Jobban költötte el reklámpénzeit az ellenzék Budapesten, mint a Fidesz

Hiába használta ki erőfölényét a médiában és a plakáthelyeken ezen a választáson is a kormányoldal, Budapesten az ellenzéki pártok az internetes marketinggel és az összehangolt kampányukkal mégis legyőzték a minden fronton elkényelmesedett Fideszt.

  • Gergely Márton - Tóth Richárd Gergely Márton - Tóth Richárd
Jobban költötte el reklámpénzeit az ellenzék Budapesten, mint a Fidesz

Az önkormányzati választások egyik legnagyobb kérdése utólag is az, hogy mennyit költöttek a kampányra az ellenzéki pártok, és honnan volt rá pénzük? A kormányoldalnál ez nem kérdés, hiszen a közszolgálatinak nevezett média mellett a fideszes sajtóholding, a KESMA lapjai, rádiói és tévéje is csatasorba lettek állítva. Emellett szinte az összes óriásplatáthelyet lefedték állami pénzből a szokásos, kék alapszínű propagandával, valamint gátlástalanul kihasználtak minden elfoglalt állami és önkormányzati intézményt a szavazatmaximálásért.

Az ellenzék ezzel nem tudott ugyan lépést tartani, de láthatóan jól fektette be azt, amihez hozzájutott. Ráadásul most az utcákon és az online térben is egyszerre volt jellemző a fegyelem és a szakértelem az ellenzéki kampánycsapatok munkájára.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.