Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.
Orbán Viktor állítása szerint nem egyeztetett a jegybank volt elnökével az Állami Számvevőszék vizsgálata után indult nyomozásról, mert az nem tartozik a kormányra. A miniszterelnök azt mondta, „talán a távozása előtt és közvetlenül utána is” találkozott Matolcsyval, de „ha holnap reggel bekopogna”, akkor is szívesen látná őt.
„Matolcsy Györggyel jó viszonyban vagyok, és nagyon sokra is értékelem őt. Van ez az ügy, az alapítványi ügy, amit majd a jog szabályai szerint el kell rendezni, és ott, remélem, hogy meg tudja majd védeni magát, de ettől függetlenül kiváló gazdaságpolitikusként dolgoztam vele együtt mindig is” – mondta a miniszterelnök.
A jelek szerint Varga Mihály kétkedőbb Matolcsy György munkásságát illetően, mint volt főnöke. „Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank aranytartalékának ellenőrzése” – jelentette be az MNB Facebook-bejegyzésében. A poszt szerint Varga Mihály jegybankelnök hivatalba lépését követően rendelte el az aranytartalék auditját, amely kiterjedt a készlet tömegének pontos ellenőrzésére is. A beszámoló szerint minden rendben, ugyanis a Magyarországon őrzött 94,73 tonna aranytartalék hiánytalan, kifogástalan állapotban van.
Az arany legalább megvan, de közben folyamatosan látnak napvilágot a jegybank Matolcsy-korszakának visszásságai. A Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottsága jelentést tett közzé az MNB működésével kapcsolatos vizsgálatáról, a 74 oldalas dokumentum legerősebb megállapításai a székházfelújítással kapcsolatosak, például hogy a korábbi jegybankelnök fiának, Matolcsy Ádámnak a barátja, Somlai Bálint cége úgy végezhette el ezt a feladatot, hogy a cégcsoportjához tartozó vállalkozások 2020 és 2023 között tízmilliárdos nyereséghez jutottak az MNB-s megbízások révén, és az illetékes testületek szó nélkül hagyták a megbízási költségek emelkedését is.
A nyertes cég műemléki védettség alatt álló ingatlanokhoz kapcsolódó referenciája nem elfogadható, ennek az ajánlatkérő bizottság általi értékelése megdöbbentő. A saját szabályok megfelelő alkalmazásának a nyertes cég kizárása lett volna az eredménye – véli immár a felügyelő bizottság.
A Raw Development Kft. tavaly története legjobb évét zárta, hiszen 63 százalékkal nőtt egy év alatt a cég árbevétele, 41 milliárd forint után 67 milliárd forint folyt a cég kasszájába. Bár üzemi szinten a cég növelte a nyereségét, egy 9,8 milliárd forintos árfolyamveszteségnek köszönhetően végül az előző évi 5,3 milliárd forint után 2,5 milliárdra csökkent.
Az is napvilágra került, hogy 2023 októberében válsághelyzet alakult ki az MNB-alapítványokhoz tartozó Optimánál: az alapítványi vagyont kezelő Alpine Holding Kft. 170 millió svájci frankos hitelt vett fel a svájci CBH banktól. Jelentős fedezeteket – például GTC- és Ultima-részvényeket – adott biztosítékként, ám ezek értéke gyorsan csökkent, majd a bank egy ponton ultimátumot adott a fedezetek pótlására vagy a hitel visszafizetésére A helyzetet végül a (Mészáros Lőrinc és a magyar állam érdekeltségében álló) Magyar Bankholding(MBH) mentette meg – de csak „túlbiztosított” konstrukcióban vállalta ezt. Ennek eredménye végül az lett, hogy az alapítványi vagyon jelentős részére jogot formálhat, ha valami gond lenne a teljesítéssel. A hitelfedezetek nagysága jóval meghaladta a hitel összegét – több mint három–négyszeres értékben.
Orbán Viktor nem csak Matolcsy Györgybe vetette bizodalmát, kiváló kapcsolatot ápol Adnan Polat török üzletemberrel is, aki mind a mai napig rendkívül aktív Magyarországon. Most épp átnevezte ingatlanüzemeltető vállalatát. A PD Hospitality Kft. egyedüli tulajdonosa Polat befektetőcége, a hollandiai bejegyzésű HBRE International Investments B.V. A vállalat igazgatóságának nemcsak Adnan Polat a tagja, hanem immár a lánya, Eda Polat is, aki a törökországi anyavállalatnak is az elnökhelyettese. Az elmúlt években némileg átrendeződtek Adnan Polat magyarországi befektetései, de így is több száz milliárd forintnyi vagyon tulajdonosa a Polat család Magyarországon. A szállodák és lakóingatlanok mellett műemlék is van a birtokukban.
Csak remélni lehet, hogy a Polat család üzleteit nem befolyásolja hátrányosan, hogy a külföldi tőkebefektetések engedélyezési rendszere Magyarországon indokolatlanul szigorú, a kormány minden ügylet minden részletére rá akar látni. A kormány immár elővásárlási jogot is adott magának – alig értelmezhetően silány jogalkotással. A kormány a tiltás eszközével se nagyon élt eddig, kierőszakolt felvásárlás sem nagyon lesz, bár gyanús, hogy az új szabály folyamatban lévő ügyekre is vonatkozik. Közben készül az uniós rendelet, a magyar rendszer napjai meg vannak számlálva.
A külföldi céges bevásárlásokra ráhúzott állami elővásárlási jog végső soron a magyar cégek érdeke – állította közleményben a gazdasági minisztérium, mondván: „az eladásra kínált vállalat további működése ugyanazokkal a feltételekkel lesz biztosított, mint amelyekkel azt az eredeti vevő vállalta volna”.
Ha már a barátok lányainál tartunk. Azonnali jogvédelmet kaptak Homlok Zsolt cégei: a Fővárosi Ítélőtábla döntése alapján Mészáros Lőrinc korábbi vejének egyelőre nem kell befizetnie a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által kiszabott 1,2 milliárd forintos versenyfelügyeleti bírságot és az ahhoz később hozzácsapott 25 millió forintos eljárási bírságot. A Homlok-csoport cégei arra hivatkozva kérték a bíróságtól a büntetések halasztását, hogy a végrehajtás esetén „gazdasági tevékenységük helyreállíthatatlanul ellehetetlenülne”. A jogvédelem alighanem a Homlok-cégek csődvédelmi eljárásai miatt aktuális.
Bár Homlok Zsolt (ex)vő a túlélésért küzd, nincsenek ilyen problémái az éppen Amerikába költözni készülő Tiborcz Istvánnak. Akkor sem, ha még mindig nem zárult le az a vasúti üzlet, amelyben a Waberer’s vehetné át a GYSEV árufuvarozási üzletágát. A háttérben nem politikai vagy stratégiai vita áll, hanem az, hogy a többségében magyar állami tulajdonú, masszív adósságokat görgető GYSEV jelentős részben külföldi hitelekből vásárolta meg azokat a mozdonyokat és motorvonatokat, amelyeket fedezetként kötöttek le a hitelezők, akik egyelőre nem adtak engedélyt a tulajdonosváltásra. A Waberer’s, amelynek nagytulajdonosa Tiborcz István, tavaly decemberben jelentette be, hogy adásvételi szerződést írt alá a GYSEV Cargo Zrt. 62,5 százalékos részesedésének megvásárlásáról.
Nem csak a Mészáros klánnak megy jól a sora, néhány állami cég is szépen teljesít. Június hónapban a központi költségvetés 27,4 milliárd forint többlettel zárt – írta közleményében a gazdasági minisztérium (NGM). A minimális szufficitet úgy sikerült összehozni, hogy mintegy 200 milliárd forint összegű osztalékbevétel érkezett a költségvetésbe, köszönhetően a Szerencsejáték Zrt. és a Corvinus Zrt. osztalékfizetéseinek – utóbbin keresztül tulajdonolja az állam a ferihegyi repteret, illetve ezen keresztül szállt be a kudarcba fulladt spanyol vonatbizniszbe.
Mészáros Lőrincre visszatérve, bár a(z ex) veje a válással kiírta magát a sikeres vállalkozók könyvéből, a felcsúti millárdos felesége épp nevet szerez magának. Vagy legalább pénzt. Várkonyi Andrea Csongrád megyében vesz földeket Farkas Sándor fideszes országgyűlési képviselő lányától. A fábiánsebestyéni, nagymágocsi és eperjesi szántóföldekért összesen 452,6 millió forintot fizet Mészáros Lőrinc felesége. A szántók Farkas Amanda tulajdonában vannak, de azokat főleg olyan cégek használják, amelyeknek Mészáros Lőrinc a résztulajdonosa.
Szó se róla, nemcsak a családtagok és a barátok gurigáznak százmilliókkal, sőt milliárdokkal, hanem a magyar nyugdíjasok is. Igaz, ami igaz: nem fejenként, hanem összesen. Szerdán nyilvánosságra hozták a nyugdíjasoknak juttatandó élelmiszerutalvány-program részleteit összefoglaló jogszabálytervezet, amelyből a többi között kiderül az is, hogy az utalvány csak hideg élelmiszerre használható fel, és például zöldséget, gyümölcsöt, húst és különböző húskészítményeket, kenyeret, pékárut, édességet lehet venni belőle, de őstermelőknél is el lehet költeni. A szabály hatásvizsgálati lapján található adatok szerint 2,6 millió embert érint az intézkedés, és 82,7 milliárd forintba kerül a kormánynak. Az utalványokat 2025. október 15-éig kell az érintettek részére kézbesíteni vagy a kézbesítést megkísérelni. Az érintett kisboltok és egyéb áruházak a banknál 2026. február 28-ig válthatják be a náluk felhasznált utalványokat.
Aki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli – tartja a mondás. És a nyugdíjasok többségének a kicsi is nagyon sokat számít. Közzétette a KSH, hogy kik és mennyi nyugdíjat kaptak Magyarországon 2024-ben. Az átlag öregségi nyugdíj 2025 januárjában 242 327 forint volt, ugyanakkor a legtöbben a 180–200 ezer forint közötti juttatást kapnak, ők összesen 217 ezren vannak. 100 ezer forintnál kevesebbet 182 ezer fő kap, 120 ezer forintnál kevesebbet 282 ezer, 140 ezer forintnál kevesebbet 442 ezer, 160 ezernél kevesebbet 640 ezer, 180 ezer forintnál kisebb összeget pedig 864 ezer fő kap kézhez. 200 ezer forint alatti nyugdíjban 1 millió 71 ezer, 220 ezer forint alattiban pedig 1,263 millió fő részesül, ami az összes ellátott 55,71 százaléka. A másik véglet: 500 ezer forint feletti nyugdíjat 77 ezren kapnak, 600 ezer forint feletti juttatásnak pedig 32 ezren örülhetnek.
A nyugdíjasoknak (kész)pénz nem jár, holott alkotmányos jog a (kész)pénzhasználat. Szó se róla, a politikai haszonszerzést szolgáló, észszerűtlen beavatkozások sorába illik a készpénzfizetés alkotmányos joga. A szabályok ráadásul néhol nem is egyértelműek, és komoly versenyhátrányt okozhatnak a magyar piaci szereplőknek. Ráadásul a készpénzben fizetés úgy lett a fogyasztók számára alapvető jog, hogy ez nem jelenti azt, hogy mindig és mindenütt fizethetnek így. Továbbra sem kötelesek elfogadni a készpénzt például
Megengedő a jogszabály az árukiadó automatákkal is: csak a júliustól üzembe helyezetteken kell biztosítani a készpénz benyelését. Legálisan meg lehet kerülni a közvetlen bankócsereberét a fesztiválokon is, miután a törvény elfogadja a „specifikus készpénz-helyettesítő eszközöket”.
A kis segítség különösen sokat ér, ha az árak úgy emelkednek, ahogy Magyarországon. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményben reagált arra, hogy a májusi 4,4 százalékról júniusra 4,6 százalékra gyorsult az infláció. „A Nemzetgazdasági Minisztérium előzetes jelzésével összhangban az élelmiszer-infláció növekedése elsősorban a szezonális élelmiszerek, így a friss gyümölcsök és zöldségek áremeléséhez köthető, amelyet a kedvezőtlen időjárási viszonyok okozta kínálati zavarok idéztek elő. A gyümölcsök drágulása nem magyar sajátosság, tavasszal Európa-szerte megugrottak a gyümölcsárak” – tolta el magától a felelősséget az árszabályozási minisztérium.
Legnagyobb mértékben egyébként a háztartási energia, azon belül a vezetékes gáz drágult. A vezetékes gáz természetesen nem drágulhatott, hiszen hatósági áras, de mégis drágulhatott, mivel két díjsáv van, és a sávhatár fogyasztáshoz kötött. Vagyis ha magasabb a fogyasztás, akkor több fogyasztás jut a magasabb díjsávba, és a KSH áremelkedést regisztrál.
Bár a gazdasági minisztérium szerint ez is siker, az egy évvel korábbinál mindössze 2,1 százalékkal volt nagyobb a magyar kiskereskedelmi forgalom idén májusban – számolt a Központi Statisztikai Hivatal. Egyetlen hónap alatt, áprilisról májusra 1,3 százalékkal vissza is esett a forgalom, amihez azért fontos hozzátenni, hogy áprilisban a húsvét segítette a boltokat.
Ilyen időkben különösen jól jön egy jól fialó befektetés. Mint amilyennek épp most megint bizonyulnak az amúgy volatilis, kockázatos kriptodevizák. Pénteken megint új csúcsot döntött a bitcoin, miután 3 hónap alatt 64 százalékkal erősödött. A világ vezető kriptovalutája 117 706 dollárra drágult a reggeli kereskedésben, 24 órán belül több mint 6 százalékkal nőtt az árfolyama.
A kriptodevizák árfolyama persze csak azokat érinti, akik képesek venni vagy eladni belőlük. Magyarországon júliustól a Büntető törvénykönyvben kriminalizálták a kriptovaluta-ügyleteket. Az immár kétmillió magyar ügyféllel büszkélkedő, határon átnyúlva szolgáltató Revolut azonnal, drasztikusan reagált a büntetőjogi fenyegetettségre. Múlt pénteken még azt közölte, hogy ügyfelei egyelőre nem adhatnak új kriptodevizára szóló vételi megbízásokat, nem helyezhetnek letétbe ilyen eszközöket, és nem fizethetnek be erre a célra újabb összegeket, ám a meglévő kriptóikat visszaválthatják, illetve saját, külső pénztárcájukba helyezhetik. Hétfőn azonban ez utóbbi tevékenységeket is beszüntették: ezzel ügyfeleik teljes kriptoállománya gyakorlatilag befagyott.
A nyugdíj silány, a Revoluton már nem lehet kriptózni – marad a munka(alapú társadalom). Ha marad. A Magyarországon dolgozó külföldiek száma történelmi csúcsra emelkedett 2025-ben: már 105 ezren vannak, és az év elején megugrott a harmadik országból érkezők száma, akiknek az aránya már bő négyszerese az európaiak számának. A legtöbb munkavállaló még mindig Ukrajnából érkezett (több mint 20 ezer), de már több Fülöp-szigeteki (9500) és vietnámi (8700) dolgozik nálunk, mint szlovákiai vagy romániai.
A Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal foglalkoztatásfelügyeleti ellenőrzést és munkaerőpiaci felülvizsgálatot indított a CATL Hungary Kft.-nél a közelmúltban történt elbocsátások miatt. A CATL állítólag a botrány nyomán leállította a magyar dolgozók kirúgását. Korábban elterjedt a cégen belül, hogy a kínai vezetés július 15-ig a magyar dolgozók nagy részét ki akarja rúgni, de ezt az elképzelést a cégnél dolgozó források szerint elvetették.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Miért köszönheti a házát Amy Heckerling John Travoltának és Bruce Willisnek? Mit tapasztalt női rendezőként Hollywoodban? Hogyan fedezte fel Sean Pennt és Alicia Silverstone-t? És miért volt fontos, hogy Phoebe Cates ledobja a bikinifelsőjét? A Nicsak, ki beszél! és a Spinédzserek író-rendezőjével beszélgettünk.