Para-Kovács Imre: A trutymó forr

Remélhetőleg a békemenet és az MTVA közszolgálatisága, ez a két hungarikum egyszer összeér és öntudatra ébred, esetleg kiegészül a vadászati kiállítással és a Magyarságkutató Intézettel, hogy a bolygó vidámságra derüljön. Vélemény.





Osztrák elemző: Kurz Orbánt másolta

"A diktatúra ott kezdődik, amikor hirtelen az egész hatalom egyetlen párt és egyetlen politikus: a vezér kezébe kerül. A bukott osztrák kancellár páratlan módon pont ezzel próbálkozott Európa szívében, Orbán Viktort követve, és meg kell mondani, hogy egészen messzire jutott ezen az úton”. Így látja Peter Pilz, az osztrák környezetvédő párt egyik alapító tagja, aki 33 éven át volt parlamenti képviselő, jelenleg pedig politikai elemző.













Közgazdasági Nobel-díj járt az ötletért, hogyan végezhetünk emberkísérletet önkéntesek nélkül is

Szigorúan tilos egy gyógyszert úgy piacra dobni, hogy előtte önkéntesek ezrein ne tesztelték volna a hatást, bezzeg egy adótörvényt, ami legalább annyi emberre hat, simán megszavazhatnak. Mit lehet ezzel kezdeni? Hogy tehet egy kutató kontrollcsoportos vizsgálat nélkül bármilyen állítást a minimálbérről vagy a migrációról? Az ilyen kérdésekre adott válasz ért idén közgazdasági Nobel-díjat.