HVG Extra Pszichológia: Összefoglalná tevékenységének egyik meghatározó elemében, a tehetségkutatásban eddig elért eredményeit?

Czeizel Endre: Orvos-genetikus vagyok, de történész akartam lenni. Mindig arra vágytam, hogy miután nyugdíjba megyek, a genetikai tudásomat a legnagyobb természeti kincs, az emberi tehetség megértésére használjam. 140 éve van Magyarországon gyógypedagógia, ami nagyon jó, hiszen segít a tanköteles korú gyerekek mintegy három százalékán, akik nem képesek teljesíteni az általános tanterv követelményeit. A kivételes tehetségűek aránya is körülbelül ekkora, de rájuk nem jut kellő figyelem, ezért sokan el is vesznek közülük; kutatásaim szerint tízből kilencen. De mi is a tehetség? Azt jelenti, hogy a gyerek adottságai az átlagosnál számottevően jobbak: azaz sokra viheti, benne van a lehetőség. Ám amit nem nagyon értenek a magyar emberek: a tehetség – jó szerencse, semmi más. Attól is függ, hogy mondjuk valaki a feleségével mikor szeretkezett. Ha öt perccel előbb vagy később, teljesen más gyerek születik, mint aki világra jött. Tudniillik minden ivarsejtben más-más DNS van, ezért különböznek egymástól a testvérek. A tehetség csak adottság, lehetőség, ígéret, a kérdés az, megvalósul-e. Ennek meghatározásánál három faktort szoktak megkülönböztetni: mentális képesség, kreativitás, motiváció. Amikor ebben elmélyedtem, rájöttem, hogy a mentális faktort így említeni: súlyos hiba. Én négy faktort határoznék meg, mivel az elsőt kettébontanám: általános értelmességre és speciális szellemi képességre. Az említett négy faktor mellett közrejátszik másik négy, környezeti tényező: milyen családba születik valaki, milyen iskolába jár, milyenek a kortársi hatások, milyen társadalomban nő föl. Vannak képességek, amiket nagyon könnyű meglátni. Bolyai Jánoska ötéves korában felkiáltott, amikor pityókát, azaz burgonyát hámozott: „Mama, én értem a szinusztételt!” Vagy: Neumann Jancsi hétéves korában feltalálta az integrálszámítást. Weöres Sanyika nagybetűkkel négyévesen már írt, verseket is. Csakhogy a társadalmilag legfontosabb küldetéseket, a pedagógusét, az orvosét vagy éppen a politikusét nemigen lehet tizenéves korban felismerni.

HVG Extra Pszichológia: Ön a fent vázolt talentumelméletet kiegészítette még egy tényezővel: a sorssal. Ez újítás volt.

Cz.E.: Rádöbbentem, hogy a talentum vizsgálatánál nem vették figyelembe a sorsot. Azt, hogy mi lett volna például, ha a 26 éves Petőfi nem esik el Segesvárnál. Vagy ha József Attila feleségül veszi Kozmutza Flórát. Attila borzasztóan szeretett volna gyerekeket. Ha ők megszületnek („Flóra, csináljunk gyereket, hadd vessen cigánykereket”), egész másképp alakult volna József Attila sorsa.

HVG Extra Pszichológia: Nem lehet, hogy ha elveszi Flórát, további mániás depressziós időszakaiban más problémákkal találja szembe magát, és azok miatt lesz elégedetlen vagy éppen azokba süpped bele?

Cz.E.: Nagyon jó a kérdés, mert a férj, Illyés Gyula is eléggé mániás depressziós volt. Csak mázlista, mert Kozmutza Flóra kivételes képességű pszichológus volt. Talán még József Attilát is egyensúlyban tartotta volna.

HVG Extra Pszichológia: Petőfi és József Attila nem alkotta-e meg korai haláláig azt, amire azt mondhatjuk, hogy nagy költők?

Cz.E.: Ebből a szempontból mindketten szerencsések voltak. Hiszen József Attila életműve kész remekmű, és Petőfi csak nyolc évig írt verseket, mégis ő lett a Petőfi Sándor.

HVG Extra Pszichológia: És ha nem esik el a szabadságharcban olyan fiatalon, ami emelte a nimbuszát, vajon ugyanarra a helyre került volna a költők sorában?

Cz.E.: Nem. Volt egy periódusa, 1844 szeptemberétől 1845 tavaszáig, ez a Felhők versciklus időszaka, amiben azt írja, hogy ő a leghitványabb ember a világon, s egyetlen vágya, hogy meghaljon. Olyan mély depressziója volt, amilyen ma már talán kórházi kezelést igényelne. Hogy mi lett volna vele a szabadságharc leverése után, ha megéri? Esetleg Juhász Gyula sorsára jut, és öngyilkos lesz. Költőgéniusz nem az lesz, akinek egészen kivételes a költői tehetsége. Szép verseket lehet írni, de az nem elég hozzá. Új idők új dalaival lehet az Olimposzra eljutni, ehhez új világot kell teremteni, ahogy Petőfi és József Attila is tette. Bennük mind a két adottság összejött: a kivételes költői tehetség és a szintén kivételes kreativitás. Annak a 16 magyar költőnek, akinek az élettörténetét feldolgoztam, az átlagos életkora az 50 évet sem érte el. Tudniillik az ihletettség láza, amely a kreativitással együtt jár, olyan szélsőséges kedéllyel párosul, amelyben tulajdonképpen elégnek. S nem véletlen, hogy majdnem minden nagy magyar költő ivott, a legtöbb dohányzott, Ady meg Kosztolányi a drogokat is kipróbálta. Az ihletettség lázában a mániás fázis annyira kifárasztotta őket, hogy jött a depressziós szakasz. Ők alkotói válságnak mondták. Ezt nagyon nehéz elviselni, azért kell inni, cigarettázni, esetleg öngyilkosnak is lenni.

Bányai György interjúja teljes terjedelmében a HVG Extra Pszichológia legfrissebb, augusztus 18-án megjelenő számában olvasható, mely a kreativitással, tehetséggel foglalkozik. Rendelje meg most, a magazin házhoz szállítása ingyenes.