A házelnök és az ellenzék csatájának 1912-ben rendőrroham, merénylet lett a vége

„Bocsánatot kérek, kénytelen vagyok erőszakot alkalmazni. Mély tisztelettel fölkérem a kegyelmes urat, méltóztassék azt, hogy kezemmel érintem, erőszaknak tekinteni”

– fordult Pavlik Ferenc rendőrfelügyelő Justh Gyula pártvezérhez, akit a házelnök kitiltott az ülésteremből, ám ő azt hangoztatta, hogy „csak a nyers erőszak távolíthatja el a képviselőházból”. Ezt követően Pavlik megérintette a vállát, Justh pedig – az ellenzék ovációja közepette – teátrálisan kivonult. Ugyanez a jelenet több tucatszor ismétlődött meg 1912. június 7-én, mire az összes, obstrukció bűnében vétkesnek talált honatya elhagyta a patkót, majd a továbbra is zajosan tiltakozó többi ellenzéki, rendőri felszólításra, testületileg követte őket.

Az udvarias kiebrudalásra akkor már harmadízben került sor a csendőri és katonai egységekkel körülvett Országgyűlésben, ahol az új házelnök, Tisza István gróf mindenáron le akarta törni az ellenzékiek nagyjából egy éve tartó mozgalmát (a fenti képen gróf Tisza István 1914-ben már miniszterelnökként báró Skerlecz Iván horvát bánnal és gróf Pejácsevich Tivadar volt horvát bánnal - forrás: Wikipédia / Zágrábi Múzemum / Közkincs).

Az ellentétek a Monarchia közös hadseregébe szánt újoncok létszáma, illetve a hadikiadások növeléséről szóló új véderőtörvény kapcsán mérgesedtek el. Az általános európai fegyverkezési versennyel és a balkáni háborús feszültségekkel indokolt törvényjavaslatot még Khuen-Héderváry Károly kormánya terjesztette be 1911 májusában, ám az ellenzék, elsősorban a Függetlenségi és Negyvennyolcas Párt Justh-féle platformja, állandó zajongással hónapokon át sikeresen akadályozta meg, hogy a parlament szavazhasson róla.