Talán az utódgondozási magatartás hibás fejlődése? Ez az egyik nyom, amelyet pszichológusok, viselkedéskutatók követnek, amikor megpróbálják kideríteni, mi játszódhat le a pedofilok agyában.
Azokról az emberekről van szó, akiket gyógyíthatatlan (bár viselkedésterápiával egyes esetekben részben befolyásolható) hajlamuk vezérel a gyerekek felé. Ahogyan a kérdés egyik legjobb magyar szakértője, Gyurkó Szilvia írta a minap: „A gyerekekkel szembeni szexuális visszaélések töredékét követik el olyanok, akiket a szakértői vizsgálatok pedofilnak minősítenek. Az elkövetők többsége számára a gyerek nem a vágy kizárólagos »tárgya« – ezek az emberek a könnyebb ellenállás, a kíváncsiság, az egyszerűség, az »éppen kéznél volt«, meg a »nem volt más kéznél« érzésektől vezérelve követik el tettüket.“
Ami tehát a szó szoros, tudományos vagy orvosi értelmében vett pedofilokat illeti, az egyik feltételezés szerint az evolúció tévútjáról lehet szó. Legalábbis így véli Jorge Ponseti pszichológus, a Kieli Egyetem szexuális orvostani laboratóriumának vezetője. A pedofília sokféle megnyilvánulása közül az egyiket annak tulajdonítja, hogy a férfiak egy részében túltenghet az apai, az utódgondozási ösztön. Ők azok a pedofilok, akik feltűnően jól szót értenek a gyerekekkel.
