Mi a helyzet a babákkal, akik a járvány közepén születtek?
Elmaradnak kicsit a fejlődésben a világjárvány első évében született babák – derítették ki amerikai kutatók.
Elmaradnak kicsit a fejlődésben a világjárvány első évében született babák – derítették ki amerikai kutatók.
HVG
A magyar olajmulti hamarosan Lengyelországban is megvetheti a lábát. A külföldi ügyleteket egyelőre nem befolyásolja érdemben, hogy egyes politikai erők elhatárolódnak Orbán Viktortól.
Hidat próbál építeni a fiatalon meghalt szülők és pici gyerekeik közé egy német vállalkozás.
HVG
A populisták addig osztják meg a társadalmakat, amíg kellő hívük van ahhoz, hogy parlamenti többségük legyen, az oltottaknak kedvező politikához viszont nem kell többséget kreálni, ugyanis az önmagától létezik. Emmanuel Macron francia elnök rátapintott, amikor újraválasztási kampányában keményen fellép az oltásellenesek ellen. Jóval nehezebb dolga van viszont a szintén választásra készülő Orbán Viktornak, mert idehaza az egyetlen valódi kétharmad az oltottaké, azt pedig nem teheti magáévá.
A turisztikai-szabadidős szolgáltatásokat célzó vállalkozásnak – egy másikkal együtt – közösek a gyökerei a szikszói energiaital-gyártóéval.
HVG
„Minden barátom ugyanazt ismételgeti: egyetlen célunk van, megmaradni. Itt állok 77 évesen, és ugyanezt mondom” – vallja keserűen Földes László Hobo. Túl 77 éven és a Covidon, nagykoncertre készül az Arénában, könyvet ír és már most tudja, mit fog csinálni 80 éves koráig.
Át kellett szervezni a sürgősségi ellátást Budapesten, vége lehet Európába a koronavírus-járványnak, megkérték Hosszú Katinka kezét, bemutatjuk a kormánypárti Facebook-különítmény arcait. Ez a Radar, a hvg360 reggeli hírösszefoglalója.
hvg360
Putyin türelmetlen, Hszi Csing-ping szerint az idő neki dolgozik. Ukrajna helyzete döntő kérdés - írta elemzésében Gideon Rachman.
hvg360
A kormánypárt fontos fegyverei lehetnek a kampányban a Megafon Központ influenszerei, akikbe már most több mint félmilliárd forintot invesztáltak. A beszélő fejek a kormány narratíváját visszhangozzák, és arra is jók, hogy még inkább elmossák a tény és vélemény, valamint a politikai szereplők és média közti határokat. Kérdés, hogy közlendőjük a Fidesz-tábor összerázásán kívül alkalmas-e arra, hogy megszólítsa a bizonytalanokat.
Sorozatunkhoz öt írót kértünk fel: írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Egy megkötés van: adunk öt kulcsszót, ezeknek fel kell bukkanniuk a szubjektív visszatekintésben. Péterfy Gergely öt szava most ez: kihívás, vendégjárás, beletanul, varázslás, fogáskeresés.
Péterfy Gergely
Már több elnöknek meggyűlt a baja a szenátusban az obstrukcióval, azzal az eszközzel, amely Amerikában a Karib-tenger kalózairól kapta a nevét, és amellyel a kisebbség akár a végtelenségig akadályozhatja egy törvény elfogadását.
Nagy Gábor
Egyáltalán nincs gond azzal, ha egymáshoz közel álló emberek hevesen vitatkoznak, csak az nem mindegy, hogy milyen stratégiával teszik ezt – állítják amerikai szakemberek.
HVG
Az összetartozás, a barátság, az identitáskeresés, a siker és a zavarodottság sokszögében játszódó, magával ragadó alkotásaival a filmtörténetbe igyekvő norvég rendező, Joachim Trier legújabb filmjében egy percre még az idő is megáll.
Zakarya Hamdan, a Magyar Érdemrend középkeresztjével kitüntetett Sameer Hamdan testvére már korábban is jelentős szereplő volt a budapesti turisztikai piacon.
HVG
Négy évtized alatt sem találtak megoldást a tervgazdaság irányítói, hogyan célszerű az árakat szabályozni, hogy ne legyen drágaság, de hiány sem. Az Orbán-kormány most mégis a régi receptre emlékeztető árstoppal él.
Lengyelországban az egykori kommunisták ugyanazt hirdették a történelemről, mint a jelenlegi jobboldali-nacionalista kormány, hogy az ország vagy áldozat vagy hős volt az eseményekben, de sohasem tettes. Sőt, manapság ez a szemlélet a hivatalos doktrína rangjára emelkedett és aki nem ért egyet vele, az kiteszi magát a hatalom dühödt támadásainak. Erre figyelmeztet a holokauszt közelgő emléknapja előtt az osztrák író, Martin Pollack.
hvg360
Maria Schrader szellemes és abszolút humán megközelítésű filmjében, az Oscar-jelölt Én vagyok a te emberedben nem érvényes a robotika három törvénye, miként a konvencionális ember kontra gép filmek dramaturgiája sem.
hvg360
Súlyos következményekkel járhat, hogy a lengyel–fehérorosz határra tervezett vasfüggönyt átvezetik Európa utolsó őserdőjén is. A világszerte szaporodó határzárak jelentősen rontják az ökoszisztémák életesélyeit.
Kovács András Péter próbálta elképzelni, milyen lenne, ha központilag kutatnák a tehetségeket Magyarországon. Természetesen családbarát módon.
hvg360
Novak Djokovics januári kalandos útja során mindenki hibázott. Az inkompetensnek tűnő ausztrál hatóságok egymásnak ellentmondó döntéseket hoztak, a szerb teniszezőről pedig bebizonyosodott, hogy furcsa elképzelései vannak a világról.