Van, hogy tragédia kell a változáshoz – az amerikai hokis halála elég lesz hozzá?
A sporttól nem idegenek a súlyos balesetek, tragédiák, és sokszor éppen ezek nyomán válnak biztonságosabbá az egyes sportágak.
Az egész sportvilágot megrázta a 29 éves amerikai jégkorongozó, Adam Johnson múlt szombati halála. A brit elitligában szereplő Notthingham Panthers csatárát az ellenfél Sheffield Steelers egyik hátvédje, Matt Petgrave nyakon találta a korcsolyája élével. Johnson, aki az ütközéstől elesett, azonnal erősen vérezni kezdett. Volt azonban még ereje talpra állni, és elindulni a kispad felé, miközben az egyik játékvezető, majd az egyik játékostársa támogatta.
Hamarosan aztán újra összeesett, és miközben a mérkőzést biztosító egészségügyi szakemberek igyekeztek ellátni, a csapattársai állták körül, amíg paravánokkal nem takarták el a helyszínt. A tragikus esetnek a Sheffield Arenában 8 ezer ember volt szemtanúja. Amerikai otthonában végignézte Johnson édesapja is, akinek a testvére, Kari Johnson így írta le a történteket: „A korcsolya átvágta Adam légcsövét és a fő nyaki ütőerét. A mentőautóban volt egy pillanat, amikor elvesztették, de sikerült újraéleszteni. A műtétet a kórházban azonban már nem tudta átvészelni. Egyszerűen nem sikerült elállítani a vérzést, túl sok vért veszített”.
Johnson, aki korábban megfordult az észak-amerikai profi hokiligában (NHL) szereplő Pittsburgh Penguinsben, három hónapja szerződött Angliába. Odaköltözött vele a menyasszonya is, akinek a közeljövőben tervezte megkérni a kezét.
Bár a meccsről felvétel készült, a Johnson halálához vezető ütközés pillanatai napokig csak a közösségi médiában terjedtek. A videón az látszik, hogy Johnson és egy csapattársa a kapu felé vezeti a korongot, az ellenfél két hátvédje tart velük. Az egyikük, Petgrave, egyszer csak felé mozdul, miközben keresztezi a másik támadó útját, majd magasra emeli a bal lábát, és a korcsolyája eltalálja a nyakát.
Bár a Panthers még a meccs napján közleményt adott ki, amelyben a történteket „bizarr balesetnek” nevezte, mind többen kezdtek arról írni, hogy Petgrave szándékosan okozott sérülést ellenfelének. És nem csak az átlagos internetezők: a Fox News műsorvezetője, Jesse Watters egyenesen úgy fogalmazott: amit a védő csinált, az „emberölésnek” néz ki. Vendége, a korábbi NHL-játékos, Sean Avery elhatárolódott a kijelentéstől, de hozzátette: Petgrave megmozdulása nem volt szokványos. „Nagyon unortodox mozdulatot mutatott be a srác? Úgy gondolom, hogy valamiféle kontaktot akart elérni? Abszolúte. Úgy gondolom, hogy azzal kelt fel reggel, hogy azt mondta, ma megöl valakit? Nem.”
Johnson csapattársai közül is többen védelmükbe vették Petgrave-et. Victor Björkung szerint „elképzelhetetlen”, amit az ellenfelük most átél. „Nem értem, hogyan tudnak egyesek így viselkedni, ez embertelen. Megírtam neki, hogy érzek ezzel az egésszel kapcsolatban, és hogy támogatom. A csapatunkból senki sem gondolja azt, hogy ez az ő hibája, épp ellenkezőleg. Egy nagy család vagyunk, kapcsolatba léphet velünk, ha szüksége van rá. Néhány méterre voltam csak az esettől, így, ha bárki átélte, milyen is volt, hát az én vagyok.”
Hogy Petgrave felelőssé tehető-e a tragédiáért, az a rendőrségi nyomozás során dől majd el, ami azonnal megkezdődött, amint a sérült játékost elvitték a mentők. A rendőrség közleménye szerint az eljárás, amely szakértők bevonásával zajlik, „eltart majd egy ideig”. A Newsweek és a The Athletic által megkérdezett sportjogászok szerint lehetséges, hogy a nyomozók elég bizonyítékot találnak majd ahhoz, hogy az ügyészség emberölés miatt vádat emeljen a hátvéd ellen, de igen kicsi az esélye.
Johnson családja – érthető módon – mindenre kiterjedő vizsgálatot szeretne. „Azt akarjuk, hogy tisztázzák az ügyet. Nem emeled fel a lábad és rúgsz meg valakit, vágod el a torkát” – mondta az elhunyt nagynénje.
Nem Adam Johnson az első jégkorongozó, aki ilyen körülmények között vesztette életét. Legutóbb tavaly történt hasonló tragédia, akkor egy középiskolás amerikai játékos, Teddy Balkin nyakát vágta el egy korcsolyapenge. Emlékezetes eset Richard Zedniké, akinek nyakát 2008-ban a saját csapattársa korcsolyája sértette fel. Ő végül felépült, de a szezon hátralévő részében már nem játszott. Egy 1995-ös svédországi eset – Bengt Akerblom halála – után ott kötelezővé tették a hokisok számára a nyakvédő használatát.
A nyakvédőnek többféle változata létezik. Van például olyan, amelyet tépőzárral lehet hozzáerősíteni a játékosok aláöltözetéhez, és az a célja, hogy ellenálljon az éles pengék okozta vágásoknak. Az elmúlt napokban jelentősen megnőtt iránta a kereslet, mivel egyre több sportági szervezet dönt a bevezetéséről. A Magyar Jégkorong Szövetség szakmai bizottsága is foglalkozik már a kérdéssel. Mint megkeresésünkre közölték, „jelenleg Magyarországon az összes utánpótlás bajnokságban kötelező a nyakvédő U21-ig, felette pedig opcionális, javasolt”. Később közleményt adott ki a Jégkorongozók Érdekvédelmi Szervezete is. Azt írták, az általuk képviselt sportolók véleményének meghallgatása után sürgetik, hogy az összes hazai bajnokságban, beleértve a felnőtt profi bajnokságokat is, vezessék be a nyakvédő használatát.
Az angol szövetség (EIHA) a minap úgy döntött, hogy az égisze alá tartozó meccseken a jövő év elejétől minden játékosnak kötelező lesz viselnie az eszközt, az elitligában viszont – vagyis ahol a tragédia is történt –, amelyet nem az EIHA felügyel, nem vezetik be.
Lassú víz
Johnson egykori klubjának, a Pittsburghnek az edzője úgy nyilatkozott, igyekeznek rábeszélni a játékosaikat arra, hogy viseljenek valamilyen védőeszközt az efféle sérüléseknek leginkább kitett testtájaikon, a nyakukon és a csuklójukon. Egyelőre azonban nem várható, hogy sokan megfogadják a tanácsot. Ugyanis amíg egyes országokban egy-egy súlyos sérüléssel járó vagy halálos kimenetelű baleset nyomán változtatnak a szabályokon, új biztonsági előírásokat vezetnek be vagy eszközök használatát teszik kötelezővé, a legnívósabb bajnokságban, az NHL-ben ez a folyamat csak nagyon lassan megy végbe.
Manapság már elképzelhetetlen, hogy a jégkorongozók például sisak nélkül lépjenek pályára, de a sorozat történetének első hat évtizedében a többségükre ez volt jellemző. Bár akadtak, akik már az 1930-as évektől viselték, a használata csak lassan terjedt. Volt, aki azért nem szerette, mert úgy érezte, hogy korlátozza a látását, mást az zavart, hogy beleizzad a feje vagy hogy elrontotta volna a gondosan ápolt frizuráját. No meg hát, a hoki – gondolták – nem kisasszonyok sportja.
Az NHL-es játékosok hozzáállása azután kezdett változni, hogy Bill Masterton, a Minnesota North Stars támadója meghalt, miután egy ütközést követően elvesztette az eszméletét, és a jégre zuhanva súlyos fejsérüléseket szenvedett. Az esete nyomán a liga szereplői hosszas vitába bonyolódtak a sisakviselésről, amit végül tizenegy évvel később tettek kötelezővé. 1979-1980-as szezontól kezdve tehát minden olyan játékosnak fel kellett tennie a sisakot, aki újonnan érkezett az NHL-be. A többiek, ha aláírtak egy nyilatkozatot, kivonhatták magukat ez alól. Közülük az utolsó Craig MacTavish volt, aki 1997-ben vonult vissza.
Ugyancsak lassan terjedt el a műanyag sisakrostély, amit állítása szerint egy meccs közben szemsérülést szenvedett játékos, Ken Clay „talált fel”. Miután meggyógyult, olyan sisakban tért vissza a jégre, amelynek az elejére plexit erősített, és évekig játszott azzal a fején. Hasonlót állít az 1973-ban az egyik szemére meccs közben megvakult Greg Neeld is: szerinte ő volt az első, aki az arcot is óvó sisakban hokizott, amelyet az édesapja készített neki. Legyen akármelyikük érdeme is, mostanra szinte az összes NHL-játékos ilyen fejvédőt használ.
Ami a nyakvédőt illeti, többen is azt gondolják róla, hogy nehezíti a mozgást, és akik nyitottak a viselésére, azoknak is meg kell találniuk a számukra megfelelőt. Ahhoz, hogy a jövőben az NHL is előírhassa az alkalmazását, a játékosok szakszervezetének hozzájárulása is szükséges.
Az amerikai jégkorong-szövetség – amely nem felettes szerve az NHL-nek – egyébként a javasolja az eszköz használatát, de megjegyzi: nincs elegendő adat arról, hogy hányszor segített már kivédeni veszélyes vágásokat. Ahogyan azt is jelzi, hogy kutatások szerint azoknak a játékosoknak a 27 százaléka, akiknek korcsolyapenge vágta meg a nyakát, viselt ilyen gallért.
Glória és a többiek
Az autóversenyzés különösen veszélyes üzem, nem véletlen, hogy folyamatosan dolgoznak a biztonságának növelésén. Különösen igaz ez a királykategóriára, a 72 éves múltra visszatekintő Formula–1-re.
A sorozatnak 32 olyan halottja van, aki a világbajnoki versenynapokon szerzett halálos sérüléseket. Egészen a nyolcvanas évek elejéig szinte minden évben meghalt legalább egy versenyző, azóta azonban mindössze három áldozatuk volt a nagydíjaknak: Roland Ratzenberger és Ayrton Senna 1994-ben, valamint a 2014-es japán futamon súlyos fejsérüléseket szenvedett Jules Bianchi. Az elmúlt időszak biztonsági fejlesztéseinek nagy része az ő tragédiájukra vezethető vissza. Az elmúlt harminc évben a sportág vezetése felülvizsgálta, átalakíttatta, kibővítette a bukótereket. A legveszélyesebb kanyarokban évek óta speciális falakat használnak, amelyek elnyelik a beléjük csapódó autók ütközési energiáját.
Kötelezővé tették az úgynevezett kopóblokkok (skid block) használatát (éppen Ratzenberger és Senna balesete miatt), aminek célja, hogy a csapatok egy bizonyos szintnél ne építhessék alacsonyabbra az autójukat. Minél közelebb van ugyanis a talajhoz az autó alja, annál nagyobb leszorítóerőt tud generálni, és annál gyorsabban tud haladni. Ez a megoldás tehát gyakorlatilag lassítja a kocsikat. A blokkoknak a verseny végéig meghatározott vastagságúnak kell maradniuk, különben a versenyzőt kizárják, ahogy tették a közelmúltban Lewis Hamiltonnal és Charles Leclerc-kel.
Bevezették a HANS-t (Head and Neck Support), amely a versenyzők fejét és nyakát rögzíti és védi a hirtelen erőhatásoktól, és kötelezővé tették a kettős kerékrögzítést és a glória használatát. E két utóbbi döntéshez hozzájárult az F2-ben versenyző Henry Surtees halálos balesete is, akit a 2009-es Brands Hatch-i futamon egy riválisa autójáról elszabadult kerék talált fejen.
A kerekeknél már korábban is kötelező volt olyan rendszert használni, amely visszatartotta a balesetben megsérült, rögzített állapotból kilazult vagy hibásan rögzített kereket is, ez azonban nem nyújtott megfelelő biztonságot.
A glória felszerelését azért tették kötelezővé, hogy megóvják a versenyzőket a száguldás közben esetleg nekik csapódó nagyobb tárgyaktól, törmelékektől. Bár a vizsgálatok szerint Bianchit nem óvta volna meg a halálos kimenetelű balesettől, többek életét megmentette. Például Romain Grosjeanét, aki a megjelenésekor hevesen kritizálta, ám miután a 2020-as Bahreini Nagydíjon az védte meg a fejét, amikor az autója beékelődött a pálya mellett futó acélkorlátba, úgy fogalmazott: „Ez a legnagyszerűbb dolog, amit valaha is bevezettünk az F1-ben”. És Csou Kuan-jü is tudna mesélni a hasznosságáról a tavalyi Brit Nagydíjon történt bukása után.
Valami elpattant
Az 1982-es római vívó-világbajnokság megmaradhatott volna pusztán amiatt a sportszeretők emlékeiben, hogy onnan a magyar válogatott két arany-, egy ezüst- és három bronzéremmel tért haza, de az eseményt egy ennél sokkal drámaibb történés miatt jóval gyakrabban emlegetik. Ott történt, hogy az ukrán születésű, a Szovjetunió tőrcsapatában versenyző Volodimir Szmirnov halálos sérülést szenvedett az NSZK válogatottját erősítő Matthias Behr elleni asszójában.
Novotny Zoltán néhány éve így írt a történtekről az Origón megjelent cikkében: „A páston két olimpiai bajnok csatázott. Matthias Behr, a Montrealban győztes német csapat tagja és Vlagyimir Szmirnov, a moszkvai egyéni győztes, mellesleg az előző évi világbajnok. Behr lerohanó támadást indított, hihetetlen lendülettel robogott végig a páston, hatalmas kiáltás, szemmel látható találat, fémes reccsenés, s a szovjet vívó hanyatt vágódott, és mozdulatlanul ott maradt a földön. A találatnál a német pengéje nemcsak megült, hanem hirtelen kettétört, a csonk pedig átszúrta a szovjet sisakját, éppen a szeménél. A csonk behatolt a szemüregbe és a koponyába.”
Szmirnovot a helyszínen ellátták – Kamuti Jenő közreműködésével –, majd kórházba vitték, ahol kilenc nappal később elhunyt. Behr pedig összeomlott.
Az ukrán sportoló halála nyomán jelentős biztonsági fejlesztéseket eszközöltek a vívók felszerelésén. A fejvédőnek ellen kell tudnia állni meghatározott mértékű erőhatásoknak, a nyakat takaró része kevlárból vagy más erős, szintetikus szálból kell, hogy készüljön, akárcsak a ruházat. A nőknek a kabátjuk alatt műanyag protektort is kötelező viselniük. A fegyverek pedig olyan acélötvözetből készülnek, amely jóval kevésbé törékeny, mint az, amely elvette Szmirnov életét.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
