Megment minket az elmúlt napok nagy esője a brutális aszálytól?
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
Robert Mugabe választási csalással vádolt zimbabwei elnök azt üzente bírálóinak, hogy "akasszák fel magukat", ellenfeleit pedig "nyugati kémeknek" nevezte egy hétfői megemlékezésen.
"Bátran harcoltunk a választások során, és olyan elsöprő győzelmet arattunk, amely egyeseknek nagyon fáj. Ha nem tudják megemészteni, akasszák fel magukat" - közölte az augusztus elején újraválasztott 89 éves Mugabe az ország függetlenségéért harcolók emlékére rendezett ünnepségen.
Mugabe pártja, a Zimbabwei Afrikai Nemzeti Unió-Hazafias Front (ZANU-PF) a hivatalos adatok szerint a kétharmadot is meghaladó többséget szerzett a parlamenti választásokon, az elnökválasztáson pedig a voksok 61 százalékával nyert az elnök.
Mugabe fő ellenfele, Morgan Tsvangirai ugyanakkor "komédiának" nevezte a voksolást és pénteken jogi lépéseket tett az eredmények megsemmisítése érdekében, többek között azt állítva, hogy a voksoláson kétmillió nem létező személy vett részt, egymillió állampolgárt pedig kizártak a részvételből. A választás tisztaságát nyugati országok és civil szervezetek kétségbe vonták, de az afrikai államok elfogadták az eredményt.
Mugabe 1980 - az ország függetlenedése - óta hírhedten kegyetlen, diktatórikus eszközökkel irányítja Zimbabwét, miközben a gazdasági összeomlás szélére jutatta az államot. A legutóbbi, 2008-as választások alatti és utáni politikai erőszak során 200 ember vesztette életét a Mugabe ellenfeleivel szimpatizálók elleni megfélemlítési kampányban.
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
A miniszterelnök szerint nemcsak a kormánypárt támogatói kerültek be a nemrég létrehozott Harcosok Klubja Facebook-csoportba.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
21 százalékos a bizonytalanok aránya.
A kollagénpótlás óriási divat lett a fiatalságkultusz korszakában.
Az utcán lőtték le az Ukrán Biztonsági Szolgálat tisztjét kedd délelőtt.
Ha aggódik, az ajánlására hallgatva ne menjen ki a szabadba gyérítés alatt.