Csizmadia Ervin: Beindul a pártalapítás újabb hulláma?

A pártosodás még mindig nem zárult le, érlelődnek az újabb változások. Korábban, az első és második hullámban új pártok jöttek létre a régiek mellett, a közeljövőben viszont nem zárható ki, hogy a régi pártokból szakadnak ki az újak. A harmadik hullámos pártosodás állatorvosi lova az MSZP – írja Csizmadia Ervin, a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója.

Magyarországon nagyjából két nagyobb hullámban fejlődött ki az a pártrendszer, amely most is létezik. Egy újabb hullám már nem ismételheti meg a hőskor logikáját, azaz, ha az új pártok megjelenésének egyáltalán van értelme és persze piaca, az a korábbiaktól merőben eltérő karaktervonásokat kell, hogy felmutasson.

Fotó: wordpress.com

A kérdés: van-e egyáltalán szükség egy újabb pártalapítási hullámra, vagy akár egyetlen pártra is?

Az első és a második hullám

Az első nagy hullám a rendszerváltás idején nagy értelmiségi csoportok tagjait tömörítette pártokká, s ezek a pártok minden szempontból – ideológiailag és szervezetileg – pályakezdők voltak. Bizonyos kutatások megmutatták (csak azért nem idézzük őket, mert túlságosan tudományosak), hogy a rendszerváltás körüli pártok programjai egyáltalán nem estek egybe azokkal a jelzőkkel, amelyeket a pártok magukról gondoltak.

Később természetesen a rendszerváltás pártjai beletanultak szerepükbe, olyannyira, hogy 2006-2007-ig a pártrendszer alig-alig változott. Ami változás történt, az inkább „kiszelektálódás” (MIÉP, Független Kisgazdapárt, Munkáspárt) volt, semmint kínálatbővülés. Mások és mi is a Méltányosság Politikaelemző Központban sokszor írtunk a pártrendszer változás-képtelenségéről, megmerevedéséről, arról, hogy talán az idők végezetéig csak azok a pártok lesznek köztünk, amelyek 1990-ben bekerültek a parlamentbe. Ehhez képest akár meglepőnek is tekinthetjük, hogy a pártrendszer- fejlődés második hullámaként 2006 és 2008 között két párt is berobbant a közéletbe, a Jobbik és az LMP, s mindkettő részese is lett a legújabb törvényhozásnak.

Ennek a változásnak jól körülhatárolható oka a társadalom jelentős részének mindenoldalú elégedetlensége, vagy másképpen: csalódás a régi pártokban a romló életfeltételek közepette. A magyar választók „csele” viszont az volt, hogy csak úgynevezett „kiegészítő-pártokat” küldtek a parlamentbe, nem pedig olyanokat, amelyek az egész magyar politikát újraszabhatták volna. Az LMP persze nemrégiben meghirdette, hogy 2014-re váltópárt szeretne lenni, de eddigi tapasztalataink alapján nehéz lenne elhinnünk, hogy belőle lehet a Fidesz fő kihívója.

A lényeg, hogy a pártrendszer ugyan megújult valamelyest, de érdemben nem, s főként a hatalom megragadására esélyes pártok szintjén mutatkozik deficit. Ezt különösen azért kell hangsúlyoznunk, mert az MSZP belső porladásával nagy párt csak egy maradt, az összes többi kicsi vagy legjobb esetben középpárt. Elzúgott a pártosodás második hulláma, s tanulságképpen leszögezhetjük: a Fidesznek jelenleg nincs félnivalója, esélye van arra, hogy belőle váljék – Bethlen István pártja után szabadon – a mostani korszak évtizedekre regnáló nagy kormánypártja.

Természetesen egy „centrális párt” megjelenése beindítja a fantáziát, önjelölt és reményteljes pártemberek remélik, hogy hiteles ellenpártokat tudnak szervezni a Fidesszel szemben. Ha végigtekintünk a belpolitikai térképen, jámbor pártszervezési óhajtások gazdag tenyészetére bukkanunk, amelyeknek kiinduló pontja: „jó lenne, ha létrejönne egy párt”. Főképpen a liberális mezőben találunk ilyen nekibuzdulásokat, részint az SZDSZ-SZEMA közös akcióiban, részint pedig a folyamatosan felröppenő pártalapítási szándékokban. Ezek mögött egy közös és méltányolható belátás áll: Magyarországon valóban hiányzik egy liberális párt.

De rögtön utána ott a kérdés: milyennek is kellene lennie egy majdani liberális pártnak? Az nyilvánvaló, hogy ott folytatni, ahol, az SZDSZ-szel abbamaradt, nem lehet. De van esély Magyarországon másfajta liberalizmusra? S milyen lenne az a másfajta? A Méltányosság Politikaelemző Központ régóta vizsgálja az európai liberális pártokat, s arra jutott, hogy az egyik lehetséges vonzásköre az európai liberális pártoknak országuk vidéki választóközönsége. Magyarországon azonban a liberalizmus karaktere sosem volt összehozható a vidékiséggel. Nem is beszélve arról, hogy a Fidesz eléggé erősen rátette a kezét a vidéki társadalomra, s ha egy szerveződő liberális párt azt is mondaná, hogy olyan irányt vesz, mint a német vagy a brit, nem lenne éppen könnyű dolga.

Jámborságtól a tudatos építkezésig

Pillanatnyilag egy pártalakulásról gondoljuk, hogy több mint jámbor óhaj, s ez éppen az, amelyet sokan némi malíciával szemlélnek. Gyurcsány Ferenc kísérletéről beszélünk. Vagy ez maga fogja megnyitni a pártszerveződés harmadik nagy hullámát, vagy ha hamvába is hull, tanulság, hogy a jövőben szerveződő új párt(ok)at hasonlóan erős tudatossággal kell felépíteni. Bármit is gondolunk ugyanis Gyurcsány személyéről és az általa igazgatott platformról, azt el kell ismernünk, hogy olyasmiben erős, amiben az eddigi két pártszerveződési hullám pártjai nem voltak azok. Ez az infrastrukturális építkezés.