Hamvay Péter
Hamvay Péter

A demokrácia 28. évében történt meg először, hogy levegyenek egy előadást a színről, csak mert egy pártlap munkáslevelezője azt túl buzisnak tartotta.

A Kádár-kor óta nem volt olyan, hogy egy színházi előadást vagy könyvet vagy kiállítást a pártközpont letiltott volna. Volt, hogy túlbuzgó nyaloncok, állásukért rettegő vidéki kultúrház-igazgatók meggondolták magukat, például egy-egy Alföldi Róbert-fellépés esetében, és persze működött majdnem mindenhol a láthatatlan és gyilkos öncenzúra. De az, hogy az Operaház (részben) levegyen egy előadást a színről, mert a pártlap tudatlan munkáslevelezője túl buzisnak tartotta – a Billy Elliot című musicalről van szó –, most, a demokrácia 28. évében történt meg először. Nem ettől dől össze persze a demokrácia maradéka, csak egészen pontosan mutatja, merre tartunk.

Az indokok épp olyan ócskán hamisak, mint a hatvanas években. Ókovács Szilveszter főigazgató, a kiváló kommunikátor, azt írta a stábnak szóló levelében, hogy a negatív sajtókampány miatt a „jegyértékesítés jelentősen visszaesett”, ezért kell levenni a darabot. Nehezen tudom elképzelni, hogy a botrány ne épp ellenkezőleg hatna a jegyeladásokra. Véletlenül pedig épp tudom, hogy tegnap, a dög meleg június végi hétköznapon, jó háromnegyed házzal ment a produkció.

A figyelmes újságolvasó már a választások után észrevehette, hogy a párt ökleként működő fake médiában, különösen a Magyar Időkben megszaporodtak azok az újságcikkek, melyek egyre ingerültebben tették szóvá, hogy a kulturális intézményekben még mindig szóhoz juthatnak balliberális művészek. Pedig, mint az egyik mikrofonállvány írta: „kellő önbizalommal kell és lehet vállalni a dominanciát, intézményesen, forrásokban, hogy az esélyek végre kiegyenlítődjenek ebben az országban.” Hasonlóan beszélt állítólag Orbán Viktor is Kötcsén.

A baj csak az, hogy négy fővárosi színház kivételével nyolc év alatt a teljes kulturális infrastruktúrát megszállta a Fidesz. Ők döntenek minden állami, önkormányzati támogatásról. A politikát természetesen nem érdekli, hogy mi történik az Operaházban, vagy a múzeumokban. Nyilván nem hiszik, mint a Kádár-kor korlátolt párttitkárai, hogy népnevelő funkciót kell betölteni a színpadnak, és tisztább pillanataiban tudják, hogy nincs olyan „jobboldali kultúra”, amivel el lehetne árasztani az összes színházat. Ahogy a szocializmusban is gyorsan lemondtak a „tsz-operettekről”.

Egyszerűen arról van szó, hogy a jelen kurzus számára életbevágó, hogy állandóan fenntartsa a hadiállapotot. Ezért kell harcolni a migránsok, Soros György, az Unió, a CEU, legújabban a hajléktalanok, vagy épp az „áruló” bírák ellen. A kultúrharc ennek a része. Ezért megy neki kormány az MTA kutatóintézeteinek, az Operaháznak, a múzeumoknak, még akkor is, ha részben az övéik vezetik. A belső ellenséggel való harc, szintén nem új keletű jelenség.

Könnyű azt a képet kialakítani a szavazóikban, hogy a fővárosi értelmiség az állam pénzén, ferde, öncélú és perverz játékait játssza, és legfőbb ideje, hogy az állam rendet tegyen. Hiszen a legtöbben önhibájukon kívül távol vannak ettől a világtól, s a kormány nem is tesz semmit, hogy ez változzék. Ez az értelme a Magyar Idők cikkének, ami

nem szégyellte melegpropagandának beállítani azt a Billy Elliot című darabot, ami pedig arról szól, hogy egy hátrányos helyzetű, szegény, bányász családból származó fiú is megvalósíthatja az álmait. 

Ez az értelme a Figyelő listázásának, mikor az Akadémia több ezer publikációiból úgy válogatott, mintha egy komplett kutatóközpont csak LMBTQ ügyeket kutatna.

És itt van a felelőssége azoknak, akik – akár a rendszer kegyéből, akár a saját jogon, akár a kettő keverékéből – az intézmények élére kerültek. 

Rudas Tamás az MTA Társadalomtudományi Intézetének főigazgatója, aki egyrészt nyílt levélben megvédte munkatársait, egy másik kevésbé nyílt, de nyilvánosságra került levében pedig felajánlotta főnökének, hogy a kutatók majd heti két napot a kormány igényei szerint kutatnak. 

Ókovács Szilveszter az Operaház főigazgatója pedig egy újságcikkben leiskolázta a munkáslevelezőt, egy másikban már magyarázkodott, végül pedig meghajolt.

Ha le akarják vadászni őket, úgyis levadásszák, ezek szerint már kiadták a tűzparancsot. Jobb volna állva meghalni, ha muszáj, kár önként a bárd alá hajtani a fejüket, elárulva a művészet és tudomány szabadságát.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!