Seres László
Seres László
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A polgári ellenállás itt már nyílt fenyegetés: nem kívánjuk a fogyiknak, hogy ide jöjjenek, mert mi garantáljuk, hogy nem vagyunk jó szomszédok. A turisták már csak hab a tortán.

"Polgári ellenállás" – mire asszociálunk, ha ezt halljuk? Állami önkénnyel, immorális igazságtalanságokkal szembeni jogos önvédelemre? Civil engedetlenségre, adófizetés, sorozás megtagadasára, magasabb rendű, szuverén erkölcsi megfontolásból? Tévedés. Polgári ellenállás az, ha egy Bükk-béli kis község lakosai olyannyira nem bírják elviselni a fogyatékkal élők látványát, hogy szívesen eltekintenének a beköltözésüktől. A saját jól felfogott érdekükben, természetesen.

Szilvásvárad nem kér a fogyatékosokból, és a polgármesternek három problémája van az üggyel kapcsolatban: egyrészt "a hivatalt nem keresték meg a tervvel", másrészt "a községet megosztotta a hír", végül "nehéz kezelni azt a polgári ellenállást, ami kialakult". Nincs mit tenni, az alulinformált, a megosztottságot természeti adottságként felfogó, a "polgári ellenállás" előtt kapituláló polgármester nem tehet semmiről, és mivel a csúnya külső körülmények kész helyzetet teremtettek, ő nem fog ellenállni az ellenállásnak.

A fogyatékosok magukra maradtak. Hogyan lesz így valamelyikükből miniszterelnök?

Ők egyébként ugyanazok a teljesen ártalmatlan, csak éppen sérült emberek, akik egy uniós pénzekből megvalósuló ún. kitagolási program keretében Bélapátfalváról költöznének át Szilvásváradra (pontosabban a 150-ből 40-en), arról a Bélapátfalváról, ahol a bennszülöttek anno szintén jelentős hisztériát csaptak az otthonba költöztetendő sérült emberek várható városképromboló jellege miatt. Szilvásvárad legfőbb érve, és ezt úgysem fogják elhinni: a turizmus. A polgári ellenállás ugyanis legfőképpen a község és környékének többezres látogatottságát félti, de persze a fogyatékkal élők saját érdekében, hiszen "a turisták részéről is atrocitásoknak lehetnek kitéve ezek az emberek".

Foglaljuk akkor össze, amit eddig megtanultunk: egyrészt a fogyik látványa távol tartja majd a devizakülföldieket, másrészt ha el is jönnek, ők, a nyugati látogatók fogják majd terrorizálni a fogyikat ebben a békés, toleráns, befogadó közép-európai kis paradicsomban.

Az Index írásából ráadásul kiderül az is, hogy a helyiek szerint "a beköltözés nekik maguknak sem lenne jó, mert állapotuk a 'jó szomszédság híján' előreláthatólag le fog romlani". A polgári ellenállás itt tehát már nyílt fenyegetés: nem kívánjuk a fogyiknak, hogy ide jöjjenek, mert mi garantáljuk, hogy nem vagyunk jó szomszédok. A turisták ezek szerint csak hab a tortán, legalábbis azok a turisták, akiknek a látogatását a Bükk-béli községben úgy képzelik el, mint a '44-es német bevonulást.

Magyarországon szerencsére nem népszavazás kérdése – és pláne nem a nyíltszíni fasizmus intézményesített helyszíne, a közmeghallgatás dönt arról –, hogy állampolgárok hová költözhetnek és hová nem. Az alapvető információktól rendszerint megfosztott jónép viszont ahol tudott, bepróbálkozott: hol kihívta a gárdát a romákra, hol polgári ellenállást szervezett egy új menekülttábor ellen, hol elkerítette volna a szemesi strandon fürdőző fogyikat, mintha legalábbis a fogyatékkal élők lennének a magyar strandkultúra legnagyobb problémája (pedig nem).

Hogy is szólt az a régi '68-as graffiti? "Mi vagyunk azok az emberek, akiktől a szüleink mindig óvtak bennünket."