A susogó ál- és rémhírek közelgő polgárháborúról, betétek elvesztéséről, az állam bezárásáról hitelesebbnek látszottak, mint amit televízió, rádió, újság mondtak. Senki nem hitt a kormánynak és az ellenzéknek, a jegybankelnöknek és a bankszövetségnek – a hivatalosságnak, a nyilvános információknak elveszett a hitele. Innen már csak egy lépés: a szavak tömeghisztériájától a tettek pánikjáig.

Az idén nagyjából 3800 milliárd forintos állampapír-lejáratot, adósságot kell refinanszíroznunk, és hozzá a költségvetési hiány 800 milliárdját, vagyis ennek az évnek 4600 milliárd forint a finanszírozási igénye. Eddig a lakossági és a devizakincstárjegyek értékesíthetőek voltak, a befektetők csak az államkötvényekkel szemben bizalmatlanok. Ha ez így marad, akkor nagyjából 2600 milliárdra van szükségünk - 8,5 milliárd euróra -, ami az IMF-hitelből finanszírozható. Ha nem tör ki bankpánik - és reméljük, hogy nem -, akkor az IMF-hitelkeret a 2010-es tavaszi lejáratig megnyugtatóan rendelkezésre állhat.

Lengyel László © Marton Szilvia

Tudom, tudom - mondják, de a forint megállíthatatlanul fog szánkázni lefelé. Miért? - kérdezek vissza. A piacok nem megbuktatni akarják a forintot, nem fizetésképtelenné szeretnék tenni Magyarországot, hanem keresni akarnak rajta.

Keresni úgy lehet, ha értékelőként, pénzpiaci befektetőként kijelölök fordulópontokat, álomhatárokat, kötök rájuk, majd elemzéssel és hírrel alátámasztva elviszem a forintot odáig  300, 310, 320 stb. -, dögre keresem magamat, majd kötök vissza és nyerek 290-en is. Ebben a lengetésben kormány, jegybank, ország kikészül, de fizet, és minél hisztérikusabb, annál többet.

Az érdekelt piaci értékelők és az alapkezelők jól számoltak: a magyarok mindazt a hibát, amit el lehet követni, elkövették az elmúlt hetekben. Minden nyilatkozónak sikerült rontania Brüsszeltől Londonig, Berlintől Budapestig. És félő, hogy ez folytatódni fog. A magyar hivatalosak hiteltelenek, s a piacokon így is értékelik (le) az országot. Korábban Izlandhoz, most Ukrajnához hasonlítottak - hiába tudjuk, hogy nem igaz, ki tudná előadni, kit hallgatnának meg?

A politikusok és a szakértők egyaránt tanácstalanok. Mivel etessék a piaci fenevadat, mi legyen az IMF és más nemzetközi intézmények eledele?. Két dolgot nem szabad tenni: improvizálni (Gyurcsány) és nem mondani semmit (Orbán). A legjobb ötletek, a legzseniálisabb igazságok se érnek semmit, ha reggel javasoljuk, délben módosítjuk, és este visszavonjuk őket. De a „ma nem mondok semmit, mert lenyúlják, de egy év múlva kormányzok és erős államot teremtek” - mondat lóg a levegőben, nemcsak magyarul, de még inkább angolul, németül, oroszul és kínaiul.

Nem segít Magyarországon, ha az elmúlt húsz év valamennyi elmaradt reformját logikus rendben egyetlen csomagba pakoljuk, és lecsapjuk az asztalra. Nemcsak a társadalom tűrőképessége, de a reformok előkészítettségének hiánya, a közigazgatási apparátusok szétesettsége se tesz lehetővé egy ilyen vállalkozást. A beteg gutaütése esetén nem segít, ha összeszedjük a háznál található valamennyi gyógyszert és belétömjük. A piacok ma nem reformradikalizmust várnak a nagy rendszerekben, hanem észrevehető, radikális kiigazítást és az akut problémák gyors és hatékony megoldását. Mindez nem jelenti, hogy nem szükséges komoly előrelépés a nyugdíjrendszerben és, ha lehet, az adórendszerben. De csak olyat jelentsenek be, amit meg tudnak csinálni, ne engedjük beköltöztetni magunkat a légvárépítők légváraiba.

1. A költségvetésben két komoly tétel maradt, a többivel nem kell és valószínűleg nem is szabad foglalkozni. Az egyik a 13. havi nyugdíj, a másik a 13. havi bér a közszférában. A válság előrehaladása arra utal, hogy a kormányzati csomag demonstrációs hatása nem érte el a kívánt eredményt. A kormány rá fog kényszerülni arra, hogy a 13. havi nyugdíjat alkotmányos feltételek között, a bevezetés négyéves módjának megfordítása szerint, kivezesse a rendszerből. A 13. havi bér felülvizsgálata - hasonlóképpen jogállami keretek között - elkerülhetetlenné válik. Meg kell tenni, ha azt akarjuk, hogy legyenek még 12. havi nyugdíjak és bérek,.

2. A kormánynak és a jegybanknak már 2008.. októbere óta, egy paritásos bizottságban kellett volna kidolgoznia az IMF-EU-Világbank kölcsön felhasználási módját és menetrendjét. Ha egy tekintélyes bizottság világos programot mond, és hiteles vezetője ki tud állni a világ elé, akkor nem kellene magyarázkodni az államcsőd kapcsán. Ugyanez a bizottság próbálkozhat a londoni EBRD-tól és az Európai Beruházási Banktól (EIB) felvehető kölcsön feltételeinek és forgatókönyvének kialakításával, s tárgyalhat az Európai Központi Bankkal egy hitelkiterjesztés lehetőségéről.

3. A kormány, a jegybank, a kereskedelmi bankok háromszögében gyors és nemzetközileg átlátható megoldást kell találni a lakossági devizahitelek kezelésére. A piacok ezt Kelet-Európa, és ezen belül Magyarország pénzügyi Achilles-sarkának, megoldását a hitelesség föltételének tekintik, ezért ebben példa értékű modellt kell alkotnunk.

4. A kormánynak legmagasabb szinten tárgyalnia kell a legnagyobb német, francia, holland, finn, amerikai stb. befektetőkkel. (Merkel oldalán, amikor Orbánnal tárgyalt, ott ült a Deutsche Telekom, a Siemens, az Eon, az Audi és az Opel vezetője, akik arra vártak, hogy milyen konkrét megoldási javaslatai vannak a magyaroknak. Nem voltak.) A kelet-európai export legnagyobb felvevő piaca az EU, és ezen belül Németország, és megfordítva, a nyugat-európaiak döntő tőke- és árupiaca Kelet-Európa, ezért meg lehet és kell értetni velük, hogy saját magukat teszik tönkre, ha nem segítenek.

5. Megismétlem korábbi cikkeim fő mondanivalóját: ilyen miniszterelnökkel, ellenzéki vezérrel, pénzügyminiszterrel, jegybankelnökkel nem lehet felelős és hiteles politikát folytatni. A nemzetközi térben elfogadhatatlanok, a hazaiban elviselhetetlenek. Nem tárgyalóképesek, nem koalícióképesek - útjában állnak a kibontakozásnak.

"Brutus, te alszol?"