meglátás. A naplóíró többször sugallja azt is, hogy azért vezeti a naplót, mert igazolni akarja a jövőbeli olvasónak: ő valójában nem kommunista, hanem hívő református, csak a testvére miatt cselekedett úgy, ahogy.

Ez az egyik oka, hogy minden naplóírót anonim módon kezeltem a könyvben. Igyekszem mindenkit és mindenkinek a múltját tiszteletben tartani és egyenrangúnak tekinteni, a 20. század különféle áldozati csoportjait nem kijátszani egymás ellen.


Így váltam történelemmé – naplók a múltból

Kunt Gergely birtokában még rengeteg feldolgozatlan, ám annál értékesebb napló van. Ezért a hvg.hu a szerzővel közösen úgy döntött, hogy a jövőben félévente bemutat egy-egy olyan, eddig nem publikált naplót, amelynek segítségével a 20. századi történelmünk bizonyos mozzanatait árnyalhatjuk, esetleg új megvilágításba helyezhetjük. A folytatásban Kunt Gergellyel a szovjetek által megerőszakolt nők naplóit helyezzük fókuszba, de a későbbiekben az interjúban korábban említett pincér és egy mentálisan sérült ember naplóját is bemutatjuk.

Ha a saját vagy a felmenője régi naplóját szívesen felajánlaná Kunt Gergelynek kutatási célra, a szerzőt a szerkesztőségünkön keresztül is elérheti. Írjon az [email protected] címre!

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!