szerző:
Kovács Jichak

Felettébb aggályosnak találom, ha valaki egyházi pozícióból, ráadással rabbi titulussal, a „progresszió" jegyében a zsidó hagyományokat középkorinak és etikátlannak titulálja. Válaszcikk.

Leleplezőnek szánt cikk látott napvilágot az EMIH/Chabad feltételezett teológiai tanításairól, illetve általában a kinyilatkoztatás félreértett filozófiájáról a Mazsihisz világi vezetésében aktív neológ rabbi, Fináli Gábor részéről.

Rendhagyó műfajválasztás egy politikai hetilap portálján (téves és tájékozatlan) teológiai deklarációt tenni. Az egyházak, például a katolikus egyház, vagy a mormonok nem politikai folyóiratokban szokták teológiai diskurzusaikat lefolytatni, hacsak nem vezérli őket valamilyen, a tiszta teológiai vitán túli, világi motiváció is.

De nézzük a leleplezés tartalmi elemeit tételesen.

A neológ vallási vezető azt veti az EMIH és a Chabad mozgalom szemére, hogy újra kiadta Bernstein Béla ’48-as magyar zsidó szabadságharcosokkal kapcsolatos könyvét. És tette ezt úgy, hogy mindeközben Bernstein elvutódjait, a neológ rabbikat az EMIH – csakúgy, mint az izraeli rabbinátus – nem fogadja el, sőt. A cikk szerzője szerint a Chabad magának a felvilágosodásnak az eszméit is elveti, a „nem-zsidókra” „gojokként és emberalattiként tekint” (idézet a cikkből). A vádpontok jogosságának alátámasztására sok minden szóba kerül, de a végkövetkeztetés szinte kézenfekvő: „a Chabadot csak a PR, a pénz és a hatalom érdekli”. Bernstein „magyar nacionalista” könyvét is csak ezért adták ki.

Izraelben tanuló ortodox rabbinövendékként nem tisztem mások hitéleti tevékenységét értékelni, mint ahogy az sem, hogy ítéletet mondjak arról, hogy az EMIH vagy a Mazsihisz milyen célokat és értékeket állít maga elé. (Ez még csak hiteles sem lenne, hiszen évek óta, sok más fiatal kortársamhoz hasonlóan, EMIH-ösztöndíjas vagyok.) Azt azonban felettébb aggályosnak találom, ha valaki egyházi pozícióból, ráadással rabbi titulussal, a „progresszió" jegyében a zsidó hagyományokat középkorinak és etikátlannak titulálja úgy, hogy érvelésében antiszemita toposzokat megidéző csúsztatások és félreértések vannak.

Az ilyen tevékenység nem csak azért káros, mert a „zsidó fajiság” emlegetésével, hamis muníciót ad valódi kirekesztő fajvédők kezébe, hanem azért is, mert egyszerűen nem igaz az sem, amit teológiai kérdésekben ír. A 19. századi antiszemita Talmud idézetgyűjtemény-fordítások műfajára emlékeztető módon, a történelmi és teológiai kontextusból kiragadva hivatkozik forrásokra, majd azokat egy laikus közönségnek, a leghitelesebb forrásként („a rabbi írja”) prezentálja.

A neológ rabbi a 250 éves, több tízezer filozófiai művet magában foglaló Chabad haszid morálfilozófiai iskola tanításaiból szemezget, hogy bizonyítsa, az a zsidó felsőbbrendűségben és a „gójok” (megint csak az előző írásából idézve) „alantiságában" hisz. Ezzel két alapvető probléma van.

Az egyik, hogy amikor a mű konkrét fejezeteire hivatkozva írja ezt, akkor annak egyetemes és hagyományos értékeitől elzárkózva elmulasztja megemlíteni a mű valódi lényegét és öndefinícióját. Ez egy az emberi lélekkel és pszichével foglalkozó filozófiai mű, a személyiségfejlesztés ma is naprakész, részletesen kidolgozott útmutatója. A Tánjá mint a mű egyik neve arámi kifejezés, amely a zsidó vallásban nem kodifikálásra került tanításokból vett idézetet hivatott jelezni a Talmudban. A mű másik elnevezése Likuté ámárim, ez a héber kifejezés magyarul azt jelenti: mondások gyűjteménye. A szerző ezzel azt kívánta kifejezni, hogy művében nincs semmi újdonság, csak korábbi művek tanításait foglalta össze filozófiailag egységes rendszerbe.

Másfelől, ha már a kontextusból kiragadott részekről beszélünk, ezzel a módszerrel ennél jóval nagyobb csokrot lehetne összeállítani általános zsidó klasszikus forrásokból (értsd nem a támadott Chabad miszticizmusból), sőt magából a zsidó Bibliából is. El is végezték ezt a munkát az antiszemita szerzők, lásd például a német August Rohling-féle (1839-1931) „Talmud kiadást”, vagy éppen Tomcat pár évvel ezelőtti hírhedt szereplését a „háromévesen megerőszakolható kislányokról”.

Ugyanakkor jóval nagyobb gyűjteményt lehetne összeállítani arról, ahol általános zsidó források, a Chabad filozófia, vagy éppen a néhai Lubavicsi Rebbe beszélnek a származástól független egyetemes emberi értékekről, a zsidóság emberiséggel kapcsolatos küldetéséről. Elég lenne csak megemlíteni a Rebbe „moment of silence” programját, vagy a „Noé hét törvénye” kampányát. Azonban van egy, a Chabad eszmeiség valódi teológiai tartalmánál is fontosabb elem. Ez pedig nem más, mint az ezen eszmeiségre épülő Chábád szervezetek tevékenysége. Az eszmeiséget ért vádpontok itt esnek túl a tűzpróbájukon, s semmisülnek meg a tények hatására egy pillanat alatt.

Amikor ugyanis a felsőbbrendűség meg faj szavakat halljuk, óhatatlanul is a nácik faji felsőbbrendűségét hirdető eszméjére asszociálunk. Ennek márpedig nem csak az eszméjét ismertük meg, de tragikus gyakorlati következményeit is. Kérdés, mennyire hiteles egy olyan eszmeiséget, mozgalmat ezzel vádolni, amelynek lelkes képviselői a világ legelhagyatottabb helyeire is önfeláldozóan, a helyi viszonyok alaposabb ismerete nélkül is mennek, csak hogy segítsenek másokon. Nemcsak zsidó közösségen, és nemcsak az oktatási tevékenységben, hanem a legkülönfélébb karitatív tevékenységekben (ételosztás, szegények támogatása stb.).

Térjünk vissza azokhoz a bizonyos vádakhoz.

Feltehetően nincs egyetlen (különösen a kinyilatkoztatás tézisén álló) vallás sem, amely ne azt hirdetné, hogy követői kiválasztottak és üdvösek. Nincs egyetlen vallás sem, amelynek archaikus szövegeiben ne lehetne fellelni más vallások követőit dehonesztáló idézeteket.

A „kiválasztottság” azonban a zsidóság esetében nem faji felsőbbrendűséget (hiszen a betért zsidó is zsidó) és még csak nem is kizárólagos vallási üdvösséget jelent (ez az oka annak, hogy a zsidó nem térítő vallás). A „kiválasztottság” az ábrahámi tézisek, és Noé hét törvényének hirdetésére való kiválasztottságot jelent, amely kiemelt küldetéshez értelemszerűen nemcsak kiemelt felelősség, hanem fokozott érdemek is tartoznak. Mindezt persze ki lehet vonni a judaizmusból, csak akkor az már egy másik vallás lesz. Vagy nem vallás, hanem valami más. Ahogy a sakk szabályain is lehet alakítani, csak azt a játékot már nem sakknak fogjuk nevezni.

Ez pedig a judaizmus olyan fontos alapvetése, hogy ezt még – a hivatkozott írásban közölt téves levezetéssel szemben – a neológia (Bernstein Béla) sem vetette el. Ha ezt komolyan vesszük, minden filozófiai fundamentum rendelkezésre áll ahhoz, hogy a világ és a zsidóság szóhasználatában a Tóra isteni eredetét elfogadók és annak elutasítói között különbséget lehessen, sőt kelljen tenni. Ez nem egy hierarchikus viszony, hanem arra való hivatkozás, hogy a világ, isteni alapozottsága okán, nem esetleges.

Nincsenek előítéletek: csak az ember. Ha legközelebbi barátunk házasságtörő, meg lehet a véleményünk az adott erkölcsi aspektusról, de ettől még nem fogjuk a bensőséges baráti szálakat elvarrni. A kinyilatkoztatás isteni eredetének elfogadása nem zsidó és nem-zsidó kérdés, hanem a közös értékrendé.

 

A szerző az EMIH rabbinövendéke, Kfar Chabad, Izrael

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!