A Samsung rájött, hogyan kell jó és szép órát csinálni – kipróbáltuk
A Samsung az elsők közt szállt be az okosórák gyártásába, de eddig csak nagyon szögletes vagy kissé csúnya darabokkal próbálkoztak. A Gear S2 körszámlapos, szoftveresen és kezelhetőségét tekintve is szokatlanul egyedi. Leteszteltük.
Két éve, 2013 őszén jelentette be első okosóráját a Samsung, a Galaxy Gear nem volt hatalmas siker, hanem csak hatalmas. Tavaly tavasszal újabb három karra való kütyüt engedtek a piacra , majd nyáron és ősszel is megjelentettek egy-egy okos karpántot vagy órát – hol androidos, hol tizenes, hol Android Wear rendszert futtató kivitelben. A dél-koreai gyártó eddig megjelent termékeinek volt egy közös vonása, mégpedig a négyszögletes kijelző. Ezzel a hagyománnyal először tesztünk főszereplője, a Gear S2 esetében szakítanak.
A Samsung Gear S2 háromféle változatban készül, melyek közül mi a bluetoothos alapmodellt próbáltuk ki. Tesztalanyunkban nincs 3G adatátvitel, de a kínálatban többek közt egy 3G-s, némileg nagyobb és nehezebb, illetve kicsit drágább variáns is található: ebben a modellben extra az integrált GPS-vevő, illetve a 20 százalékkal nagyobb kapacitású akkumulátor. Van még Gear S2 Classic névre hallgató kivitel is, mely azoknak készült, akik egy high-tech okosórától is elvárják a klasszikusan elegáns megjelenést: ez esetben az óralap pereme recézett kivitelű, csuklónkat pedig minőségi bőrszíj veszi körbe.
Kerek a világ
A Gear S elődmodellnél jelentősen kisebb és könnyebb lett az új Gear S2, ami a mindennapi használat során rengeteg előnnyel jár, hiszen nem egy bumfordi kialakítású mini számítógépet kell folyton a kezünkön viselni. A gyártó történetében most először kerek kialakítású érintőkijelző 1,2 colos átmérővel bír, vagyis meglepően kompakt, hiszen a legtöbb rivális az 1,3-1,4 colos méretre esküszik, az elődben pedig egy 2 colos display volt. A 360x360 pixeles felbontás makulátlan képminőséget biztosít, a Super AMOLED technológia pedig szokás szerint elképesztő kontrasztaránnyal bír. Automatikus fényerőállítási lehetőség nincs, a fényerőt mi magunk állíthatjuk egy 10-es skálán – cserébe viszont megkaptuk azt, hogy a 10-es értéknél még erős napsütésben sem okoz gondot a kijelző tartalmának leolvasása.
A karóra borítása teljes egészében minőségi anyagból, még pedig 316L sorozatú rozsdamentes acélból készült: a korrekt minőségi benyomást keltő kütyü abszolút szemrevalóra sikeredett, de talán mégsem annyira eye-candy, mint például a Huawei okosórája. Mindenképpen pozitívum, hogy hivatalos IP68-as minősítéssel büszkélkedik a Gear S2, vagyis teljesen vízálló kivitelű, illetve azért is jár a piros pont, hogy a szíj cserélhető. Az persze már más kérdés, hogy az egyedi rögzítési megoldás miatt csak a Samsung saját szíjai applikálhatók fel a készülékre, melyekből egyébként egy S-es és egy L-es példány is az alapcsomag részét képezi.
Tekerjünk rajta!
A Samsung eddigi messze legjobb ötlete okosóra fronton a Gear S2-n debütált tekerhető órakeret, vagy más néven lünetta, mely rendkívül sokat segít a mindennapi használat során. A menüben közlekedéshez nem kell mást tennünk, mint egyszerűen balra vagy jobbra csavarni egyet az órakereten, mely ilyenkor diszkrét, de határozott módon kattan egyet vagy többet, és közben a kijelzőn azonnal a kívánt funkcióhoz kerülünk. Zseniális megoldás ez, hiszen a lünetta tekergetése közben az ujjunkkal semmit sem takarunk ki az amúgy sem túl nagy kijelzőből. Akinek mégis a kitakarós megoldás esne kézre, annak a lehetőség továbbra is adott, az érintőkijelző simogatásával is navigálhatunk a menüben.
A körbe zárt élet egyszerű
A koreai fejlesztők nemcsak hardver-, hanem szoftverfronton is nagyon ráéreztek a köralakú világnézetre, hiszen például a felhasználói felület köralakú ikonjai egy nagyméretű köríven sorakoznak szépen egymás mellett. Alaphelyzetben értelemszerűen a pontos időt és az egyéb fontosabb adatokat jeleníti meg a kijelző, mely minden eddigi samsungos órapanelnél kiválóbb mozgásérzékelést kapott.
Az alapban sötét, vagyis maximálisan energiatakarékos kijelző csak akkor kapcsol be – de tapasztalataink szerint akkor 100 százalékos megbízhatósággal teszi – , ha egy kicsit megemeljük a csuklónkat, hogy leolvassuk a pontos időt. Ezenkívül fix órakijelzés is választható, ilyenkor egy minimalista órát jelenít meg a kütyü, de ez a folyamatosan bekapcsolt állapot értelemszerűen emeli a fogyasztást.
Az alapértelmezett órakijelzéstől egyet balra tekerve az aktuális értesítésekhez juthatunk, az ellenkező irányban pedig a menürendszer, illetve az alkalmazások érhetők el.
Az óra jobboldali részén két apró nyomógombra lehetünk figyelmesek, melyek közül a fenti "vissza" funkcióval bír, a lenti pedig egyrészt a ki-bekapcsolás mellett a kezdőlapra visz. A Gear S2 kezelhetősége gyerekjáték egyszerűségű, tapasztalatunk szerint elég néhány percet használni, és máris ráérzünk az óra minden csínjára-bínjára.
Értesítések, szövegelés, navigáció, zene
A Gear S2-n nem a széles körben használatos és igen masszív Google-integrációval bíró Android Wear fut, hanem a Samsung által mobil és tévé fronton is tolt Tizen. Ennek kapcsán előnyt jelent, hogy a hardvert és a szoftver is fejlesztő Samsung nagyon jól tudta optimalizálni a felhasználói élményt és a kütyü sebességét. Hátrány viszont, hogy Tizenre egyelőre még kevesebben fejlesztenek, mint Android Wearre: jelenleg kb. 1000 alkalmazás érhető rá el. Sok fontos funkció viszont már gyárilag be van építve.
Minden fontosabb történésről értesítést kapunk az órától, mely a bejövő hívásokat is jelzi, és amennyiben egy Bluetooth-fülest használunk, akár a hívást is fogadhatjuk a segítségével. Saját hangszóró nincs az S2 alapmodellben, de a 3G-s nagytesó ilyen földi jóval is fel van vértezve.
A beérkező üzeneteket is korrekt módon megjeleníti az okosóra, és a miniatűr virtuális billentyűzet a lehetőségekhez képest kényelmes adatbevitelt biztosít. De abban biztosak vagyunk, hogy a kicsit hosszabb szövegek begépeléséért nem csak mi nyúltunk a mobilunkhoz…
A Bloomberg és a CNN a körkijelzőre optimalizált tartalmakkal szór meg bennünket, a Nokia-eredetű Here alkalmazás révén pedig navigációs funkciókat is elérhetünk, melyek a telefonunk GPS-vevőjét használják. A zenelejátszó révén mind a magán az okosórán, mind pedig az okostelefonunkon tárolt muzsikákhoz hozzáférhetünk. És ha már óráról van szó, akkor nem hagyták ki a klasszikusan órás funkciókat sem, ébresztőt, időzítőt és stoppert is kapunk.
Az óra belső oldaláról nem hiányozhat a mostanság oly népszerű pulzusmérő, mely szoros együttműködést folytat a Samsung saját fejlesztésű S Health alkalmazásával, de persze más által fejlesztett egészségügyi alkalmazásokkal is összebarátkoztatható.
Ha nem találjuk a mobilunkat, a telefonkereső szolgáltatással gyorsan rálelhetünk, illetve a keresés a másik irányban is működik, vagyis az órát is megkereshetjük a korábban párosított telefonunk segítségével.
Elő a mobillal!
Bár magán az okosórán is rengeteg beállítás elvégezhető, az igazán kényelmes személyre szabhatóságról a telefonunkra telepített támogató alkalmazás gondoskodik. Ennek segítségével egyszerűen kiválasztható a számunkra legjobban tetsző óraszámlap, kiválasztható, hogy pontosan mely alkalmazásoktól szeretnénk értesítést fogadni az órán, illetve ebben az alkalmazásban küldhetünk át zenéket és fotókat a mobilról az órára.
Fontos, hogy a Gear S2-ben nemcsak Bluetooth, hanem wifi is van, vagyis a kütyü adott esetben a mobilunk nélkül is fel tud csatlakozni a netre: a Samsung-fiókunkon keresztül távoli kapcsolat hozható létre, és bármikor rákereshetünk az órára, melyet zárolhatunk is, illetve lopásgyanú esetén távolról törölhetjük a tartalmát.
Jó hír, hogy mindehhez nem feltétlenül van szükség Samsung-féle telefonra: Gear menedzser alkalmazás minden olyan mobillal kompatibilis, melyen Android 4.4+ operációs rendszer fut, illetve amelyben legalább 1,5 GB RAM található.
Belsőségek
A Gear S2-ben egy kétmagos 1 GHz-es Exynos processzor és 512 MB RAM mellett 4 GB flashmemóriát kapunk. A Samsung ezenkívül NFC-ről is gondoskodott, melynek révén a Samsung Pay fizetőrendszer is használható lenne, ha hazánkban működne ez a szolgáltatás.
A 250 mAh kapacitású akkumulátor tapasztalatunk szerint átlagosnak mondható használat mellett simán hozza a 2 napos üzemidőt. Ha nagy a gond, érdemes bekapcsolni az energiatakarékos módot, mely szürkeskálás képmegjelenítéssel, szűkített szolgáltatási körrel, kikapcsolt wifivel és óvatosabb processzorhasználattal spórol. A töltőt is sikerült elegánsan kiviteleznie a gyártónak: a vezeték nélküli apró töltőállvány mágnessel vonzza magához a karórát.
Verdikt
Megannyi nem túl sikeres kitérőt követően úgy tűnik, hogy a Samsung most végre révbe ért okosóra fronton: a Gear S2 ideális méretben, korrekt minőségben és egyszerű kezelhetőséggel próbál egy 100-120 ezer forintot felemésztő pénztárca-nyitogatásra ösztönözni. Véleményünk szerint aki nagyjából ilyen összegben gondolkodik okosórán, annak érdemes figyelembe vennie ezt a modellt is, melynek tekerhető kerete és szoftvere remekül sikerült. Abban pedig egyelőre csak bízhatnak az óra vásárlói, hogy a Tizen platformon a közeljövőben szépen lassan felpezsdül az élet.
A többi tesztünket itt találja. Ha rendszeresen szeretne értesülni róluk, lájkolja a HVG Tech rovatának facebookos oldalát.