hvg.hu: Nem sokat tudni arról, hogyan nőtt fel, mi sodorta tizenévesen a rock and roll felé. Hogy került be a 70-es évek végén kialakuló underground világába?

Menyhárt Jenő: Ez a zene nekem mindig ismerős nyelv volt. A gyerekszobámban harsányan tombolt a 60-as évek. Együtt nőttem fel ugyanis a nálam nyolc évvel idősebb bátyámmal, ő akkoriban gitározott. A szobánkban folyt a parti rendesen, üvöltött a magnó, feljártak hozzá barátok és barátnők. Így nekem lényegében az anyatejjel jött mindez. Gimnazista koromban inkább a jazz kezdett el érdekelni, aztán a 70-es évek végén jött a punk-korszak, amely mélyen megérintett. Akkoriban nem nagyon lehetett Magyarországon hozzáférni ilyen információkhoz és kiadványokhoz, de azért külföldről be-bekerültek lemezek. Így találkoztam ezekkel a zenékkel. 18-19 éves koromban David Bowie-nál, Lou Reednél és számos punk zenekarnál úgy éreztem, hogy a nevemben is szóltak. Rátaláltam magamra a zenéjükben és megnyilvánulásaikban. A punk műfaja pedig nem követelt komoly hangszertudást, így a rock and roll kezdeti időszakához hasonlóan megnyitotta bárki számára a zenélés lehetőségét. Azok számára is, mint én, akik nem voltak nagyon jó zenészek, de ezen a nyelven tudtak és akartak kommunikálni.

Reviczky Zsolt

hvg.hu: Utólag meglepő módon, szinte a klasszikus punk korszakkal egy időben Magyarországon is feltűnt egy ilyen zenekar, a Spions. Látta őket koncertezni?

M. J.: Igen, eljutottam Spions-koncertre, és ott a saját szememmel láthattam és a saját fülemmel hallhattam, hogy lehet ezen a zenei  nyelven egészen komplex dolgokat intenzíven kommunikálni. El is kezdtünk ilyenekkel próbálkozni, akkoriban még csak a magunk számára.

hvg.hu: Ebből lett egy idő után az URH. Addig nem hallott, erősen provokatív és társadalomkritikus szövegekkel jelentkezett, kazettán az egész országban ezt hallgatták az egyetemisták, gimnazisták. Még a New Musical Express újságírója is beszámolt róla. Tisztában voltak azzal, hogy kevesebb, mint egy év alatt rocktörténelmet írtak?

M. J.: Minden nagyon gyorsan történt, de az világosan érződött, hogy a dolgok mozgásban vannak, a levegő vibrál, valami történik. Az első koncertünkön lényegében a barátaink és ismerőseink voltak, a második bulin megtelt a Kassák klub, a harmadikra, az ezerfős Bercsényi klubba pedig már nem fértek be az emberek, hatszázan rekedtek kint az utcán. Úgy, hogy ebben az időben csak arra nyílt lehetőség, hogy a hírünk szájról szájra terjedjen, mivel semmilyen média nem számolt be sem a létezésünkről sem pedig a tevékenységünkről. Nem sokkal ezután elkezdtek megjelenni hasonló zenekarok, hirtelen az egész egyfajta mozgalommá kerekedett.

hvg.hu: Az akkor alternatív rocknak nevezett műfaj médiuma – egyébként pont, mint a szintén akkor felívelő mulatós zenéé – a magnókazetta volt. Az egész országban terjedtek, sokszor megnyúlt szalagokon, rossz minőségben a felvételek. Ezek honnan eredtek? Önök készítették vagy a rajongók?

M. J.: A legtöbb felvételt a közönség soraiból készítették kézi kazettás magnóval, és ezeket másolgatták aztán tovább. Az első stúdiófelvételünk (mai szemmel persze vicces: összesen négy sávra dolgoztunk, mint a 60-as évek elején a Beatles) 1982-ben, már az Európa Kiadóval készült. Amikor Müller Péter kivált a zenekarból, és átment a Kontroll Csoportba, akkor mi, akik maradtunk (Menyhárt Jenő, Kiss László, Salamon András illetve az ekkor csatlakozó Dénes József gitáros – a szerk.) létrehoztuk az Európa Kiadót.

Reviczky Zsolt

hvg.hu: Az URH, az Európa Kiadó és a többi alternatív zenekar az akkori hatalomnak eléggé szúrhatta a szemét. Még ha nem is elsősorban konkrét rendszerellenes szövegeik voltak, az mindenképp gyanús lehetett, hogy rendszeren kívül vannak és tömegeket vonzanak. Emlékszik valamilyen hatalmi atrocitásra önnel szemben?

M. J.: Igen, természetesen emlékszem ilyenekre. Ezek azonban érezhetően korlátozottabbak voltak azoknál a rendőri eljárásoknál, amelyek néhány évvel korábban, hasonló esetekben történtek, mondjuk éppen a már korábban említett Spions esetében, akiket lényegében hatóságilag elüldöztek az országból. Ezt akkor nem láttuk tisztán, de így utólag már tudjuk, hogy a 70-es évek végén elkezdett az ország nagyobb összegeket kölcsönkérni nyugatról, és ennek voltak olyan feltételei, hogy bizonyos emberi jogi helyzetnek jobban meg kellett felelni. Egy új játszma kezdődött. Ezzel együtt a rendőrség többször megjelent az életemben, de többnyire olyan módokon, amiből valahogy ki lehetett jönni.

A velünk szembeni hatósági stratégiák elsősorban arra épültek, hogy ránk ijesszenek és marginalizáljanak minket, minél inkább szűkíteni próbálták a lehetőségeinket és a játékterünket.

Arra viszont nem feltétlenül voltak felkészülve, hogy eljött a másolható kazetták kora, és így erőfeszítéseik ellenére sokfelé eljutottak ezek a zenék. Abban az időben főleg egyetemeken játszottunk, egyrészt mert az egyetemisták voltak a legfogékonyabbak a dalainkra, másrészt pedig a felsőoktatási intézmények valamivel nagyobb autonómiát élveztek akkoriban a művelődési házaknál. A 80-as évek közepén valamelyest enyhülni látszott a helyzet, aminek az okai a kezdetekben számunkra nem látszottak világosan. Egy nap azonban maga a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat kezdeményezett velünk tárgyalásokat, Erdős Péter személyében, ez pedig mindenképpen más időket vetített előre.

hvg.hu: Ő ajánlotta fel, hogy kiad az állami hanglemezgyár egy Európa Kiadó lemezt?

M. J.: Igen, de akkor nem látszott világosan, hogy mi is akar ez lenni a részükről. Én persze csapdát sejtettem a dolog mögött. Olyan tárgyalási feltételekkel készültem azonban, hogy ne nagyon tudjak rosszul kijönni a dologból. Valószínűnek tartottam, hogy a feltételeimet nem fogadják majd el, de meglepő módon elfogadták! Ennek eredményeként végül akkori viszonylatban meglehetősen jó körülmények között csinálhattuk meg a Popzene című lemezünket. Nem akartam teret adni annak, hogy próbáljanak kompromisszumokra kényszeríteni, beadtam az egész anyagot azzal a kitétellel, hogy részleteiben nem vitatható, vagy így kell, vagy nem lesz semmi az egészből.

Az lett a vége, hogy elfogadták úgy, ahogy beadtam.

hvg.hu: A Bizottság készíthetett először lemezt ebből a szcénából, az Európa Kiadó volt a második. Nem félt, hogy a rajongók rossz szemmel fogják nézni, hogy a zenekar „befekszik” az állami rendszerbe?

M. J.: Egy zenekarvezetőre, aki a lényegi döntéseket hozza a történetben, gyakran nehezedik kívülről mindenféle nyomás a politikai vagy a kulturális intézményrendszer felől, vagy a nézők egy részétől, esetleg egyes zenekari tagoktól. Ezeket meg kell tanulnia kezelni. Ha megijed és elkezd biztonsági köröket futni, az hosszú távon nem fogja szolgálni a művészetét. Én ennek szellemében tevékenykedtem és tekintettem a nézők különböző reakcióira is. Erre az időszakra ráadásul már jóval tapasztaltabb is lettem ilyen vonatkozásban, mivel addigra néhány dolgon túl voltam. Kezdetben, amikor az URH-ból Európa Kiadó lett, akkor az első koncerteken sokan azt kiabálták, hogy „URH, URH”. Aztán megszokták, megszerették az Európa Kiadót, de amikor 1983-ban bevettem Másik Jánost, jó páran árulásnak tartották, mert ő profi zenész volt, és ez az elkurvulást jelentette számukra. Aztán egy darabig ment egy háborgás, hogy miért nem lehet lemezünk. Amikor lett, akkor meg azon, hogy de miért adtuk ki. Ezt a kiadványt a későbbiekben aztán elkezdte valamiféle mítosz övezni. Azt kell mondjam, minden változtatásnak volt egy küzdelmes vonatkozása is. Azzal együtt azonban, hogy az Európa Kiadót a mindig egy korábbi állapothoz ragaszkodó kritikusai folyamatosan bírálták, a koncertjeinkre egyre többen jártak. A dolgok jó mederben folytak tehát.

Reviczky Zsolt

hvg.hu: Ezért alakult az is, hogy az Európa Kiadó periodikusan működik? Egy darabig aktív, aztán jön egy tetszhalott állapot, majd megint beindul.

M. J.: Már fiatalon is láttam, hogy mivel Magyarország egyrészt kicsi, másrészt szellemében olyan, amilyen, nehéz lesz kikerülni, hogy az ember abban a helyzetben találja magát, hogy lényegében ugyanazokat a köröket futja, pedig még alig kezdte el az egészet. Ezt úgy művészileg, mint emberileg nem volt könnyű megoldani és nem is nagyon láttam magam előtt inspiráló példákat erre. Tágítani próbáltam a világomat mindenféle vonatkozásban, így nem akartam bezárni magamat abba sem, hogy egy hagyományos popzenekar keretei között kelljen folytatnom a zenei tevékenységemet. Olyan működési formákkal kísérleteztem, amelyet a külső körülményekkel és a bevett formulákkal szemben a saját alkotói ötletei és energiái irányítanak.

Ennek egy része volt az is, hogy periodikusan tevékenykedtünk, többek között azért is, mert közben más dolgokat is csináltunk. Engem egy csomó dolog érdekelt és érdekel, a rock and rollba is úgy keveredtem bele, hogy az is érdekelt. Nem akartam és nem is igen tudtam volna ebből megélni, sokáig marginalizáltak minket, gázsi nemigen volt, lemezünk nem lehetett, úgyhogy dolgoznom kellett a zene mellett, amit nem is bántam. Eleve az volt a szándékom, hogy anyagilag ne függjek a művészeti tevékenységemtől, mivel el akartam kerülni azokat a külső és belső kompromisszumokat, amelyek általában ezzel járnak.

hvg.hu: Mit dolgozott?

M. J.: Sok mindent. Egy ideig elsősorban filmekben voltak különféle munkáim. Később angolt tanítottam és újságoknak fordítottam, de dolgoztam idegenvezetőként is.

hvg.hu: Tartott ez egészen 1994-ig, amikor egy hirtelen lépéssel itt hagyta az országot, és kiment Amerikába. Ott mit csinált?

M.J.: 35 éves voltam, amikor kimentem, már nem voltam fiatal. Egy olyan dolgot hagytam itt, ami akkor éppen ereje teljében volt, az Európa Kiadónak nagyon jó periódusa volt, sokan jártak a koncertjeinkre, megnyíltak a médialehetőségek, lemezeket adhattunk ki. Úgy éreztem, hogy amit meg lehetett csinálni egy ilyen zenekarral, az nagyjából meg is volt. És ilyen idős korában az ember elgondolkodik, mit csináljon az élete második részével. Amerikában, bizonyos értelemben elölről kellett kezdenem dolgokat, nem nagyon ismertem az országot és az ottani kultúrát, ráadásul eleinte nem is beszéltem elég jól angolul. Mindenféléket csináltam, voltam szobafestő, sofőr, később dolgoztam stúdióknak, környezetvédő szervezeteknek és egy ideig volt ott is zenekarom. Különböző élethelyzetekbe keveredtem. És tíz év ripsz-ropsz el is ment. 2004-ben elkezdtem gyakrabban Magyarországra járni, 2009-ben jöttem vissza tartósan.

Reviczky Zsolt

hvg.hu: 2004-ben Magyarország Európai Unióba lépésének időpontjára állt össze az Európa Kiadó, és adott több koncertet. Furán hangzott akkor, hogy „Így vonulunk be a történelembe”, és a többi dal is megdöbbentőan aktuális volt, noha a legtöbbet akkor már 20-25 éve írta. Mi volt ennek az oka ön szerint?

M. J.: Az Európa Kiadó számokat nehéz lenne akár ilyen szempontból is megítélnem, mivel túl közel állok hozzájuk. Az azonban engem úgy általában véve egyáltalán nem lep meg, ha egy alkotás 30-50 év elteltével működik. Erre sok példa akad a világban. Vannak olyan művek, így persze dalok is, amelyek valahogy esszenciálisan ragadják meg az életet, és ezek évtizedekkel később sem vesztik érvényüket.

hvg.hu: 2009-ben viszont már egy új korszak jött el az ön és a zenekar életében is, amikor hazaköltözött.

M.J.: Az, hogy tartósan itt maradjak, nem volt egy előre eltervezett dolog, menet közben alakultak így a dolgok. Az agitátor címmel írtam egy könyvet, ennek a kiadására érkeztem eredetileg néhány hónapra. Sikerült elintéznem, hogy a Greenpeace-en belül, ahol akkor dolgoztam, az amerikai irodától áthelyezzenek a magyar irodába erre az időre. Mindkét projekt befejezése egyre csak húzódott, időközben pedig egy komolyabb baleset ért, amiből hosszan épültem fel. Ez alatt a magánéletem olyan fordulatokat vett, ami ahhoz vezetett, hogy egyszer csak itt folytatódott az életem. Mivel itt voltam, több idő jutott a zenekarra is. Elkezdtek új számok körvonalazódni, ehhez pedig meg kellett találnom azt a zenekart, ami aktuálisan az Európa Kiadó tud lenni az azt követő időszakban. 2013-ban kijött egy új lemezünk is, aztán rá három évre még egy.

hvg.hu: 2018-ban pedig megvált gyakorlatilag az egész zenekartól, és megint új társasággal játszik.

M. J.: Az Európa Kiadó felállása az idők során különböző okokból és különböző mértékben, de többször is változott. A változások mögött többnyire a megújulás és a továbblépés szándéka húzódott meg. Az új számok megszületése kapcsán 2013-ban elkezdtem keresni azt a felállást, amellyel leginkább megvalósíthatónak éreztem egy jelenkori Európa Kiadót. Ennek a folyamatnak a részeként hoztam egy nehéz döntést 2018-ban, ami a zenekar akkori felállásának alapos átalakításához vezetett.

hvg.hu: Ennek 2018-as EP-jén – ami a választások környékén jelent meg – volt egy elég kemény, politikai áthallásoktól sem mentes dal, a „Mindenki egyenlő”. Feléledt önben a forradalmár?

M. J.: A Mindenki egyenlő a világról, ha úgy tetszik, bizonyos emberi alapvetésekről szól. Valójában ennek a dalnak a kapcsán egyáltalán nem kellene, hogy bármiféle forradalmiságról beszéljünk, és 15-20 éve ez valószínűleg fel sem merült volna. Sokat elárul a jelenlegi történésekről, hogy manapság ilyesmi is szóba jön. Nyilván, ha éppen választás van Magyarországon, az adhat egy plusz töltetet, egy politikai jellegű aktualitást ennek a dalnak. Engem azonban mindig elsősorban a nagyobb egész, azaz a világ érdekelt, és annak kontextusában tekintettem az itteni történésekre is.

Reviczky Zsolt

hvg.hu: Az Európa Kiadó most a helyén van?

M. J.: Az Európa Kiadó azt hiszem, mindig a helyén volt és most is ott van. Azt azonban, hogy hol van ez a hely, nehéz meghatározni. Nem mainstream és nem alternatív zene és nem is egy hagyományos pop vagy rock történet. A zenekar attitűdje ilyen szempontból következetesen távolságtartó. Nem vált a részévé olyan dolgoknak, amelyeknek sosem akart a részévé válni. Egyszerűen Európa Kiadó, és ott van, ahol az Európa Kiadónak lennie kell.

hvg.hu: Eddigi pályáját elnézve, nem volt jellemző, hogy visszatekintő, születésnapi vagy életmű koncerteket tartott volna. Hogy jött az ötlet, hogy most a 60. szülinapjára egy ilyennel készül?

M. J.: Nem én találtam ki, hanem megkerestek, hogy legyen egy ilyen. Ez számomra egyrészt megtisztelő felkérésnek, másrészt jó lehetőségnek tűnt, hogy csináljunk egy egyedi koncertet olyan vendégekkel, akikkel korábban együtt zenéltem. Nagy várakozással nézek a koncert elébe, és szerintem ez jó kihívás a jelenlegi zenekarnak is. Az mindig ad egy külön izgalmat, ha az ember a megszokottól eltérő formátumban a megszokottól eltérő műsort játszik. Ami a vendégeket illeti, nagyon örülök, hogy sok év után újra együtt lépünk majd fel Kiss Lacival, aki ráadásul jómaga is néhány hete töltötte be a 60. születésnapját, így őt is mindenképpen megilleti majd egy tekintélyesebb rész az ünnepi hangulatból. Hasonlóképpen nagy örömmel nézek két régi kollégám és barátom, Müller Péter Sziámi és Víg Mihály vendégszereplése elé. Ők ott voltak a kezdeteknél és ott lesznek most is. Varga Orsit pedig nagyszerű lesz megint a billentyűk mögött tudni és persze érdeklődéssel várom, amit Hegyi Zoli és fiam, Menyhárt Leó hozzá fognak tenni az egészhez. A koncertet különben hangban és képben is felvesszük, remélem egy nap viszontlátható lesz majd a digitális térben.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: