Fürjes Judit
Fürjes Judit
Tetszett a cikk?

Gúnyolja az MSZP főpolgármester-jelöltjét, bírálja a Fidesz úthenger-politizálását, zöldebb, fenntarthatóbb, emberközelibb fővárost akar, kisebb autóforgalommal, feljavított tömegközlekedéssel. Még az is előfordulhat, hogy a budapesti önkormányzatban ősztől a három ellenzéki pártnak lesz többsége – jósolja Jávor Benedek, a Lehet Más a Politika (LMP) főpolgármester-jelöltje.

hvg.hu: Mit szól hozzá, hogy Molnár Zsolt, az MSZP budapesti kampányfőnöke megkérte önt, lépjen vissza a főpolgármester-jelöltségtől? Úgy érvel, hogy minden önre leadott szavazat valójában Tarlós Istvánt támogatja.

Jávor Benedek: Nagyon örülök, hogy Molnár Zsolt ennyire a szívén viseli az LMP sorsát, de annak még jobban örülnék, ha az MSZP inkább magával foglalkozna. Hagyják meg az LMP-nek azt a jogot, hogy autonóm, független pártként eldönthessük, hogyan kampányolunk és veszünk részt az önkormányzati választáson.

Jávor Benedek

Ha Molnár Zsoltban ennyire ellenállhatatlanul buzog a tanácsadói vágy, javaslom, inkább Horváth Csabát próbálja meggyőzni, fogja vissza magát, és ne javasoljon olyasmit, mint a teljesen megalapozatlan ötlet a budapesti tömegközlekedés ingyenessé tételére. Jobban járnának, ha arra koncentrálnának, hogy ne tegyék magukat nevetségessé. Természetesen eszem ágában sincs visszalépni.

hvg.hu: Ha az MSZP visszaléptetné Horváth Csabát, elfogadnák a támogatásukat?

J. B.: Nem tervezünk senkivel koalíciót. Ha az MSZP egyoldalúan úgy dönt, hogy visszalép akár a főpolgármester-választás területén, akár más területen a javunkra, ez szívük joga, nincs beleszólásunk. Annak viszont örülnénk, ha a Fidesz nem lenne képes olyan úthengerszerűen kormányozni önkormányzati szinten, mint teszi azt országosan. Jó lenne a többi ellenzéki párttal együtt a Fideszt kompromisszumra és együttműködésre kényszeríteni. Erőforrásainkat erre kellene használni, nem pedig egymás piszkálására.

hvg.hu: Mennyiben tér el az LMP Budapest-programja más pártokétól?

J.B.: Programunk lényegesen különbözik az összes többi párt programjától, de természetesen vannak közös elemek, szakmai konszenzusok a fővárost illetően. Rejtély, hogy ha most létrejött ez a szakmai konszenzus, vajon az elmúlt húsz évben miért haladt ellenkező irányba a város vezetése. Ha például a szocialisták szerint is egy zöldebb, fenntarthatóbb, emberközelibb városra van szükség - amire Horváth Csaba többször utalgat mostanában -, akkor miért nem valósították ezt meg az elmúlt években? Így saját munkásságukkal fordulnak szembe, ez vajon mennyire hiteles? A Fidesz programjától is különbözik a programunk, nem vagyunk hívei annak a rendpárti, tekintélyelvű vezetési stílusnak, amit ők képviselnek.

Az LMP programjának kiemelt része a közlekedési gondok orvoslása. Budapest alapvetően „közlekedés sújtotta város”, megoldatlan a városon belüli mobilizáció. A belvárosban középpontba kell állítani a forgalomcsillapítást, a behajtási díj bevezetése is ennek eszköze lehet. Ezzel párhuzamosan fejleszteni kell a közösségi közlekedést a fővárosban és az agglomerációban egyaránt. Az utóbbiból rengeteg autó érkezik, ami a belvárost élhetetlenné teszi. Erre a problémára sem az M0-ás körgyűrű, sem a belvárosi tömegközlekedés vagy a 4-es metró nem kínál megoldást.

hvg.hu: A BKV-val mi a helyzet?

J.B.: Ez a főváros egyik legsúlyosabb problémája, lyukas vödörbe nem lehet pénzt önteni. Az átláthatóan működő és színvonalas szolgáltatást nyújtó közösségi közlekedés megteremtéséhez radikális átalakításra van szükség. A BKV Zrt. helyett a főváros és az agglomeráció területén egységes megrendelő szervezetet kell felállítani, amely elkészíti a menetrendet, megrendeli a szolgáltatást, elvégzi az értékesítést és ellenőrzi a teljesítést. A tényleges szolgáltatást a megrendelővel világos, átlátható szerződéses viszonyban álló cégek nyújtanák. Az ágazatok jelentős részében (metró, villamosközlekedés) fenn kell tartani a önkormányzati tulajdont, de bizonyos területeken (pl. karbantartás, vagy akár a buszközlekedés, amelynek egy része ma is így működik) megfontolható a nem önkormányzati tulajdonú cégek beengedése a szolgáltatók körébe. A főváros közlekedési problémáinak zöme az elővárosi közlekedés megoldatlanságából fakad. A szolgáltatás-megrendelés során ezért kiemelt figyelmet szentelnénk az agglomeráció tömegközlekedéssel való kiszolgálásának is.

hvg.hu: Programjuk a városfejlesztés és a városépítészet területén is újat ígér. Pontosan mit?

J.B.: A városszerkezet az elmúlt tíz évben hátrányára változott. Elváltak egymástól a lakófunkciók, a munkahelyek, a kereskedelmi és szolgáltató funkciók, emiatt óriásira nőtt a forgalom a fővároson belül. E funkciókat ellátó, teljes körű szolgáltatásokat nyújtó helyi városközpontok kialakításával javítani lehetne a helyzeten. Közlekedés szempontjából a fővárost és az agglomerációt egyaránt hátrányosan érinti az M0 mentén kialakuló bevásárlóközpont-gyűrű további megerősödése. Ezeket a bevásárló-központokat csak autóval lehet megközelíteni, ami tovább növeli a főváros forgalmát. Ennek a trendnek véget kell vetni.

A másik a zöld területeknek a kérdése. Budapesten a rendszerváltás óta három városligetnyi zöldterület tűnt el. Főpolgármesteri megválasztásom esetén első lépésként átminősítési tilalmat, moratóriumot vezetnék be, hogy ne lehessen zöld övezeteket, erdőterületeket lakóövezetté nyilvánítani, felparcellázni. Minden eszközzel meg kell akadályozni a még meglévő zöld területeknek az eltűnését. Különösen a belvárosi körzetekben van szükség új zöld övezetek létrehozására, melynek feltételeit éppen a közlekedés átszervezése teremheti meg. Ha ez sikerült Párizsban, Rómában, Berlinben, vagy akár Prágában, Magyarországon is sikerülni fog.

A harmadik pedig az épített örökség védelme. Az a városrombolás, ami például Belső-Erzsébetvárosban végbement, a főváros épített örökségének a legsúlyosabb elárulása. A szecessziós, eklektikus, századfordulós városképnek a megőrzése kiemelt figyelmet érdemel, nem lehet megengedni, hogy az ingatlanbefektetők érdekeinek elsőbbséget adva, igénytelen, vacak épületekkel szórják tele Budapestet.

[[ Oldaltörés (Folytatás) ]]

hvg.hu: Programjukban élesen kritizálják a jelenlegi városirányítás és -gazdálkodás mechanizmusát is.

J.B.: Igaz. Az 1990-től kialakult kétszintű városirányítási rendszer nem jól működik. A főváros képtelen érvényesíteni azokat a hosszú távú stratégiai célokat, amelyek lehetővé tennék az egységes fejlődést, mert a helyi kerületi és befektetői érdekek ennek folyamatosan gátat szabnak. Újra kell gondolni a kerületek és a főváros közötti hatásköri elosztásokat. A stratégiai, hosszú távú tervezés, a koncepcionális kérdéseknek az eldöntése, ellenőrzése a főváros feladata kell, hogy legyen. A helyi kérdések és stratégiai célok végrehajtása maradhat a kerületi önkormányzatoknál. Arról mindenképpen gondoskodni kell, hogy a főváros kezében legyenek azok források, amelyekkel a fővárosi szintre tervezett fejlesztési stratégiák és koncepciók megvalósíthatók.

hvg.hu: A szociális ügyek terén milyen változásokban gondolkodik?

J.B.: Jelenleg Budapest lakásstruktúrája egészségtelen, döntően a magántulajdonú lakásokra épül. Éppen ezért mi egy kiterjedt szociális bérlakás-hálózat kiépítésében gondolkodunk, amibe mind a fővárosi, mind a kerületi önkormányzatokat bevonnánk. A lakhatás megteremtése ugyanis egyben feltétele a hajléktalan kérdés kezelhetőségének, ami sok budapesti számára égető probléma. A hajléktalanok ellátását javítani kell, de tartós megoldást csak a lakhatási lehetőségek megteremtése jelent, szociális bérlakások építése.

hvg.hu: Milyen esélyekkel indulnak ősszel az önkormányzati választáson?

J.B.: Budapesten számosan elfordultak az elmúlt húsz év botrányos városvezetésétől, de sokan a Fidesz tekintélyelvű, demokráciakorlátozó politikájára sem vevők. A főpolgármester személye mellett ugyanolyan fontos a közgyűlés összetétele, az pedig különösebb csoda nélkül is elérhető, hogy a fővárosi közgyűlésben ne legyen fideszes többség. Ha Budapesten az MSZP nem omlik össze teljesen és hoz egy húsz százalékos eredményt, az LMP fel tudja magát tornázni húsz-huszonöt százalékra, a Jobbik pedig hozza azt a tíz százalékot, amit a tavaszi választásokon elért, akkor nem lesz fideszes többségű a fővárosi közgyűlés. Októberig persze van még idő, és én ennél sokkal nagyobb meglepetéseket is elképzelhetőnek tartok, különösen ami az LMP szereplését illeti.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!