Szocpol-csalások: őrizetben a szerencsi építési osztály vezetője
További gyanúsítottal bővült a taktaközi bűncselekmény-sorozatok elkövetőinek köre. A lefogott szerencsi építési osztályvezető, Csanádi Béla a gyanú szerint az elkövető valótlan tartalmú hatósági határozatok kiállításával közreműködött a szociálpolitikai támogatások jogtalan folyósításában.
Csanádi Béla © Bócsi Krisztián |
A bíróság ezt követően előzetes letartóztatásba helyezte a két férfit, akik a nyomozás eddigi adatai szerint súlyosan hátrányos helyzetben lévő, de tehermentes ingatlannal rendelkező embereket kutattak fel a környező településeken. Kapcsolataik révén banki hitelt szereztek az ingatlanok tulajdonosainak, amelynek jelentős részét erőszakkal, illetve fenyegetéssel elvették a sértettektől. A vizsgálat során egy olyan öngyilkosság is a rendőrség tudomására jutott, amely összefüggésbe hozható az elkövetett bűncselekményekkel - fűzte hozzá.
Mint mondta, a nyomozás olyan stádiumba jutott, hogy egy nagyszabású rendőri akció keretében újabb két taktakenézi gyanúsítottat sikerült elfogni. A két férfival szemben jelentős értékre elkövetett csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség. A gyanú szerint az elkövetők olyan családokat kutattak fel, akik jogosultak szociálpolitikai támogatásra. Őket névleg építés alatt lévő ingatlanokba jelentették be, majd rávették, hogy "asszisztáljanak" a törvénytelen tranzakcióhoz. Az elkövetők a több millió forintos támogatást megtartották, s csak töredék részt juttattak a családoknak - mondta a szóvivő.