szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Bayer Zsolt január eleji, Magyar Hírlapban megjelent romaellenes írásával kapcsolatban közöl egy elemzést a Fidesz politikájáról a brit Guardian. A lap internetes kiadásának cikke azt boncolgatja, hogyan lett elfogadott egy súlyos holokauszt-múlttal rendelkező európai országban az, hogy valaki nyíltan vállalja a gyűlöletbeszédet, és hogy ez hogyan vált részévé a Fidesz hatalmi stratégiájának.

"A baloldal nem tudott választ adni a jobboldal romaellenes támadásaira, terjedő antiszemtizmusára és idegengyűlölő keresztény nacionalizmusára" - írja a The Guardian brit lap kedden közölt, Magyarországról szóló elemzésében.

A lap felidézi, hogy a rendszerváltás előtti ellenzék jobb szárnya mindig is szimpatizált a Horthy-korszak örökségével, a Csurka István-féle revíziós gondolatok megjelenése az Antall-kormányban pedig már annak idején előre jelezte a demokratikus erők gyengeségét. Ráadásul az Európai Néppárt, amelyet a német konzervatív CDU és CSU dominál, mindig is lojálisan és kritika nélkül támogatta a magyar jobboldalt - írja a lap.

A Guardian felhívja a figyelmet arra, hogy a magyar jobboldal jelenlegi generációja azonban már nem Csurka kortársai közül kerül ki, hanem egy fiatalabb baráti körből, amely a Kádár-korszaknak már csak a végét élte meg, és amelyet megtestesít az "energikus és terjengős" Bayer Zsolt is.

A lap felidézi, a Fidesz-alapító "nagy generáció" a nyolcvanas évek reformkommunizmusával szemben a liberális gazdaság mellett kötelezte el magát, ezért akár "pénzügyi generációnak" is lehet őket nevezni, a nemzetközi pénzpiacok megnyílásával ugyanis akinek sikerült megbirkóznia az új világ szabályaival, az nagyot nyerhetett. A Guardian szerint a feltörekvő új társadalmi rétegektől a gyűlöletbeszéd sem volt idegen - erre pedig a lap szerint jó példa a jobbikos Gyöngyösi Márton, aki diplomatacsaládból származik.

Túry Gergely

A Guardian rámutat, az MDF antikommunista eszméit hamar kiszorította a Fidesz retorikája, a párt ugyanis jobban megértette a modern hatalom és politika működését. A lap szerint Orbán Viktor Soros György által finanszírozott oxfordi útja alatt tanulmányozta a thatcheri berendezkedést, a Fidesz célja pedig ennek alkalmazása lett a tömegek megnyerésével, amely azonban valójában a nagytőke érdekeinek elfedését szolgálja - a thatcherizmus igazi nyertesei az olyan magáncégek voltak, amelyeknek komoly kapcsolatai voltak a korábban az állami szektorhoz tartozó szolgáltatóiparban.

"A Fidesz retorikája ezért olyan könnyen válthat át a liberalizmusból a szociáldemokráciába és a vallásos nacionalizmusba, mint egy képkocka a diavetítőben" - írja a lap.

"Bayer hatásosan jeleníti meg a 'belső kört' - a fideszes bizalmasok központi bizottságát" - írja a Guardian, amely szerint az állami apparátus megszállását a néhány kiválasztottal megkötött állami szerződések és megrendelések sora is kísérte. "A hazai tőke legbefolyásosabb birtokosaival kötött szövetségekkel a Fidesz-elit egy közvetlen hatalmi játszmát folytat, ennek során, a földtulajdon megszerzésével növelve a magánvagyonokat létrehoz egy arisztokratikus, feudális burzsoáziát, és egy meglehetősen kisszámú középosztályt a szolgáltatási szektorban" - vonja le a következtetést a lap.

A lap megjegyzi, hogy a Fidesz komoly állami erőforrásokat fordít a kommunikációra, és elmozdítja a megkérdőjelezhető lojalitású vezetőket a színházakból, múzeumokból, az ellenzéket a periférián kényszeríti küzdelemre, miközben biztosítja, hogy a belső, zárt kör még több költségvetési pénz felett rendelkezzen.

A magyar jobboldal a lap szerint különböző intézményeken keresztül jut forrásokhoz, egyik legfőbb támogatója pedig a katolikus egyház, amely támogatta a Fidesz-kormány központosító politikáját is, annak ellenére, hogy feltehetőleg sok ügynök is volt egyházi körökben.

"A magyar jobboldal jelentős médiabirodalmat hozott létre és szilárd intézményi hálózatot épített ki. Az amerikai republikánusokat másoló kirakós játék utolsó darabjai az intolerancia, a keresztény fundamentalizmus és az idegengyűlölő nacionalizmus" - írja a Guardian, amely szerint a Fidesz nemzeti szimbolikája meglehetősen hasonlít az amerikai Dél zászlólengetős öntudatosságára.

AFP / Georges Gobet

A lap szerint hasonló az amerikai republikánus öntudathoz a nemzet, a család és a nemzeti konyha tisztelete is, a Fidesz retorikájában pedig a "jó dolgoktól" távol állnak a kozmopoliták (zsidók), a bűnözők (romák), a szexuális deviánsok (homoszexuálisok), és azok, akik "meg akarják könnyíteni a rabok életét" (liberálisok). "Ez az egyszerű megközelítés groteszk karikatúrákként jeleníti meg az ellenzéket, mielőtt egyáltalán lehetőségük lenne bármilyen módon is szembeszállni a kihívással" - írja a lap.

"A Fidesz keményen politizál, és hatásosan adja elő" - vonja le a következtetést a Guardian, amely szerint a Fidesz stratégiájának része a gyűlöletbeszéd és az egyes kisebbségek megbélyegzése.

A Guardian szerint a Fidesz és a kormány stratégiája mellett a Jobbik a "vad kistestvér" szerepét játssza a kisemberek érdekeinek védelmével és a kisebbségek elleni agresszióval, míg a "színtelen" szocialisták és liberálisok egy "halálos tangót" járnak az erőteljes jobboldallal, egyre közelebb sodródva egy eddig ismeretlen szakadék széléhez.

fzs

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!