Az autizmusból előnyt kovácsoló startup lett a halálos ágy melletti fogadalomból
Hiába végeznek egyetemet, Amerikában legfeljebb pénztárosnak állhatnak az autisták. Ezen segítene egy új startup.
Hiába végeznek egyetemet, Amerikában legfeljebb pénztárosnak állhatnak az autisták. Ezen segítene egy új startup.
HVG
A kisebb keresőgépek sem működnek rosszabbul, mint a nagyok, de némelyikük jobban ügyel az internetezők magánszférájára.
Hogyan készülhetett a szocialista párt nagy port kavart "mentős videója"? A Duma Aktuál Kovács András Péter vezetésével eljátszott a gondolattal, hogyan történhetett az ötletelés. Így jutunk el néhány lépésben Scooby-Doo-tól, Kunhalmi Ágnesen keresztül a botrányt kirobbantó felvételig.
hvg360
Kiderült, miért fogadták be az NDK-ba az NSZK-s terroristákat, és miért nem fogadják be a lengyeleket a német egyesítés küszöbén. Furcsaságok a valutaunió előtti napokból.
Határtalan csodálatot vagy erős idegenkedést váltanak ki a brutalista épületek, és e két szélsőség között alig van középút.
hvg360
Az idén 79 éves Bob Dylan nyolc év szünet után jelentkezett új dalokat tartalmazó nagylemezzel. Meghallgattuk és elmeséljük, milyen volt, egyszersmind visszatekintünk az új albumhoz vezető út fontosabb állomásaira.
Németh Róbert
Fatermékek gyártására új befektetőcéget hozott létre Horváth László vállalata, a L.A.C. Holding, valamint egy félig orosz származású fegyverkereskedő, Kobály László.
HVG
A demokrata elnökjelöltnek tekinthető Joe Biden növekvő előnyét mutatják a közvélemény-kutatások, amire Donald Trump az adatokat kétségbe vonó dühvel reagált.
Nagy Gábor
Gwendoline Delbos-Corfield szerint nem szabad megengedni, hogy a miniszterelnök a bolondját járassa a világgal, miközben állama egyre inkább autoriter.
hvg360
Miközben az Orbán Viktor barátjának tulajdonában lévő Hunguest Hotels sorra nyitja meg vidéki szállodáit, a többi nagy szállodalánc még azon gondolkodik, hogyan tudná újra teljes munkaidőben foglalkoztatni a járvány miatt kényszerszabadságra küldött dolgozóit.
Szentirmay László
A szakértők már tudják, mit csinálnak a magyarok idén nyáron: belföldön üdülnek. A frekventált térségekben és időszakokban már alig van megfizethető szálláshely. A foglalásokból ugyanakkor az is látszik, hogy idén csak két-három napos utazásra lesz pénze és ideje a legtöbb hazai turistának.
HVG
Máig heves viták folynak arról, hogy mi volt történelmi szükségszerűség az első világháború utáni években. Trianon 100 év múltán is kísértő sokkja viszont vitathatatlan. A Trianon-érzést megfogalmazó, a Trianon-kérdést elemző tengernyi írás közül a traumaközeli években születettekből válogat a centenáriumon a hvg360 – 11. rész.
A karantén utáni első kampánygyűlését Donald Trump amerikai elnök június 19-ére, arra a napra szervezte, amikor a feketék a rabszolgaság alóli felszabadulásukat ünneplik. Majd amikor ebből botrány lett, és szombatra halasztotta az eseményt, magának tulajdonította, hogy közismertté tette a Juneteenth nevet viselő ünnepet.
Nagy Gábor
Ha a vörös rókák a városba költöznek, előbb-utóbb hasonlítani kezdenek a háziállatokra. Ezt állapították meg a Glasgow-i Egyetem munkatársai, miután megvizsgáltak néhány száz példányt a brit városokba húzódó állatok közül.
HVG
Amíg a kormány elméletileg leváltható választások útján, addig demokráciában élünk – hajtogatják tíz éve az egyrészt-másrészt között egyensúlyozó politológusok. Kérdés, hogy szabad választásnak minősíthető-e az az esemény, amelyen annyi esély sincs a kormányt leváltani, mint nyerni a lottón. A német alkotmánybíróság szerint nem. Vélemény.
Ónody Gomperz Tamás
Megidézzük a régi-dicső Angliát, sörözünk egy cseh kisváros menzeli kocsmájában és egy szimfóniamaratonnal ünnepeljük Ludwig van Beethoven születésének 250. évfordulóját.
HVG
"Nem bizalomkeltő", amilyen sürgősséggel és egyeztetés nélkül készül a Színház- és Filmművészeti Egyetem átalakítására a kormány – mondta a HVG Teraszon Máté Gábor. A Kossuth- és Jászai-díjas színész-rendező szerint attól tartanak, hogy egy politikai alapon kiválasztott kuratórium áll fel, aminek semmi köze az intézmény eddigi szellemiségéhez. Ha minden veszni látszik, komolyabb tiltakozásra is készek – véli Máté.
hvg360
A vissza nem térítendő támogatások után csaknem egymilliárd forint hitelt is kapott, hogy kilábaljon a járvány okozta válságból.
HVG
Nehezen támadható nemzeti kultúrpolitikai köntösbe csomagolták be, de az eddigi tapasztalatok alapján inkább az Orbán-rezsim sajátos céljait szolgálja az az alapítvány is, amelynek felállításáról most tárgyal az Országgyűlés.
Nyilatkozott a hvg.hu-nak a vasalódeszkás videója miatt megbüntetett tanár, újabb botránykönyv jön Trumpról, a britek már vakcinát gyártanak. Ez a hvg360 reggeli hírösszefoglalója.
hvg360