A minap eldőlt, hogy megkezdik a több mint 5 méter magas, függőlegesen sűrűn rácsozott acélkerítés építését a lengyel–fehérorosz határon. A 186 kilométeren át kanyargó fal – válaszként a tavaly év végi politikai menekültválságra – elsősorban a közel-keleti menekültek illegális beszivárgását hivatott megakadályozni az Európai Unióba, ám a tapasztalatok szerint a „vasfüggöny” az állatvilág számára áthatolhatatlanabb, mint az embereknek. Ökológusok és természetvédők szerint ez különösen a kontinens utolsó (többé-kevésbé érintetlen) őserdőjében, a határ által épp kettészelt Bialowieza-erdőben okozhat komoly károkat.
Az egykori európai síkvidéki erdők utolsó, 150 ezer hektáros egybefüggő foltja azért maradhatott meg ilyen épségben a mai Lengyelország és Fehéroroszország között, mert cári vadászterület lévén sokáig nem engedték háborgatni, az első világháború után pedig tudatosan védeni kezdték. Legfőbb nevezetessége az a nagyjából ezer európai bölény (az amerikai közvetlen rokona), amelynek csordái a kontinensen itt élnek a legnagyobb számban szabadon. A Kárpát-medencében 250 éve kihalt hatalmas, akár egytonnásra megnövő négylábúakat egyébként már oda is úgy kellett visszatelepíteni a XX. század derekán, de azóta újra belakták az erdőt. (Magyarországon pár éve az Őrségi Nemzeti Parkba telepítettek be mutatóba néhány egyedet.)
