szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A magyar női és férfi vízilabda-válogatott befejezte Brazíliában a Sao Paulo melletti edzőtáborozást, és visszatért Rio de Janeiróba. Baurun magyar címeres graffitivel búcsúztatták a pólósokat – tudósít a vlv.hu. Szombaton már a szerbekkel játszanak a magyarok.

A magyar válogatott szerdán fejezte be az edzőtáborzást a Sao Paulo melletti Baurun. Benedek Tibor szövetségi kapitány azt mondta: a magyar válogatott kifejezetten célzatosan szervezte úgy olimpiai programját, hogy az ötórás időeltolódás miatti akklimatizálódási időszakot ne az olimpiai faluban, hanem attól viszonylag csekély távolságban, de elkülönülten töltse.

A verseny hosszú, a vége felé már normális körülmények között is gondot okoz az összezártság, a monoton környezet. Ezt előzte meg a női és férfi válogatott a baurui edzőtáborzással – olvasható a vlv.hu-n.

Baurun jól érezték magukat a pólósok, a szállás rendben volt, a lányok még edzőmeccset is játszhattak a brazil válogatottal. A helyi sajtó nagy figyelmet szentelt a magyaroknak, az edzőtábornál pedig magyar címerrel ellátott graffitit készítettek nekik búcsúzóul a házigazdák, amit alá is írattak az európai vendégekkel.

Facebook/VLV

A válogatott már Rióban, az olimpia faluban van, a szobákat már korábban elfoglalták, még mielőtt Sao Paulóba repültek. Az első benyomásaik jók, Benedek Tibor szerint minden rendben van az ottani szállásukkal is.

Facebook/VLV

A magyar férfi vízilabda-válogatott szombaton a szerbekkel játszik nyitó mérkőzést. A szerb csapat kedden már „hallatott magáról”, igaz, nem feltétlenül sporttal kapcsolatos témában: 33 órás utazásuk meglehetősen fárasztóra sikeredett, ráadásul az út egy részét olyan fapados járattal tették meg, amelyen a jó erőben lévő fiúknak szűk helyre kellett bepréselniük a lábukat két ülés között.

Fapadoson szorongtak a Rióba utazó termetes szerb pólósok - fotó

Zsivko Gocics, a szerbek csapatkapitánya vízilabda-klasszikusnak nevezte a szerb–magyar meccseket riói sajtótájékoztatójukon. Azt mondta: ha nyernek a magyarok elleni szombati nyitó mérkőzésen, az nagy lökést adna csapatuknak, de ha kikapnak, az sem tragédia. Tudják, mit akarnak és hisznek abban, hogy el is érik – tette hozzá.

Az olimpia alatt lehet kétszeres apa Varga Dénes

Varga Dénesnek, a magyarok csapatkapitányának két okból fontos időszak a mostani: nemcsak az olimpiára koncentrál csapattársaival, második gyermeke is most születik majd, elképzelhető, hogy éppen az olimpia alatt.

Azt mondta: nagyon sajnálja, hogy nem tud ott lenni sem férjként, sem apaként a szülésnél, de reméli, hogy felesége szülei sokat segítenek majd.

MTI/AP/Darko Vojinovic

Attól a pillanattól kezdve, hogy a vízbe beugrok, csak a játékra koncentrálok” – válaszolta arra a kérdésre, hogy előfordulhat-e, hogy gyermeke születésének híre esetleg elvonja majd a figyelmét a játéktól.

Like-okkal is lehet buzdítani a fiúkat!
Facebook/VLV
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!